Inkább legyek önző és végre azt csináljam, amit szeretnék vagy szenvedjek tovább, hogy ne utáljon meg a család?
Figyelt kérdés
Egész életemben nélkülöztem és minden pénzt félretettem, amit lehetett, hogy ha idősebb leszek, akkor hamarabb nyugdíjba vonulhassak és végre szabad legyek, azt csináljam, amit tényleg szeretnék. Most végre eljött az a pont, hogy nem kellene tovább napi 10 órában stresszelnem a munkahelyen, hanem végre otthagyhatnák mindent. Azonban nemsokára megszületik az unokám, a fiamnak pedig adósága is van és szeretnének saját lakást és mivel tud az én félretett pénzemről, ebből szeretnének mindent finanszírozni. Ha odadom a pénzt, akkor úgy érzem, nem érte meg ez a sok túlóra, hiába szenvedtem idáig, mert életem hátralévő részét is szenvedéssel kell eltöltenem. Ha nem adom oda a pénzt, akkor az egész család egy önző embernek fog tartani és lehet, hogy nem is láthatom majd az unokám.2022. ápr. 24. 00:12
11/15 anonim válasza:
Nem tudom, mekkora összegről van szó és abból mennyit várna a fiad?
Pár millió legalább a lakashitel önerőre reális, de az összes pénz semmiképp mert neked is kell öreg korodra tartalékolni.
De ez abszolút rajtad múlik. Ha nem akarsz adni semmit az is a te dolgod, nincs köze hozzá.
Nekem jócskán segítettek a szüleim, tesómnak szintén. De nem követeltük sosem, szívesen adták.
12/15 anonim válasza:
Gyereknek vennék esetleg szükséges dolgokat max abban segítenék, a felnőttek meg oldják meg az adossagaikat.
13/15 anonim válasza:
Miért ne szophatna a fiad is egy kicsit, mire rendbejön az élete? Legalább annak már jó gazdája lesz, amit majd örököl tőled.
14/15 anonim válasza:
Biztos, hogy nem adnék neki semennyit sem. Neki ezt sikerült elérnie (adósság), neked pedig a felgyülemlett tőkét (amihez grat egyébként!).
Nehogy odaadd neki.
15/15 anonim válasza:
Egyébként a kettő együtt miért nem megy?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!