Megteheti a cég ezt?

Figyelt kérdés
Van egy vagyonőri cég, akiknél havi 240 órában 24-48-as beosztásban dolgozom. Az hagyján, hogy rengeteg törvényt nem tartanak be. A munkaruhámat nekem kellett kifizetnem 26 ezer forintért, ami egy gagyi kínai sz@r, már bocsánat... Emellett a törvény előírt alvást sem biztosítják, sőt, egyenesen tiltják, terrorizálva az itt dolgozókat, még pedig úgy, hogy lefotózzák majd szétküldik a cégben és mindenféle céges szinten lévő megrovásban részesül az illető... Na, itt dolgozom április óta. 1 hónap próbaidő, 1 hónap felmondási idő. Természetesen a szerződésben foglaltakban lévő összegek a bérezéssel kapcsolatosan köszönő viszonyban sincsenek egymással. Most van 27.-e, én pedig jeleztem feléjük, hogy 3.-ától már új munkahelyem lesz, de addig még maradok. A reakció az volt, hogy rendben, akkor szerződés szerint leszek kifizetve, minimálbérért. Sajnos nincs most nálam a papír és nem tudom mik vannak ráírva, de nem is értek hozzá... De tudom, hogy a minimálbér bőven kevesebb, mint amit megkerestem itt valójában havonta... Még ők vannak felháborodva stb, és hogy érezzem magamat megáldva, hogy a felmondási időt nem muszáj kitöltenem, viszont én mivel szerintük nem voltam korrekt stb, ezért ők most ezt levonják bosszúból.... Megtehetik ezt? Hogyan tudnám nagyon megfogni őket? Mert belénk súlykolják itt, hogy mehetünk bárhova, sehol sem történne semmi sem, mert hogy a cég teljesen korrekt, legalábbis maguk szerint... Ha ezt megteszik, és lesz kb 100 ezer forintom a 170 helyett, akkor kb tönkre tesznek anyagilag! Ezt nem hagyom! Valamit kontráznom kell... Csak nem tudom hogy mit.... Segítsetek kérlek! Ez a mocskos cég kifog készíteni engem....
2017. jún. 27. 11:27
 1/4 A kérdező kommentje:
Arról nem is beszélve, hogy a pénzt alvállalkozótól kapjuk, és hogy a 10.-ét képtelenek betartani, 12-13.-án kapunk pénzt általában.
2017. jún. 27. 11:29
 2/4 anonim ***** válasza:

Már megbocsáss, de te írtál alá egy olyan szerződést, amely nem a valós dolgokat tartalmazza. Te - ha ebből ügy lesz - egy sértett munkavállaló leszel, akit ráadásul a szerződés szerint ki is fizettek.

A felmondási idő nem ajánlás, hanem előírás. Ha attól el akarsz térni, az már közös megegyezést. Ők azt "ajánlották", hogy kifizetik azt, ami a szerződésben van. Ha ez neked nem tetszik, akkor add be a felmondásod, várd ki az egy hónapot, és akkor más a leányzó fekvése.

Persze, nem kell védeni a biztonsági cégeket. Ebben a helyzetben te magad biztosítottad számukra a "csalás" lehetőségét, hiszen egész más szerződést írtál alá, mint ami a valóság.

Persze, mehetsz munkaügyi bíróságra, adóhatósághoz stb. De hozzá kell tenni, hogy akkor lesz esélyed, ha bármely, náluk dolgozó kollégád odaáll mellé. Ha találsz kettő-három ilyet, aki elmondja, hogy "mi van ott", akkor nyert ügyed van. Addig csak egy sértett, de kedvezően javadalmazott (hiszen a közös megegyezésben MINDENT odaad, ami eredetileg járna, nincs "alku") munkavállaló leszel.

2017. jún. 27. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
Ha olyan munkahelyet keresnék ahol minden betűje igaz a szerződésnek, akkor soha nem találnék munkahelyet
2017. jún. 27. 12:21
 4/4 anonim ***** válasza:

"" 1 hónap próbaidő, 1 hónap felmondási idő.... Most van 27.-e, én pedig jeleztem feléjük, hogy 3.-ától már új munkahelyem lesz, de addig még maradok."


Nos, Te saját magad is leírod, hogy 1 hónap lenne a felmondási idő - ami a munkaszerződésben van, illetve Munka törvénykönyve szerint is annyi - ehelyett Te közölted, hogy 3-án már új helyed lesz - azaz tulajdonképpen 3 nap (szerda, csüt, péntek) múlva távozol.

"Az hagyján, hogy rengeteg törvényt nem tartanak be."

Most Te pont ugyanúgy megszegted a munkaszerződésben és a Munka törvénykönyvében foglaltakat, tehát nem tartod be a törvényt.

Emiatt a munkáltató is beperelhetne (az más kérdés, hogy nagy valószínűséggel nem fog) és követelhetné az okozott kárt. Úgyhogy azt javaslom, mondj fel, örülj, hogy beleegyeznek, hogy új helyen kezdj és távozz angolosan.

Ha mindenáron bosszú vezérel, pereld be őket, de ehhez be kellene tudnod bizonyítani az igazadat és LETÖLTENI A FELMONDÁSI IDŐDET - hogy ne lehessen beléd kötni.

Így nem sok esélyed lenne nyerni - mivel magad sem tartod be a törvényt.

2017. jún. 27. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!