Ti mennyit tudtok félretenni egy hónapban?
Kb 280 000 forintnyi fontot tudunk félretenni ketten a párommal.
Korábban otthon szinte semmit sem tudtunk, mert ő az egészségügyi diplomájával nagyon keveset keresett.
Bocs az offért, de mi nem csak a pénz miatt jöttünk külföldre, mert én azért otthon sem kerestem rosszul, hanem a körülményekből, hozzáállásból lett elegem. Vendéglátásban dolgoztam otthon is, és SEHOL sem fizették ki a szabadságokat, mindenféle mondvacsinált okokkal, mintha egyáltalán ezt ők dönthetnék el, és nem kötelezné őket törvény. Sokszor utólag variáltak a megbeszélt pénzen, mondván hogy szezonban "túl sokat keresünk", de persze alap volt hogy 300 órát menni kellett/hónap. Bejelentve 6 órára voltunk, ehelyett dolgoztunk 13-16, de volt hogy 19 órát/nap, kettős jelenléti ívet voltunk kötelesek aláírni, arra az esetre ha kijön a munkaügy.
Emellett mindig mindenért mi voltunk a hibásak, ment a szarkavarás, meg a b@szogatás.
Nekem főleg ebből lett elegem, hogy 32 évesen hülyének néztek, és bárhová mentem otthon sehol sem volt jobb a helyzet.
Ha tudtam volna "segget nyalni" akkor lett volna olyan hely ahol sokáig kihúzom, de könnyebb most így nekem.
A kommunista sarló, és kalapácsot ma már felváltotta a galamb, és a fagyi:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!