Vannak humoros/abszurd/nagyon bosszantó repülősztorijaitok?

London heathrow-n éjszaka vártam többen voltak. Legtöbben aludni próbáltak a padon meg földön, néhányan mobiloztak olvastak lézengtek stb. Volt egy csapat fiatal csaj is minden nagyon csendes és nyugodt volt. Egyszercsak 2 lány felugrott és hangosan sikítozva kirohantak a terminálból. Mindenki fölriadt néztük ki elől menekültek ki, odarohantak a securitysek...

Kiderült, hogy nem terroristák támadtak az éjszaka közepén, csak 2 egér majszolta a nyitott bőröndjükben a kaját és attól ijedtek meg ennyire.🙄 De azért mindenkire ráhozták a frászt...

Életünkben először repültünk, Zürcih-ből Afrikába -akkor még- elég csekély nyelvtudással.

Tecnikai okok miatt leszállt a gép Genfben. Közölték, hogy mindent hagyjunk a gépen kb. 2 óra múlva indul tovább.

Betereltek minket egy étterembe, s megebédeltettek. Kiszemeltünk egy idősebb házaspárt, ha majd ők elindulnak, őket követjük. Közben eltelt 2 óra, az "öregek" meg sem mozdultak a foteleikből. Közben megjegyeztem a nejemnek, hogy XY házaspárt vagy ötödször szólítják a hangosbemondón. Aztán rájöttem, hogy mi vagyunk azok. - A magánhangzókat "kifacsarták", h-t és az r-et nem ejtették, szóval nem ismertem fel a saját nevünket. Az "öregek" meg csak "véletlenül" tévedtek be az ingyen ebédre.

Na mindegy. Loholtunk a kapu felé. Mi meg tényleg "mindent" fennhagytunk a gépen. Szerencsére a beszállókártyát nem. Ezen egy "kicsit" elvitatgzgattunk a kapunál, aztán megkönyörültek rajtunk.

Rohanás végig a "csövön", le egy lépcsőn. Egy lépcsős kocsi gurult a kijárathoz, s szóltak, hogy induljunk el felfelé rajta.

A gép már kissé kijjebb gurult, s mialatt mi szedtük a lábainkat felfelé a lépcsőn, s a kocsi gurult velünk a gép felé, nyitották újra az ajtót a gépen, s szinte le se ültünk, már levegőben volt a gép.

Vietnámból mentem Kambodzsába egy helyi járaton.

Az gépbe belépve "ordító" hányásszag csapott meg.

A sztyui elmondta, hogy az előző járatukat "kicsit megdobálta a szél", kitakarítottak, de a szagot nem sikerült "teljesen eltüntetni". Közben befújt valami szprét, ami inkább rontott, mint javított az aromán.

Leűltem, s rögtön megkerestem a zacskót, hogy "kéznél legyen". Nekem sikerült megúsznom a használatát, de itt-ott lehetett hallani, hogy nem mindenkinek. Olyan volt, mint egy láncreakció.

Még az átkosban Moszkván keresztül mentem Vietnámba.

Talán IL 86-ossal. Max. 4000 km-enként tankolni kellett a gépet.

Moszkva-Szamara-Karacsi-Kalkutta-Vientiane-Hanoi.

A gépen -szerintem- mindenki dohányzott. Sok ösztöndíjas távol-keleti diák. Egyiket a másik után. A füsttől alig lehetett látni. S közben a sztyuik valami borzalmas savanyú bort osztogattak. -Szóval volt "hangulat".

Mindenhol, mindenkit letereltek a gépről.

Szamara "sem volt semmi". Egy bepucolatlan beton hodály, ahol egy bárisnya szőlőt árult egy betonpadról. Ez volt az "üzlet". De a szőlő az finom volt.

"Legérdekesebb" Karachi volt: másfél órát állt a gép, légkondi nista.

Végre körölvették páncélosok a gépet, s lehetett kiszállni.

Két sor paki katona terelte a népet ez épületbe. Aki

kicsit kilógott a sorból, azt puskatussal "visszaterelték". Persze az első eset után már igyekeztünk szépen sorban állni. Szép múzeális fegyvereik voltak.

Ja igen.

Szamarában -nagy nehezen- sikerült egy az egyben váltani 10 dollárt rubelre. Így tudtam szőlőt venni.

3-6-ig én voltam.

Lenne még rengeteg, de egyelőre legyen ennyi elég.

Törökországból jöttünk haza augusztus közepén (kint 45 fok, 90%-os páratartalom volt kb.). Előttünk egy család ült, a hármas széken anyuka, két kislánnyal, folyosó, majd apuka. Felszállás után a két lány el is aludt, kb 12-13 évesek lehettek. Egyszer csak az apa felrázta mind a kettőt áthajolva az üléséből, hogy azonnal vegyék fel a kabátjaikat, mert megy a légkondi a gépen és megfáznak így! (póló és farmer volt rajtuk, tornacipővel)

Nyilván ment a szöveg, hogy hagyja már őket, alszanak, nem fáznak. Ez ment 20 percig, már lerámolta a poggyászukból a bőrdzsekiket is (kérdezem én, ki cipel magával bőrkabátot nyáron Törökországba???). Apuka egyre idegesebb lett, anyuka jót röhögött ezen csak. De már mindenki szurkolt, hogy valamelyik lány kezdjen el fázni és öltözködni, mert hallgatni is rossz volt, hogy "De, vedd fel a kabátodat!", "Most szóltam utoljára, vedd fel azt a k..va kabátot!", "NEM ÉRTED, HOGY MEGY A LÉGKONDI ÉS MEGFÁZOL???"

Aztán az egyik stewardessnek megesett apukán a szíve és mondta, hogy hoz szívesen két takarót, ha kell.

Nem történt meg, de "humoros":

Repülőn

Felszáll a repülőgép, a kapitány a pilótafülkéből mikrofonon át beszél.

- Kedves utasaink! Köszönjük, hogy a mi légitársaságunkkal utaznak.

Amint látják, az ég csodásan kék, a felhők is gyönyörűek, vagyis csodaszép időnk van, és a géppel is minden rend... Ó, A FENÉBE!!!

Az utasok halálra váltan ülnek a helyükön, moccanni se mernek, amikoris újból a kapitány hangja hallatszik:

- Elnézésüket kérem, de magamra öntöttem a kávémat. Látniuk kéne a nadrágom elejét!

Erre az egyik utas:

- Az enyémnek meg a hátulját...