Kapni fogok szüleimtől kb 3 millió forintot, mit tegyek vele? Ti mit tennétek?
Még babakoromban kötött rám anya babakötvényt vagy nem is tudom mi a neve. Havonta fizettek bele pár ezer forintot. A lényeg hogy mostanában "ér véget" vagyis felszabdul a pénz, eddig nem lehetett hozzájutni. Kb 3 millió forint lesz.
Még régebben beszélgettünk róla hogy majd jó lesz az esküvőmre ( :D ) vagy vehetek belőle kocsit.
Amit tudni kell rólam: 22 éves lány vagyok, már 3 éve elköltöztem szüleimtől, ők kis faluban élnek, én Pestre költöztem. Dolgozom, párommal élek albérletben.
Persze a legszívesebben lakást vennék, na de 3 misiből nem lehet lakást venni manapság Pesten :D
Gondoltam arra hogy szülőfalumban megveszek 1 házat. Mivel az Isten háta mögött van, simán 2 -ért lehet venni, amire max 1-et kell költeni felújításra. De ez lehet felesleges, mert ott a faluban 2 házat fogok majd örökölni (nagyszüleim és szüleim).
Esetleg gondoltam egy kis "nyaralóra" valahol, dr azt sem tudom lehet e ennyiért bármit is kapni az ország másik végében.
Kocsit nem kell, van céges nekem is páromnak is. Esküvőre pedig egyelőre egyáltalán nem készülünk. Gyereket nem akarunk, az biztos.
Nagy álmom végigjárni a 66-os utat Amerikában, erről álmodozom gyerekkorom óta, simán ki is jönne ennyiből az a kirándulás, de nagyon spórolós ember vagyok, és egyszerűen nem lenne szívem elkirándulni azt a pénzt amit a szüleim éveken keresztül gyűjtöttek nekem.
Ha ez számít, szüleimnek van egy kis vállalkozásuk, szóval nem minimálbéren tengődnek, de annyi pénzük nincsen hogy bármikor hozzám vágjanak pl 1 millió forintot.
Én és párom 180-300 ft között keresünk.
Ti mire költenétek a pénzt? Tegyem inkább bankba kamatoztatni?
Költeni nem költeném mert errefelé baromi drágák a házak, és örülök ha minél több önerő összejön hogy, kevés kölcsönnel ússzam meg.
Nekem 8M forintom van, el lehetne tapsolni egy jó autóra, motorra, ruhákra, utána már egyik menne a másik után mert nem tudnám fenntartani őket, hogy megtakarításom is maradjon.
Nyaralni el lehet menni fizetésből is, nem hinném hogy milliókhoz kell nyúlni, hacsak nem akarsz olyan nyaralást, amire mindig emlékezni fogsz, oroszlán simogatás meg ilyen ritka dolgok.
Mennék belföldre illetve olcsóbb helyekre kirándulni.
Erre maximum fél milliót szánnék.A többihez nem nyúlnék hozzá.
"Persze a legszívesebben lakást vennék, na de 3 misiből nem lehet lakást venni manapság Pesten :D"
De gondolom valamikor szeretnél majd, és ahhoz is szükség lesz pénzre... Na akkor tök jó lesz, hogy 3 millióval többed van.
Valami jó kis képzésre amivel Amerikába is mehetsz?
Mit gondolsz?
Esküvőre költeni szvsz fölösleges.
A helyedben én 1 millából kiugranék New York-ba egy hétnél egy picivel hosszabb időre, a maradékot meg meghagynám valamiben (prémium állampapír) tartaléknak.
Alapból mindig legyen fél évre való tartalékotok mert jöhet bármi, betegség, baleset, leépítés stb.
Ha van fölös pénz akkor élménybe és képzésekbe érdemes tolni, utóbbi jobban megtérül mint egy befektetés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!