Vennétek még fel hitelt?

Figyelt kérdés

Van egy házunk, amin dolgozgatunk ahogy tudunk. Azért egész jól haladunk, de nagyon sok van még hátra. Nagyon sok terv van.

Jelenleg 4 en vagyunk. 2 felnőtt és 2 gyermek.

A házat hitelre vettük + csok. (nem, nem emiatt fogunk gyerek vállalni. Hanem eleve 3 gyereket szeretnénk, és adott volt a lehetőség miért ne éltünk volna vele.)

6 millió volt a ház. Ebből 2 a csok. Így 4 a házhitel. De ezt is már 3 éve fizetjük, úgyhogy már 3,valamennyi. Vagy valahogy így.

Belevágtunk házbővítésbe. Így felvettük a babavárót. Hogy a nagyobb dolgokat egyszerre ki tudjuk fizetni. A többi "kisebb" meg megy majd a fizetésből.

Párom jól keres. Ezért tudunk azért haladni apróságokkal is.

De ugye az árak csak nőnek. Mindent próbálunk magunk megcsinálni. De van olyan amit nem tudunk.

Kész leszünk. Azzal nincs baj. Én csak azon aggódom picit, hogy az idő nem mindegy. Hogy most 5 vagy 10 éven belül leszünk kész. Én itt inkább a gyerekek végett gondolkodom. Mert jelenleg egy másfél szobás a ház. De ugye nem mindegy, hogy majd 17 évesen is együtt alszanak e majd.

És itt most ne akadjunj fent azon, hogy de régen is felnőttek egy egyszobás házban 5-6-7 en..

Meg vegyes gyerekek. Azért nem kéne mondjuk 15 évesen az öccsével egy szobában lennie a lányomnak.

Tudom függ attól is, hogy mennyit adnának. Nyílván ez után utána járnánk. Teszünk félre is pénz. Meg van lakástakarékunk is.

Ti így vennétek fel esetleg még hitelt?



2020. dec. 19. 19:06
1 2 3
 21/27 anonim ***** válasza:
74%

18 és 19 válaszoló azért egy kicsit fogják vissza magukat.


Azért ez a "mi adónkból neveled a gyerekedet", meg másokon élősködik, aki a kormány babaváró találmámyát felveszi duma nagyon-nagyon gáz. Ha ennyire érdekel benneteket az adótok sorsa, akkor tessék szépen szavazni 22-ben a kevésbbé tolvaj pártra és nem is pörögni, meg sértegetni másokat.


Ti vagytok azok a tipikus emberek, akik az egyetemisták orra alá is simán bedörgölitek, hogy a "mi adónkból fizetjük a tandíjjatokat".

2020. dec. 20. 21:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/27 anonim ***** válasza:
39%
Nagyon nem ugyanaz a kettő. Egyetemi tandíjra szívesen adom az adómat. De hogy legyen aki ganézza neki az allatokat és erre potyogtatja a gyerekeket, közben egy percet sem dolgozik, ez nincs rendben.
2020. dec. 20. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/27 A kérdező kommentje:

Jézusom... Senki nem mondta, hogy nem dolgozunk. Meg nem erre szültem a gyerekeket.... Csak majd fognak tudni mit kezdeni az életben. Nem mint aki a kis panellakásban éldegélők. Vagy már az is baj, hogy állatokat tartunk, meg gazdálkodunk? És ebbe besegítenek a gyerekek? És önmaguktól.... Soha nem kértem őket. És ha ebben az irányban akarnak továbbmenni, támogatjuk majd őket. Meg mindenben.

És akkor a ti kis panellakóitoknak lesz majd mit levenni a polcról...

2020. dec. 20. 21:22
 24/27 anonim ***** válasza:
25%

#21 hidd el, hogy még sosem szavaztam rájuk. Hányok a korrupciótól, ami belengi a kormányt, az ostoba ötleteiktől, és nem is vettem igénybe a találmányaikat, max fizetem a cehhet egy pár babaváró családnak az adómból. Szerintem a csok es a babaváró is egy klasszikusan rosszul kitalált pénzosztó rendszer, es többet árt mint használ.


Az oktatás más kérdés, az szerintem minden pénzt megér, mert sokszorosan megtérül. Én magam onkentesen tartok órákat egyetemeken, és mentorálok diákokat. A véleményem változatlan.

