Elmennétek egyedül Szicíliába egy hétre most novemberben?
Sajnos akivel mentem volna vele sikeresen összevesztem és tiltott mindenhol, 1 hete már nem is írt. Viszont a jegyek megvannak, igaz nem volt drága a 2 jegy, megtehetném, hogy veszni hagyom, mert így "csak" 45.000 menne a kukába (nem visszatéríthetőek), viszont tavaly szintén vele nem engedtek fel a Görögországba tartó gépre mert nem voltunk olyan állapotban. Nem akarom azt, hogy minden évben az legyen, hogy hova nem mentünk, szóval úgy vagyok vele hogy egyedül is kimennék, csak kicsit drága, meg nem tudom mit csináljak ott egymagam. Olaszul nem beszélek, csak angolul meg németül.
Ti elmennétek inkább egyedül (az a repjegyen felüli +150-200.000ft ide vagy oda) vagy inkább maradnátok otthon?
Egy hétre és egy főre még akkor is szerényke lenne 150-200eFt, ha a szállás már fizetve lenne. Azzal meg végképp a hálóterem + szupermarketből evő félcsöves szint.
A másik embertől függetlenül nyugodtan menj, de azt azért gondold át, hogy mennyit tudsz erre szánni.
8, ja, ha természetesnek és átlagosnak gondolod az ultrabudget utazást. Amúgy ki beszélt 6 napról? Egy hetet említett a kérdező. Az napi 75€ még a 200-as kerettel is, 150-nél meg 55.
Szállás minimum 25 egy hostelben, de 35-ért már kaphat saját szobát közös fürdővel és reggelivel egy vendégházban. Marad 40-50 minden másra.
Kíváncsian hallgatom, hogy abból hogy hozol ki mondjuk egy Etna-túrát vagy egy éttermi vacsorán kívül akármit :)
Tegnap jöttem rá hogy be kéne lépni a booking.comra, hátha megvan még a szintem, és megvan, a régebbi (kb 8évvel ezelőtti) foglalások miatt még mindig Genius 3.szinten vagyok, olyan szállásokat, amik átszámítva kerülnének egy hétre 180.000ftba kivehetek 100-120.000ért és belvárosban. Cataniáról van szó amúgy, plusz ingyen taxit küldenek a reptérre meg vissza is.
Úgy ha 100.000-el számolok még mindig maradna ugyanennyi, vagy kicsit legfeljebb teszek hozzá, igazából nem is teljes 7 napra kéne beosztani, mert aznap mikor beér a gép meg a szállásra érek/érünk, akkor már túl sokat úgyse csinálunk, amire sok pénz kéne, meg a hazautazás napján is ugyanez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!