Mertek-e menni az utóbbi idök medvehírei után ugyanúgy túrázni, kirándulni?
Idén egy időben szinte heti rendszereséggel jelentek meg hírek, hogy különbözö helyeken macit láttak Pannóniában: Egerben azt hiszem a városban vagy város határhoz közeli helyen kétszer is, Isaszeg felé, Bakonyban stb. Olyan helyeken s olyan messze a szlovák határtól (amiről persze ismert, hogy időnként átjönnek a Zemplénbe v Börzsönybe az itteni málnáért :) ), hogy az azért aggasztó. Persze, a maci fél az embertől (állítólag) meg szórványosan látták őket, de olyan helyeken, ahol korábban soha (tudomásom szerint). Hogy merjen így az ember teljes nyugalommal neki indulni akár a Bakonynak, Pilisnek stb.?
Egy ideje el akartam kezdeni a Kéktúrát, de az említett hírek kapcsán kétségeim támadtak.
Mentek vagy sem?
Ha igen, visztek-e medvespray-t vagy egyebet magatokkal?
Persze, nem járnak hordákban, hanem - elvileg - csak néhányan átkóboroltak s durván elkóboroltak, de ez nem nyugtat meg s félő, hogy állandóan ez járna az eszemben s nem tudnám igazán élvezni emiatt a túrát.
Kíváncsi vagyok, hogy ki hogyan áll ehhez s miként gondolkodik erről.
A kérdés első sorban túrázóknak, kirándulóknak szól. De persze erdészek, vadászok és hasonszőrűek gondolataira is kíváncsi vagyok, ha épp ők is erre járnak. :)
Köszönöm.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!