Tudom, hogy az élet egy csoda, de valami támpont létezik ahhoz, hogy ezt megértsem?

Az emberek mind koraszülöttek. Ha olyan szinten szeretnénk születni, mint a ló, ahhoz kéne még 3 hónap.

Másrészt a lónak ez életszükséglet, azért születik eleve ezekkel a képességekkel. Az embernek meg sokkal nagyobb agya fejlődik közben.

Egen, nézőpont kérdése, ezer olyat lehet felhozni, amilyen szempontból nézve az élet egy csoda, de pont a tudomány szempontjából nem az.

Az evolúció bizonyos szempontokból minimalista dizájner.

Olyan szempontok alapján változnak az élőlények a törzsfejlődés során, ami a túlélésüket segíti.

Az alacsonyabb bonyolultságú idegi felépítésű élőlényeknél az élethez szükséges képességek csaknem mind be vannak vésve, ahogy az adott élőlény egyre bonyolultabb idegrendszerű, a súlypont egyre jobban tolódik az élet alatt tanulással beszerzett infók, képességek felé.

Mint ahogy egy bluetooth stick lehet előre beégetett memóriás, de egy komplett személyi számítógép "gyárilag" tárolt alapképessége a sticknél több, de a működéséhez szükséges összes infóhoz képest elenyésző, azok nagyját működése közben szerzi be.

Persze vannak létfontosságú alapfunkciók, aminek be kell égetve lennie. A vegetatív funkciók például ilyenek.

Egy póknál az életre való infó talán 90% is öröklött, tanulnivalója nincs sok. De az az életre szóló beégetett tudás töredéke annak ,ami mondjuk egy embernek csak a vegetatív idegrendszere számára szükséges öröklött infó.

Azon növényevőknél, amelyek a születés után közvetlenül már uzsonnává válhatnak, létfontosságú, hogy a járás, futás képessége készen kéznél legyen.

De például a ragadozók kölykei vakon születnek, nem hogy járni nem tudnak.

Mi főemlősök valahol félúton vagyunk az átlagos növényevők és ragadozók közt a születési gyámoltalanságban, az, hogy mennyi ideig tart például a lábra állás, az már szerintem egy olyan elpuhulás, ami a szülők kölyökhurcoló képességének az eredménye.