2020. dec. 20. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/27 anonim ***** válasza:
100%
Vegyél vissza szerintem. Elhiszem, hogy frusztrált vagy, de akkor is. Nekem is egy csomó adóm olyan dolgokra megy, amiből egyáltalán semmi előnyöm, de ez van. Erre valóak a választások, hogy olyan pártokra szavazzunk, akik a leginkább képviselik az érdekeinket. Mindenkinek megfelelni és mindenkihez egyformán igazságosnak lenni pedig sajnos nem lehet.
2020. dec. 20. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/27 anonim ***** válasza:
77%

LOL. Ez az én adómból ömlengő válaszoló nagyon vicces, és végtelenül irigy, frusztrált válaszoló.

Szóval szerinted a mai CSOK-gyerekek csak állatokat fognak ganézni, és a nyomorban tengődni?


Egyrészt, ezzel máris lenézed azokat az embereket akik agrár és mezőgazdasgi területen helyezkedtek el, de gondolom karácsonykor tömöd az arcodba a szűzpecsenyét, másrészt kijelented, hogy csórón nem lehet vinni semmire.


Na, én csóró családban nőttem fel, annyira csóróban, hogy még a szülői házamat is vitte a bank, viszont éppen doktorálok az ország első számú egyetemén, és lakásom is van már babaváró meg minden egyéb nélkül. Tehát nem, nem ezen fog múlni a most születendő gyerekek sorsa.


Ha azt hiszed, hogy az államnak nem befektetés a magyarok számának növelése, akkor kicsit jó lenne, ha gondolkodnál.


Az adód elég sok indokolatlan helyre távozik, pont a családtámogatás az utolsó, ami miatt puffognék a helyedben.


Egyébként puszira senki nem veheti fel, munkaviszony kell hozzá, tehát elsősorban dolgos, szorgos emberek élhetnek minden egyes támogatással. Ok, maga a CSOK vissza nem térítendő, az jár enélkül is, de előtte a szocpol tudta ugyanezt, tehát nincsen új a nap alatt. A különbség annyi, hogy most jó kamatozású hiteleket vehetnek fel a családok, akik biztos, megszakítás nélküli munkahelyen dolgoznak. Így ezek a gyerekek eleve nincsenek csóróságban, csak most 1+2 feles panel helyett családi házban nőnek fel. Ha valakinek ez segít, akkor ez segít.


Más kérdés, hogy én nem rakatnék a házamra 10 évre elidegenítési és terhelési tilalmat, és nem is írnék alá soha meg nem született gyerekekre semmit, de ezt mindenki maga dönti el.


Van sok probléma a csokkal és a társaival, de abszolút nem az, amiről te itt hadoválsz. Hanem az, hogy az egyedülállókat taszítja messzebbre a céljaik elérésétől. Ettől függetlenül a te kis hangyafingnyi adód a kutyát nem érdekli, és hatalmas butaságra és arroganciára vall az, hogy a támogatással élőket savazod a kormány helyett.

2020. dec. 20. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/27 anonim ***** válasza:
77%

Ha pedig egyetemi tandíjra szívesen adod az "adódat", akkor megkérdezném, hogy mi van azzal a számtalan diákkal, akik 10 félév tengődés után kirepülnek diploma nélkül, és inkább elmennek árut feltölteni? Hallgatói szerződés őket sem kötelezi a pénzbeli visszafizetésre, csak X év munkára kicsi hazánkban, tehát szankció nélkül szórják el az "adódat".


Meg lehet nézni a felvett és végzett diákok arányát, siralmas a kép, tényleg siralmas. Plusz a macilaci egyetemek fenntartása is nevetséges számomra, pl. Nyíregyházi Főiskola, Dunaújvárosi Egyetem, Szolnoki Főiskola, és még sorolhatnám a papírgyárakat, amik szintén az "adódból" üzemelnek, és semmire nem való fecniket ontanak magukból jó sok fejpénzért cserébe. Ez nem zavar, de az igen, hogy más kamatmentes hitelt kap bizonyos feltételek mellett? Biztos baromira meg fog térülni egy szolnoki diploma.

2020. dec. 20. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!