Ilyen esetben melyik vonatkozik ránk? babaváró TB
Kedves Mindenki!
A párommal a babavárót szeretnénk igénybe venni, de kérdés merült fel a TV jogviszony igazolásával kapcsolatban.
A helyzet az, hogy a párom 8 éve dolgozik, de az utóbbi három éve nem egy helyen történt és a két munkahely között majdnem 6 hónap telt el. Tehát ez alapján ő kiesett?
Velem az a helyzet, hogy nappali tagozaton tanultam, januárban szereztem diplomát és februártól dolgozom.
Az erre vonatkozó részt bemásolom:
A nappali felsőoktatási intézményben eltöltött tanulmányok beleszámítanak a 3 éves TB jogviszonyba, feltéve, hogy legalább az utolsó 180 napban volt munkaviszonyból, vagy vállalkozásból származó jövedelem. Ebben az esetben a felsőfokú tanulmányok befejezése és a munkába állás között legfeljebb 6 hónap lehet a szünet.
Akkor ezt úgy kell érteni, hogy akkor tudom megigényelni, ha a jelenlegi munkahelyemen eltelt a 180 nap? Jól gondolom, hogy ha tudom igazolni, hogy 180 napja fizetést kapok, akkor fogok megfelelni a követelményeknek?
Kérlek ne ítéljetek el, elvesztem már a rengeteg információ között és ha nem tudom most elindítani a folyamatot akkor nem mennék be feleslegesen a bankba.
Előre is köszönöm szépen a segítséget!
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!