Mennyi hitelt kell még felvenenm és milyet?





Összesen kb 10-15% önerő áll rendelkezésetekre, a többit hitelből kívánjátok finanszírozni. A támogatások nélkül erre nem kapnátok hitelt, mert egy végig fix kamatozású hitelnél elég más törlesztője lenne... sajnos a csok apróbetűs részét sokan nem olvassák el, és elég nagy árat kell fizetni a támogatásért. Emellett gyereket kell vállalnotok a támogatásért cserébe, a gyerek(ek) sokba kerülnek, és minimum 2 évre kiesik a fizetés, 3 gyerek eseten ez akár 5-6 év is lehet. Továbbá vegyétek figyelembe azt is, hogy a teljes megtakarításotokat felhasználjátok, így nem lesz vésztartalékotok, amihez nyúlni lehetne baj esetén (márpedig most bizonytalanok a munkahelyek, az egészségügyi állapot). A vésztartalék minimum összege 6 havi jövedelemnek megfelelő összeg, nálatok kb 3,5 millió forint ez az összeg.
Tehát összességében a jelenlegi jövedelmetekhez képest túlvállaljátok magatokat, hiszen közel 30%-át fizetnétek már most a törlesztőbe, a gyerekek születése eseten ez elérheti az 50%-ot is, úgy, hogy mellette vmennyire építeni kellene a vésztartalékot is. Kicsontozzátok magatokat.
Ennek ellenére ha mégis úgy döntötök, hogy a fenti kockázatokat vállalva is felveszitek a további plusz hitelt, jó eséllyel megkapjátok, mert jelenleg a bankok érdekeltek ebben.




















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!