Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Adózás, könyvelés » Ez mennyire volt legális?

Ez mennyire volt legális?

Figyelt kérdés

Van egy mentős ismerősöm aki felhívott a múltkor, hogy segítsek már neki mert bajban van. Elvállalt egy rendezvényen egy egészségügyi helyszín biztosítást, de ő nem tud kimenni és akiket kérdezett azok is mind foglaltak voltak, aztán megkért engem, hogy menjek már ki. 3000 forint a nettó órabér amiért vállalta, tehát ezért a pénzért mentem ki én is. A pénzt előre ide adta nekem kézbe. Elmondta, hogy annyi lesz a feladatom csak, hogy ő ad egy táskát (abba mentős cuccok voltak) és ha valaki odamegy akkor amennyire tudok segítek neki, de egyébként hozzátette, hogy nem szokott lenni ott semmi. Elvállaltam, kimentem. Nem is volt semmi extra, ketten jöttek oda de csak vérnyomást kellett mérni, meg igazából csak beszélgettünk aztán a végén a rendezvény igazgatója odajött, hozott papírt a szerződésről. Két példányt. Én aláírtam de azt nem az én nevemben írtam alá, hanem a mentős ismerősöm nevében. Majd megköszönte a munkámat, mondta hogy majd a pénzt utalni fogja neki. És ennyi.



Ez mennyire volt legális?



jún. 6. 20:29
1 2
 1/14 A kérdező kommentje:
Talán a legfontosabb lemaradt. Nekem nincs egészségügyi szakképzettségem. Nem is értek hozzá egyáltalán. Vérnyomást nyilván tudok mérni, meg tudom mi az, hogy magas vérnyomás meg alacsony de ennél nem sokkal tudok többet.
jún. 6. 20:30
 2/14 anonim ***** válasza:
100%

Semennyire.

Ha nincs orvosi kepesitesed akkor kuruzslas.

Aztan okirat hamisitas.


Halmazatban az ugyesz biztos letoltendot kerne.

jún. 6. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
100%
Ezert megkotnek
jún. 6. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 A kérdező kommentje:
#2 De ugye így gyk alapján nem lesz belôle ügy, hogy ki írtam?
jún. 6. 20:44
 5/14 anonim ***** válasza:

De, mar nyomozzak az ipd.


Hajnalban jon a tek. Szal ne meztelenul aludj el.

jún. 6. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 A kérdező kommentje:

#5 Hát azok úgyis úgy visznek el. Fejemre tesznek egy fehér pólót és úgy szóval azt előre bekészítem nekik.


:D

jún. 6. 22:23
 7/14 anonim ***** válasza:
A haverodat biztos lecsuknám.
jún. 7. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
cool story bro
jún. 7. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:

Ez a történet ha igaz, nagyon durva.


A főnök nem tudta, hogy nem te vagy a Jancsi. A Jancsinak készült szerződést Te írtad alá, ráadásul úgy vállaltál el egy feladatot a Jancsi nevében, hogy nincs is hozzá végzettséged. Bátor húzás volt a részedről, vagy inkább úgy mondanám, hogy pokoli felelőtlen.


Ugye tudod, hogy most csak a szerencsén múlt, hogy nem lett belőle problémád?


De hogy a haverod sem normális, az biztos.

Ha a főnök tudott az egészről, akkor ő sem az...

jún. 8. 05:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
De nem igaz.
jún. 8. 06:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!