USA-ban nemzetközi átszállás miatt két ESTA-ra lesz szükségem. A másodikat is megigényelhetem előre, vagy meg kell várni, hogy az elsőt felhasználjam?
Online ennek kapcsán főleg a csoportos jelentkezés szabályairól írnak és az alaphelyzetet feltételezik (2 év és többszöri belépés), de nálunk már nem ez a helyzet.
Egyébként innen is hálámat szeretném kifejezni a csúti potrohosnak és az ezt a kommentet olvasó ÁV... akarom mondani SZVH-soknak, amiért ezzel is foglalkozhatok miattuk.
Én úgy tudom, hogy az ESTA egyszeri beutazásra jogosít fel. Azaz ha elhagyod az Egyesült Államokat bármilyen okból, akkor azzal az ESTA-val már nem utazhatsz be még egyszer.
(De az elbírálás saját, limitált tapasztalatom szerint gyors. Én még aznap megkaptam a visszaigazoló emailt, hogy elfogadták, amikor benyújtottam az igénylést.)
Tavaly augusztus 1-je óta valóban egyszeri beutazásra jogosít fel az ESTA magyar állampolgárok részére, mert az egyszerűsített honosítással való visszaélések miatt csak velünk szemben szigorított az USA.
Előtte illetve a legtöbb programban résztvevő nemzetiség számára továbbra is akárhányszori belépésre (volt) érvényes 2 éven belül.
Egyébként azóta kiderült, hogy igaza van az első kommentelőnek: a második jelentkezést csak úgy engedte volna tovább, ha a meglévő, még fel nem használtat törli. Csak akkor lehet kettő ESTA párhuzamosan, ha az első 30 napon belül jár le.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!