Otp faktoring 15 napot adott hogy kifizessem a tartozast, mit tudok tenni?
4 hónap igen is sok idő. Ha havi 4 hétttel és 5 munkanappal számolunk, akkor 80 munkanap. Ennyi idő alatt a földet meg lehet kerülni.
Plusz ott egy 40millás ház, akkor nem fognak pattogni, szépen elárverezik és csók. 40millás házat el tudnak adni akár féláron is és még akkor is fedezi az ő hitelüket. Ez teljesen logikus és érthető.
Ha nekem tartoznál én is így tennék, bár nem várnék 4 hónapot se.
Amíg árverezik, biztos nem raknak ki.
Az állataidat sajnálom.
Egyébként megtehetik, ha eladjáka házat.
Megpróbálhatod te eladni hamarabb. Persze jóval ár alatt, amiért megéri a vevőnek lerendeznie a hiteleket róla.
Lehet többet kapnál érte mint egy árverésen.
Attól függően, hogy hol van a ház, milyen állapotban, eltarthat az árverés évekig is.
Az a gond, hogy most is rosszul gondolkozol, nem azon agyalszz, hogy oldd meg, hanem, hogy tudnál még egy kicsit maradni.
Emiatt van most ebbe a helyzetben. A 4 hónap alatt se a megoldáson agyaltál gondolom, hanem húztad az időt.
A másik 3Ms hitel milyen fázisban van? Az is végrehajtás alatt van már? Vagy arról se tudsz semmit? Nem vetted fel azzal se a kapcsolatot?
A kutyát macskát próbáld örökbeadni valakiknek, hogy ne szenvedjenek majd a te butaságaid miatt.
“nincs hova mennem”
“Albérlet” a szó, amire rá kell keress a googleben.
De nem érted, az ő agya csak addig terjed, hogy még pár hónapig húzza :)
Nem a megoldás érdekli.
Pedig igaza van a 13-asnak.
Próbáld eladni minél előbb a házat, még árverés előtt.
Az állatoktól szabadulj meg, csak a pénzt viszik, és abból most neked nincsen sok.
Meg lakást bérelni is nehezebb állattal, pláne többel.
KÉRdező, inkább te vagy az, aki a frusztrációját levezeti a válaszolókon... pedig igazuk van. Ha ebben a fázisban van már az ügy, hogy a végrehajtó sem egyezkedik veled, akkor egyetlen megoldás marad: eladni a házat, mielőtt árverezik. Így van esély arra, hogy magasabb árat kapsz érte. Az árverezés alatt lévő ingatlanokat rendszerint nagyon nyomott áron hirdetik meg, neked ez a legrosszabb verzió lenne.
A másik kérdésedre a válasz: ha te munkanélküli vagy, akkor sehogy nem fogod meggyőzni a végrehajtót/bankot/ akárkit, hogy pár hónap alatt összeszeded a tartozás összegét, hiszen több millió forintról beszélünk. Nyilván felmerül a kérdés, hogy ha tudtál a tartozásról, akkor eddig miért nem szedted össze a pénzt, szóval de, ez a te hibád.
4 hónapja nem fizeted a hitelt, továbbra se szeretnéd, csak valahogy ki akarsz bújni a fizetés elől úgy, hogy nincs rendes munkahelyed, csak valami fekete munkából éppen hogy nem halsz éhen.
Ilyen tanácsot nem kaphatsz, mert már utolsó utáni pillanatban vagy így senki se hisz neked.
Adjátok el a házat, fizesd ki a hitelt, maradék pénzből (ha jól értem legalább 30m) pedig vegyél mini garzon. Mellette viszont sürgősen keress munkahelyet, mert ha továbbra is félvállról veszed a dolgokat, valóban nincstelen leszel.
Ha arverezik a toredeket kapod. En a helyedben erre nem jatszanek.
Valoszinuleg azert nem tudtad eladni eddig, mert vagy irrealisan sokat kersz vagy szarul hirdeted.
A koveteleskezelo egyebkent semmit nem csinal. Nekik nincs onallo joguk behajtani a tartozast. At fogjak adni a vegrehajtonak, ami megint ido es majd a vegrehajto aki megprobalja igy vagy ugy behajtani. Fizetesletiltas, inkasszo, raterhelik a hazra.
A vegrehajtonal lesz ujabb koltseg de vele is lehet egyezkedni.
Addig azt javaslom keress egy ingatlankozvetitot vagy hirdess rendes portalokon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!