Inkasszót tettek a számlámra, lenne pár kérdésem, amit nem értek?
A lényeg, hogy van egy tartozásom az OTP Faktoring felé, amit nem tudtam fizetni. Fel is hívott egy kedves ügyintéző előző héten csütörtökön, hogy átadták végrehajtásra, stb. Mondta, hogy küld postán egy nyomtatványt, amin kérjek/ajánljam fel, hogy befizetek előre X összeget. Elmondta a végrehajtó nevét is, akihez került az ügy. Vártam a levelet, mire most csütörtökön jött egy sms, hogy az a bizonyos végrehajtó inkasszó jogcímen leemelte az összes pénzt (nem volt sok, kb. 8000 Ft) a számlámról. Meg tudom nézni a jövőbeli utalásokat (ahol szokta mutatni a nettbankár, hogy pl. mikor vonják le a havi banki díjakat) és ott áll mínusz 400+ ezer ft. Ergo (ahogy én értelmezem) amint érkezik bármiféle pénz a számlámra, az már megy is tovább a végrehajtó felé. A dolog esszenciája, hogy a Faktoringot egyből hívtam és ők nem tudnak semmi, mert nekik még nem válaszolt a végrehajtó. Engem kértek, hogyha elérem, jelezzek nekik vissza. Persze nem tudtam azóta elérni.
Az inkasszónál úgy tudtam, hogy minimális összeget rajta kell hagyni a számlán, nekem viszont mindent leemelt, ami épp elérhető volt. Plusz mint fentebb említettem, látom hogy ott lóg a mínusz 400+ ezer Ft.
Hatósági inkasszónál (vagy hogy nevezik) tudom, hogy vihetik minden pénzemet. Azonban az OTPs követeléskezelő azt mondta, hogy X összegnek rajta kell maradnia - ebből arra következtettem, hogy ők nyilván nem olyan eljárást kértek, ahol teljesen lenulláz a végrehajtó.
Szerintetek mi lehet a helyzet? Mit lehet tenni ilyen esetben? Nemrég kezdtem el dolgozni és iszonyatosan rossz még belegondolni is, hogy most emiatt 0 Ft-ért fogok megszakadni hónapokig és minden filléremet viszik, így még az alapvető dolgokra sem marad.
Tudom hogy az én hibám, sokáig nem találtam állást, elszúrtam. Ezekkel mind tisztában vagyok.
Előre is köszönöm ha tudtok segíteni.
Bocsánat ha kicsit össze-vissza fogalmaztam, még elég nagy a sokk és őszintén nem értek az efféle eljárásokhoz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!