Mit csináltok mindenszentekkor és halottak napján? Hogy szoktatok megemlékezni?

11. Engem kifejezetten megnyugtat a tudat, hogy a halál után nincs semmi. Nincs mindenkinek szüksége túlvilágban való hitre, én az életre koncentrálok, amiben fontos, hogy csak ez az egy van és ez is véges.

A halott szeretteimről pedig meg szoktam emlékezni, csak nem egy ilyen össznépi napon, hanem ha pl. valami olyat csinálok, olyan helyen járok, amihez az elhunytnak köze volt, szerette. Olyankor eszembe jutnak róla az emlékek és szeretettel gondolok arra az időre, ameddig ismerhettem őt. De nem hitegetem magam olyasmikkel, hogy pl. mennyben vannak stb. nekem ez mindig idegen dolog volt. Meghaltak, megszűntek létezni, ahogy majd én is és mindenki más is megszűnik létezni, ezt tényként kezelem, ami nem zárja ki, hogy emlékezzek rájuk ha alkalom adódik rá. Remény van az életemben természetesen, csak más dolgokhoz kapcsolódik, olyanokhoz, amire van is esély, hogy megtörténik. A túlvilági élet számomra nem ilyen, így éppolyan feleslegesnek tartom ebben reménykednem, mint abban, hogy szárnyaim nőnek vagy hogy halhatatlanná válok.

Én azt nem értem, hogy tud valaki hinni ilyesmikben. Nem azon múlik, hogy akarnék-e hinni, mert egyszerűen ha akarnék sem tudnék, mint ahogy már gyerekként is gyanús volt mondjuk a Télapó meg a húsvéti nyuszi. Csak akkor azért még egy darabig áltattam magam, hogy biztos van rájuk magyarázat, és léteznek. Aztán felnőttem és rájöttem, hogy végig jól éreztem, ami fizikailag lehetetlennek tűnik, az legtöbbször az is. Így magában a lélekben nem hiszek, hisz ilyen szervet még senki nem látott. Agyunk van, ami irányít minket, és ami a halál pillanatában leláll. De engem ez nem zavar. Majd ha meghalok a kukacok és a növények nagyon örülni fognak a testemnek, vagy az lenne a legjobb ha valamire fel tudnák használni a szerveimet. Így bekerülök valamiféle örök körforgásba. Jól van ez így nekem.

Az életemnek annyi az értelme hogy boldog legyek, és sok jó emlékem legyen. Meg esetemben pl a gyerekvállalás, az hogy hagyok valakit magam után. Picit továbbadom a génjeimet.

Ettől még emlékezni szoktam a halottaimra. De nem tudok hinni abban, hogy valaha újra látom őket bármilyen formában. És nem kifejezetten megadott napokon.