Hogy lehet végtelen a világegyetem?

Mindenekelőtt nézzük a tudomány néhány fontos tulajdonságát.

A világ olyan, amilyen. Nincs célja, de vannak szabályai. Az ember kíváncsi és meg akarja ismerni a világot. Ezért feltalálja a beszédet, különben nem tudná megosztani gondolatait embertársaival. A beszéd persze nem olyan finom, mint a világ. Ezt roppant könnyű belátni, sokkal kevesebb szó (sőt ezek kombinációja) létezik, mint amilyen bonyolult a világ.

Így máris rengeteg problémába botlunk. Először is a világot modellezzük, hogy képesek legyünk róla gondolkodni. Mivel folyamatosan vizsgálódunk, így a modell folyamatosan változik, pontosodik. Nem egyenletesen persze, mert az ember rapszodikus, hol ez izgatja jobban a fantáziáját, hol az.

Így tehát egy adott időpontban a modellünk valamennyire közelíti valóságot, egy későbbi időpontban jobban. Vagyis a fejlődés szigorúan monoton. Legalábbis az emberiség egészét tekintve. Viszont minden pillanatban kell mondanunk valamit. Ami pontosabban írja le a valóságot, mint korábban tette. De egy későbbi időpontban viszont még pontosabban.

Itt jön egy másik probléma, hogy amit mondunk, mennyire igaz. A feloldás is egyszerű, azt mondjuk, minden kijelentésnek van értelmezési tartománya. Hérodotosz leírt az anyagot. Ezt ma megmosolyogjuk, akkor azonban fenomenálisan új és előrevivő volt. Aztán Bohr is leírta, iskolában tanították a modelljét. Ma meg azt mondjuk, nem igaz. Pedig igaz volt a maga korában. Ma beszélünk elemi részecskékről, kvarkokról, miegymásról. Ma ez igaz, de hogy mi lesz igaz 100 év múlva, azt majd az akkori modellek írják le.

Az embernek e téren is lett egy tapasztalata. Szereti úgy fogalmazni a dolgokat, hogy minél tovább igazak legyenek. Tulajdonképpen ez hozta a végtelen fogalmát. Ha a világunkat végesnek mondjuk, rögtön adódik az igény: mekkora az a véges. Szinte biztos, hogy hamisat fogunk mondani. Ám ha azt mondjuk, végtelen, akkor minden igaz marad, viszont nincs mérési kényszer (amit hamarosan megcáfolnak). Így alakult ki az a fogalmazási stílus, hogy "jelen tudásunk szerint" meg hogy "feltehetően végtelen, legalábbis ennek nem mond semmi ellent ezidőtájt".

Van még egy probléma is. Az emberek nagyon sokféle mértékű és terjedelmű tudással rendelkeznek. Az a tapasztalat, hogy igazán pontosan egy közlést az ért meg (és nem érti félre), amit már megtapasztalt. Egy afrikai bennszülöttnek nagyon nehéz leírni a hó fogalmát. Les elképzelése, de igazán majd akkor lesz ez pontos, ha látja, tapintja. Ugyanakkor egy eszkimónak van rá vagy húsz szava és mind másfajta havat jelöl. Ugyanez a helyzet az univerzummal. Csak azt még nehezebb leírni, és félreértés akkor nem történik, ha bizonyos mértékű tudással rendelkezik, aki hallja. Viszont a tudósnak is kell néha mondania valamit a saját tudományáról. Nagy kínnal előadja valahogy. A laikus meg értelmezi a szavakat, ahogy tapasztalati ismeretei vannak a szavakról.

A világűrt végtelennek képzeljük, mert így egyszerűbb leírni a modelleket. Ugyanakkor ha valaki valamit konyít hozzá, rögtön számol, és kijön, hogy "ekkor volt az ősrobbanás" "nincs nagyobb a fénysebességnél" és rögtön kiszámolja, majd közli: nem végtelen. Csupán néhány probléma akad ilyenkor: senki se tudja milyen az ősrobbanás. De azt, hogy ős, meg robbanás, azt tudják az emberek. Pedig az ősrobbanás biztosan nem olyan. A világegyetem tágul. A lufi is, ha fújják. Mire gondol, aki nem tanult elég mély fizikát? "már tudom hogyan tágul". Pedig nem tudja, a lufiét tudja. A világegyetemet bonyolult parciális differenciálegyenletiek írják le - közelítőleg. A tudós ezt mondja el, a laikus meg értelmezi. Innentől már baj van. Az a probléma nem küszöbölhető ki, hogy mindenki a saját tapasztalata alapján, a saját szintjén értelmez dolgokat, azonban közülük egyesekhez ez kevés. Az egyszerűsítés már nem lesz igaz, de hogy miért, talán nehezebb megvilágítani, mint az eredeti kérdést.

Ezért én, bár tanultam a világegyetemről, tanultam a szükséges fizikáról, meg annak a matematikájáról, a kérdező problémájának értelmezésére nem mernék vállalkozni. Azonban amennyit a kutatók vélekedéseiből megértettem, azt mondanám, a világegyetem feltehetően végtelen. De hogy miképpen kéne értelmezni azt a teret, amit még nem ismerünk, és amit feltehetően nem is fogunk, arra inkább semmit. Mindenesetre az egyenleteink, amiket e modell vizsgálatához használunk, végtelennek írják le. És ha ezt korlátozni akarnánk, annyi nyűggel találkoznánk a határ megfogalmazásához, amihez képest a világ végtelensége egy lineáris függvény csupán. Ha másért nem, már csak ezért is érdemes ezt az ideát elfogadni. Mert a laikusnak nem feladata vizsgálni, mit is jelent egy véges (azt most hagyjuk, hogy határtalan, ez ugyanis csak akkor igaz, ha magasabb dimenzióból nézzük) világ, amit talán könnyebb megértenie. Az ezzel foglalkozó tudósnak azonban kötelessége elvarrni a szálakat, megmagyarázni, mi is van a véges határának közelében. Kizártnak tartom, hogy erre értelmes tudós vállalkozzék.

Ja, hogy nem tudunk minden problémát így megválaszolni? Hát nem. Ha végesnek gondoljuk akkor se, csak akkor még meg se tudjuk fogalmazni.