Vennél fel hitelt a szüleid miatt?
Tök jó, hogy lehúztátok a 8-as válaszomat és látatlanban személyi kölcsönöztök - pedig, ha valaki egy kicsit is belegondol, nem kellett sok ész kitalálni, hogy 10 milliót inkább lakásért akarnak felvenni. (8-as, 13-as válaszom)
Azt is megírtam, hogy akkor a nevemre kerülne a ház :-)
" valami eszméletlen tuti befektetés miatt talán igen - de azért bebiztosítanám magam, hogy az ebből az összegből megvásárolt valami (mondjuk ingatlannál a nevemre kerüljön) - hogy ha mégsem fizetik, akkor ne a levegőbe fizessem a törlesztést."
No de így, a tények ismeretében, hogy már egy házat eladtak, és másik faluba költöztek, mást mondanék, kérdező. Én azt csinálnám a helyedben, hogy vennék egy 2-3 milliós házat vidéken (a nevemre), éljenek ott, gazdálkodjanak, éljenek meg abból.
Úgy gondolom, hogy ha valakinek nincs pénze, akkor ne akarjon más terhére 10-15 milliós házat venni.
Ennek fényében kicsit változik a válaszom: nem hagynám a szüleimet az utcára kerülni, de olcsóbb házat/lakást vennék és az én nevemre kerülne - aztán fizethetik a törlesztőt, amíg tudják.
Az a baj, hogy ismerem a tényeket, tisztában vagyok a dolgokkal, de a lelkiismeretem nem bírja elviselni a helyzetet.
Ha felvenném a hitelt tudom, hogy utána rájuk sem tudnék nézni annyira csalódott lennék, hogy ilyen helyzetbe hoztak a saját szüleim.
"Ami volt ház, azt eladták, mert elköltöztek másik faluba"
Hát az eladott ház árából kellett volna másikat venni...
Ha egy ház ára elúszott a kezük közül, akkor szerinted a hitelt fizetik majd rendszeresen 10-15-20 évig?
És neked mikor lesz ingatlanod?
Na de az miért nem jó megoldás, hogy veszel fel lényegesen kevesebb hitelt (2-3 millió) és a saját nevedre kerül a ház?
Vagy azt nem is olvastad?
nem!
és ha később te szeretnél venni lakást akkor nem tudsz hitelt felvenni! na meg 10 millió forint hány évre? jó kis szülők h a gyerek életét elcsesszék
2-3 millió nem elég 1 házra, kipotolni nem tudják.
Ha a saját nevemre veszem akkor is törleszteni kell a részleteket és ha ők nem tudják akkor nekem kell, de úgy h én meg nem élek a házban nem éri meg nekem..
Vidéken 3 millióért lehet normális házat kapni - ha nincs pénzük, ne válogassanak. A hajléktalanságnál nyilván jobb.
Igen, te nem élsz ott, de akkor is a Tiéd marad - akkor már lesz egy házad és lesz hova menned, ha netán Neked sem sikerül valami miatt az albérlet.
Ja, kérdező, az eddig nem derült ki, hogy még másik 2 emberről is szó van, akik feltehetőleg kiskorúak még, és tanulnak. Szóval akkor igazából 4 emberről van szó...
Na így már kemény...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!