Mertek-e menni az utóbbi idök medvehírei után ugyanúgy túrázni, kirándulni?
Idén egy időben szinte heti rendszereséggel jelentek meg hírek, hogy különbözö helyeken macit láttak Pannóniában: Egerben azt hiszem a városban vagy város határhoz közeli helyen kétszer is, Isaszeg felé, Bakonyban stb. Olyan helyeken s olyan messze a szlovák határtól (amiről persze ismert, hogy időnként átjönnek a Zemplénbe v Börzsönybe az itteni málnáért :) ), hogy az azért aggasztó. Persze, a maci fél az embertől (állítólag) meg szórványosan látták őket, de olyan helyeken, ahol korábban soha (tudomásom szerint). Hogy merjen így az ember teljes nyugalommal neki indulni akár a Bakonynak, Pilisnek stb.?
Egy ideje el akartam kezdeni a Kéktúrát, de az említett hírek kapcsán kétségeim támadtak.
Mentek vagy sem?
Ha igen, visztek-e medvespray-t vagy egyebet magatokkal?
Persze, nem járnak hordákban, hanem - elvileg - csak néhányan átkóboroltak s durván elkóboroltak, de ez nem nyugtat meg s félő, hogy állandóan ez járna az eszemben s nem tudnám igazán élvezni emiatt a túrát.
Kíváncsi vagyok, hogy ki hogyan áll ehhez s miként gondolkodik erről.
A kérdés első sorban túrázóknak, kirándulóknak szól. De persze erdészek, vadászok és hasonszőrűek gondolataira is kíváncsi vagyok, ha épp ők is erre járnak. :)
Köszönöm.
"Egy ideje el akartam kezdeni a Kéktúrát"
Amennyire te fosol a medvétől, jobban teszed ha inkább "Barna túrának" hívod.
Köszi a reakciókat.
#2 + #4 Gratulálok, h megfogtátok a lényeget s csak genyózni tudtok! Igazan szép. :( Örülök, hogy nektek maci volt a jeletek az oviban, de ha szembejönne veletek, vszleg nektek is kicsúszna az a bizonyos barna.
"Segíteni nem tudok, de azért beléd rúgok egy kicsit." Szép hozzáállás.
Nem, nem kell újra el kell kezdeni rúgdosni. Ezzel nem segítetek. Örüljetek, hogy mellettetek Bear Grylls is elbújhat! :)
Figyelj, én minden hétvégén látok medvét a hegyen, 20-50 méterrel megy át előttem, de még egyszer sem evett meg.
Azt kellene felfogja minden fotelturista, hogy a medve nem egy vérengző vadállat ami lesben áll hogy rádugorjon és széttépjen. A medve számára az ember se nem táplálék, se nem fenyegetés, így messzire elkerül. Csak akkor bánt ha megijeszted vagy ha bántod a bocsait.
Nem tudom ezen felül milyen "segítséget" vársz, de látom fröcskölni azt tudsz.
A legtöbb turistát egyébként tehén öli meg, a második helyen a kutya van. A medve még a top 10-ben sincs.
#2 voltam.
#6
Mindenképpen a medve győz ha futásról van szó.
Az meg van, hogy a menekülő szarvast is simán utoléri?!
Kérdező!
Az idióta fröcsögésed és a virtuális halálfélelmed alapján a következő túrád egy pszihomókushoz legyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!