Önkéntes munka. Hogyan vélekedtek róla? Esetleg van valakinek élménye is?
Voltam nyáron egy táborban... Svédországban két hétig. Önkéntes munkáról szólt, nekem "csak" az utiköltséget kellett fizetnem, és cserébe a napi 4-6 óra munkáért (délelőtt 2-3, és délután 2-3 óra) kaptam szállást, teljes ellátást, kirándulásokat, életem legnagyobb élményét (tengerben kajakoztam életemben először, 12 km-t), stb...
A barátaim azonban nem örültek az örömömnek, nem értették miért jó nekem ez, hisz nem is kapok pénzt azért hogy dolgozok. Kis csalódottsággal töltött el, és úgyérzem kicsit széthúzta a két vélemény a csapatot. Nem változtat a helyzeten, ettől még ezen a nyáron is megyek valamerre, de kíváncsi lennék mások hogy vélekednek erről. Tényleg teljesen elment az eszem, vagy szerintetek is megéri?
Hihetetlenül jól éreztem magam. Hazudnék ha azt mondanám hogy nem voltak mélypontok, de két hét után már megviselt néha a folyamatos esőzésben való munka nem csak engem, mindenkit... Ennek ellenére úgy gondolom, hogy mindannyian gyorsan túllendültünk az esetleges rossz hangulaton, és annak ellenére hogy 9-en voltunk, mindannyian más-más országból, egyetlen egyszer sem volt még kisebb konfliktusunk sem! A munka nem kötött, semmi sem kötelező, mindenki azt csinálja amihez jobban kedve van, ha elfárad, leülhet nyugodtan, félórás uzsi szünet, végig nevettünk, a konyha team-ről nem is beszélve! :) Óriási élmény volt, amit sosem fogok elfelejteni, viszont fáj, hogy emiatt a barátaimnak vélt személyeket elveszítem...
Én a Service Civil International-lel (SCI) voltam kint, de úgy tudom van több ilyen szervezet illetve alapítvány is. Mindenképpen megéri szerintem. Rengeteg tábor közül lehet választani, minden Európai országban, de rengeteg van Európán kívül is... kategóriában is lehet választani (egészen a gyerektáboroktól, idősemberek ápolása, fesztivál szervezés, épület felújítás, erdő takarítás, túrista útvonal rendbehozása, öko farm... stb stb), az alsó korhatár 18, felső nincs! A tábor alapvető nyelve angol, de kérhetnek másmilyet is, ez a leírásban fel van tüntetve. Itt találsz bővebb infót, illetve a táborok listáját is. www.utilapu.org
ez nagyon klasszul hangzik!kedvet kaptam hozzá!!!én most fősulis vagyok,(még 1 évig)valószínűleg nehezen fogok majd elhelyezkedni.. de sztem én is belevágok előbb vagy utóbb!!!2.válaszoló
amúgy te milyen nyelvtudással mentél ki?
Semmi baj, ha szeretnéd írhatsz privátban e-mail címet is, és elmesélek mindent "percről percre" szívesen, itt csak "nagy vonalakban". Én kis nyelvtudással mentem, ugye belénk a nyelvtant rugdossák, meg is voltam ijedve amikor odaértem, de pár nap alatt feloldódtam, és nem számít milyen nyelvtannal, de dőlt belőlem az, amit éppen meg akartam magyarázni. :D Többnyire megértették, és én is megértettem mindent, egyáltalán nem volt gáz, mindenki más-más szintű angollal volt ott, valaki nálam is kevesebbet tudott, valaki azt mondta ilyen táborokban tanult meg, valaki anyanyelvi szinten mondta a magáét... A nyelvi akadályoktól egyáltalán nem kell megijedni szerintem, simán lehet szólni, hogy "mégegyszer kicsit lassabban" vagy hasonló. :) Jókat nevettünk :D
Én elég rosszul időzítettem, az oda repjegyemet megvettem korán ez 10ezer ft volt, visszafelé viszont az utolsó pillanatig vártunk, hogy menjen lejjebb az ára, végül 30ért sikerült, ami nem túl jó, de hát valahogy haza kell jönni. Két nappal előbb mentem, és két nappal tábor után jöttem, mert a wizz-nek csak így volt járata, vagy előbb megyek, vagy kések. Így a hátrány annyi volt, hogy 4 éjszakát fizetnem kellett, de ahhoz képest hogy 3000ft-nak megfelelő koronáért aludtam egy ifijúsági szálláson megosztott szobákban, én iszonyat jól éreztem magam ott is, és kifogástalan volt az egész, tehát teljesen otthonos, tiszta, rendes személyzet, vidám, beszédes szobatársak, felszerelt konyha (a hűtőben is megmaradt a kajám). :) Várost is tudtam nézni, és egyáltalán nem bántam meg hogy így alakult, nem sajnálom azt a 15 ezer ft plusz kiadást :)
Persze ehhez hozzá kell még számolni olyan költségeket mint a reptéri transzfer (1500ft volt), egyéb apróságok...
Itthon, HA felszerelést kell venni (hálózsák, túrazsák, gumicsizma, esőkabát, egyéb vizes helyre való praktikus dolgok :D), az még kicsit nagyobb összeg, de ezek megmaradnak, ez az amit egyszer vesz meg az ember :)
Megvolt adva, hogy Göteborg egyik híres terén a Göteplatsen-en találkozunk vasárnap délután 3-kor. Hamar megtaláltuk egymást mi, nagy hátizsákosok, megismerkedtünk, aztán amikor a táborvezetőnk is odaért (20 éves életvidám, lökött csajszi, nagyon bírtam), akkor együtt indultunk el két autóval a farmra ahol laktunk és dolgoztunk a két hét alatt. Persze vannak dolgok amiket a következő táborválasztásnál jobban megfontolok, hogy kicsit olcsóbban jöjjek ki, de szuper volt! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!