Ezt meg lehet törvényes úton csinálni?
Az a helyzet, hogy nekem most hatalmas nagy szügségem lenne a pénzre. Apám eladta a nagyanyám házát, miután ő meghalt. Apámmal, hát, hogy is mondjam, cseppet sem jó a kapcsolatunk. Jogi úton, miután ő meghalt, én elméletileg örökölnék tőle nem kevés összeget (20 millióért lett eladva a ház). Elmagyaráztam neki, hogy nekem most nagy szügségem lenne a pénzre és jó lenne, hogy ha már most odaadná azt, amit egyébként halála után kapnék meg. Ő persze ebbe nem egyezett bele, hallani sem akar róla. Mondom de nekem akkor is kell, még ha nem is az egész, valamennyi. Kb. az utcára kerülök, ha egy legfejebb 1,5 hónap múlva nem kapok x összeget.Őt ez nem érdekli, csak a vállát tudja vonogatni, hogy én az utcára kerülök. Szóval, az jutott eszembe, hogy törvényes úton (akár bíróság, rendőrség stb.) nem-e tudnám kérni most a pénzem?
Ha ezt törvényes úton el lehet intézni, sikerülhet augusztus végéig?
Szóval apád örökölt egy házat, amit eladott. Azt a pénzt akár el is verheti, nem kötelessége neked adni belőle. Egyáltalán nem biztos, hogy örökölnél bármit is apádtól.
Szóval nem értem, mit követelsz tőle? Gondolom nagykorú vagy, tehát nem kötelessége adni neked pénzt.
Old meg máshogy. Vegyél fel hitelt, kérj kölcsön, vagy akármi.
Ha a nagyanyád édesapádra hagyta a házat, abból neki szíve joga neked egy fillért sem adni belőle. Milyen jogon követel nél tőle bármit? Valamint miből gondolod, hogyha meghal, akár egy fillért is rád akarna hagyni, így hogy ilyen rossz a kapcsolatotok.
Kérdésre válaszolva:
Nem, teljesen nonszensz az egész elképzelésed.
Hát, tán mert a fia vagyok és köteles rólam gondoskodni.
Nem rég múltam el 18.
Ha nekem lenne fiam, akár hány éves és független a kapcsolattól, én gondoskodnék róla.
Amíg apád nem hal meg, az nem az örökséged. Majd a halála után válik az örökségedé. Addig akár el is osztogathatja, el is utazgathatja, bármi.
Tehát nem, semmi esélyed, mert az még NEM az örökséged...
Alkohol? Drog?
Mondjátok, ti normálisak vagytok????????
Én, aki a bűnözés, korrupció, alkoholizmus, drog, önzőség ellen harcol? Ilyet állítani. Ember, én másról sem álmodok, mint egy zöld, tiszta, bűnmentes korrupciómentes, igazságos világot szeretnék, ahol az emberek nem egymáson, hanem egymásért élnek. Én nem cigizem, nem iszom alkoholt, nem drogozom, nem kávézom, nem iszok energia italt, nem iszok kólát, semmi egyéb, az egészségre bármilyen módon káros hatással bíró "cuccot" nem viszek be a szervrzetembe. Egészséges, tiszta életet élek. Szeretek másokon segíteni, örömmel adok szeretetet. Apámnak csak annyi a baja, hogy nem rá ütötten. (Mondjuk anyámra sem) Apám utálja az állatokat, nem törődik semmivel és senkivel sem. Egyszóval önző. Én meg pont az ellentéte. Apámnak annyi a baja, hogy nem őt követem, nem azt csináltam, amit ő akart soha. Én már kiskoromban flismertem, hogy nem szabad utálni senkit sem. Ő meg fojton mondta, hogy "nem kell a vakot átsegíteni az úton, át talál az maga is". Én akkor érzem magam jól, ha jót tehetek másokért. Apámnak ez a baja.
Ezért nem vagyunk jóban.
De remélem idővel ráeszmél arra, hogy ő a hibás és nem én.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!