A szüleitek titeket sem köszöntenek meg gyereknap alkalmából?
Tök igazságtalan, hogy anyám kapott tőlem anyáknapjára csokit, én bezzeg gyereknapra nem kaptam semmit, mert már “nagy vagyok.”
Mintha az én hibám lenne, hogy telik az idő, míg anyám örökké anya marad.
Nem az ajándékról van szó, csak a gesztus. Örülnék egy Kindertojásnak is.
Szóvá is tettem neki, de mintha nem vett volna komolyan. Mondtam neki, hogy adok fel egy puttót apám telefonjáról, ajándék gyanánt, úgyhogy végül ennyiben egyeztünk meg.
Számotokra nem bántó a dolog?
Ha a szüleim nem lesznek (mondjuk olyan nincs, mert anyámék 90 évig élnek, én meg 60 évig) akkor a páromnak kell felköszöntenie. De valakinek muszáj lesz.
Gyerekkoromban sem kaptam semmit. Talán programra elmentünk, nem emlékszem. Én sem veszek ajándékot a gyerekeimnek, kimentünk a majálisra. Nálunk valahogy soha nem volt ez hangsúlyos ünnep.
Mikulásra, húsvétra viszont még mindig kapok tőlük ajándékot, pedig mindjárt 40 vagyok.
Tökre letojom a gyereknapot, nem ünnepeljük. Ha van valami program a közelben, ami érdekel, oda elmegyünk.
Életemben először 6 évesen kaptam ajándékot gyereknapra apukámtól, miután elköltözött otthonról, és ezzel igyekezett picit kompenzálni, már akkor sem értettem, minek. :)
"Ha a szüleim nem lesznek (mondjuk olyan nincs, mert anyámék 90 évig élnek, én meg 60 évig) akkor a páromnak kell felköszöntenie. De valakinek muszáj lesz."
Átlag ember nem azt szeretné, hogy a partnere gyerekként kezelje, dehat te tudod.
Engem anyám felkoszontot és ajándékot is kaptam, ahogy a 20 eves gyerekemet is ugyanígy felkoszontotte és megajandekozta. Ezzel szemben én se fel nem köszöntöttem, se még nem ajándékoztam a gyerekemet. Külföldön élünk, itt nincs gyereknap, azóta nem tartjuk, amióta itt élünk. Előtte se láttam értelmét és azóta se. Magyarországon se volt részemről se köszöntés, se ajándék, max elvittem valami rendezvényre a gyerekem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!