Vennétek még fel hitelt?

Figyelt kérdés

Van egy házunk, amin dolgozgatunk ahogy tudunk. Azért egész jól haladunk, de nagyon sok van még hátra. Nagyon sok terv van.

Jelenleg 4 en vagyunk. 2 felnőtt és 2 gyermek.

A házat hitelre vettük + csok. (nem, nem emiatt fogunk gyerek vállalni. Hanem eleve 3 gyereket szeretnénk, és adott volt a lehetőség miért ne éltünk volna vele.)

6 millió volt a ház. Ebből 2 a csok. Így 4 a házhitel. De ezt is már 3 éve fizetjük, úgyhogy már 3,valamennyi. Vagy valahogy így.

Belevágtunk házbővítésbe. Így felvettük a babavárót. Hogy a nagyobb dolgokat egyszerre ki tudjuk fizetni. A többi "kisebb" meg megy majd a fizetésből.

Párom jól keres. Ezért tudunk azért haladni apróságokkal is.

De ugye az árak csak nőnek. Mindent próbálunk magunk megcsinálni. De van olyan amit nem tudunk.

Kész leszünk. Azzal nincs baj. Én csak azon aggódom picit, hogy az idő nem mindegy. Hogy most 5 vagy 10 éven belül leszünk kész. Én itt inkább a gyerekek végett gondolkodom. Mert jelenleg egy másfél szobás a ház. De ugye nem mindegy, hogy majd 17 évesen is együtt alszanak e majd.

És itt most ne akadjunj fent azon, hogy de régen is felnőttek egy egyszobás házban 5-6-7 en..

Meg vegyes gyerekek. Azért nem kéne mondjuk 15 évesen az öccsével egy szobában lennie a lányomnak.

Tudom függ attól is, hogy mennyit adnának. Nyílván ez után utána járnánk. Teszünk félre is pénz. Meg van lakástakarékunk is.

Ti így vennétek fel esetleg még hitelt?



2020. dec. 19. 19:06
1 2 3
 1/27 anonim ***** válasza:
100%

Ezt nem az itteni válaszolók fogják nektek megmondani.


Abba gondolj bele elsősorban, hogyha felvesztek még egy hitelt, akkor is tudjátok majd fizetni ezt mind, ha mondjuk az egyikőtök bármi miatt átmenetileg vagy tartósan kiesik a munkából? Vagy esetleg meghal? Akkor is menni fog?


Gondolom, kicsik még azok a gyerekek és ha jól értettem, a harmadik még meg se fogant. Ha most kényelmesen elvagytok és egy 5 éves időtávlaton valószínüleg végeztek a felújítással, bővítéssel, akkor talán nem kéne még egy hitel, nem? Öt év az nem sok.

2020. dec. 19. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/27 anonim ***** válasza:
26%
Az azért érdekelne, hogy mit csinálnátok, ha nem tömne ki az állam pénzzel, csak mert 3 gyereket gyártotok.
2020. dec. 19. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/27 anonim ***** válasza:
22%
Persze házbővítésre hitelt felvenni, ez az évszázad pénzügyi befektetése :DDD
2020. dec. 19. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 anonim ***** válasza:
20%
Inkabb nem eroltetnem ezt a dolgot, meg nem tudom minek ennyi gyerek ha magatokat is alig birjatok allami penzek meg hitel nelkul fedel alatt tartani. A párod jól keres, de egy 4 millios hitelt évekig kell törlesztgetni? Ne bovitsetek, inkabb a hitelre koncentraljatok. En addig biztos nem csinalok gyereket amig nem az enyem egy jo minosegu lakas, hitel nelkul.
2020. dec. 19. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/27 anonim ***** válasza:
50%

Milyen házbővítés az, amit nem sikerült 10 misiből megoldani?


Nem, nem vennék fel még több hitelt, így is van már kettő.

2020. dec. 19. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/27 anonim ***** válasza:
68%
#4, ha mindenki így gondolkodna, akkor sajna kipusztulna az emberiség.
2020. dec. 19. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/27 anonim ***** válasza:
55%

6

És az neked miért fájna?

2020. dec. 19. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/27 anonim ***** válasza:
81%

#6 talán bárkinek ezen a tömött, nyomorgó bolygón jobb lesz egy újabb gyerektől aki nyomorba születik, inkompetens szülőkhöz, és a társadalom alján fog vegetálni?


Szemely szerint lehetnénk fele ennyien. Vagy tized ennyien. Valoszinuleg nem lenne nyomor, őrületes szennyezés, populizmus, stb. Én nem bánnám.

2020. dec. 19. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/27 A kérdező kommentje:

1.

Ahogy írtam, nem azért születtek/születnek a gyerekek, mert pénzt kaptunk.... Ennyit is terveztünk, szeretnénk. És ha már van ilyen lehetőség, akkor miért ne élhetnénk vele? Mindenkinek adott ez a lehetőség. Nem kötelező igénybe venni... Ennyi erővel a családit se kellene felvennem? Vagy a gyedet?


2.

Igen, nagy bővítés van folyamatban. Kell új tető, kell fűtésrendszer. Stb stb.


3.

El tudjuk magunkat tartani. Nem szenvedünk semmiben se hiányt. Főleg a gyerekek nem.


Rakunk félre mint írtam. De ugye nem egyik hétről a másikra tudunk félre rakni 4-5 milliót.

Teszem azt mondjuk a tető. Szeretnénk jobbat, szebbet.

Mire félrerakosgatnánk a pénzt az 3-4-5 év. De hitellel azonnal megvolna. (és nem nem fog ránkomlani...)


A másik meg, hogy addig nem lesz gyerekem... A mostani ház árak alapján kb lennék vag 50 éves mire vállalhatnék gyereket. Most ez jobb volna?

És miért baj az, hogy mi nagy családok akarunk? Mindenkinek szíve joga eldöndetni.

Fiatalok vagyunk. Nekünk semmi örökségünk nincs. Se segítségünk. Se anyagi, se semmilyen. Mindent a két kezünkkel csinálunk. Most nehogy már én legyek a szar, mert az állam hozznák vágott 10 milliót... Bocsánat, hogy kaptunk az alkalmon és éltünk is vele.

Én csak arra lettem volna kíváncsi, hogy aki esetleg ugyan így van, hogy kisgyerek, felújít, bővít. Az inkább várna x évet, vagy venne fel hitelt és egyből csinálná?


Ja és igen. Elvileg még érvényben van, hogy a 3. Gyerek után az állam a házhitelből kifizet 4 milliót. És leszünk olyan köcsögök hogy ezzel is élünk....



Na meg hozzáteszem. Mi van a sok pályázatosokkal? Azokra se kellene pályáznia senkinek?


És igen is, hogy büszke vagyok magunra. Mert hány 27 éves mondhatja el magáról, hogy már 24 évesen nem albérletről albérletre vánszorog, meg az anyjához szüli a gyerekeket... Van aki még 40 évesen se tud megadni mindent a gyerekének.

Sőt ismerek olyat, aki még 30 évesen és már vagy 10 éve dolgozik a párjával nem tudott annyi pénzt félrerakni, hogy a házvételhez ne kelljen még hitelt is felvennie....

2020. dec. 19. 22:13
 10/27 anonim ***** válasza:

Ez most egy válasz volt? Ki mondja, hogy ne élj a támogatásokkal? Mert én nem.


1-es voltam.

2020. dec. 19. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!