Hogy lehet végtelen a világegyetem?

Ma ezt úgy mondjuk, nem végtelen, de határtalan. Legalábbis az alapján, amit eddig tudunk.

Leeht, hogy végtelenül nagy, de nem valószínű. Viszont az valószínű, hogy nincs határa, "széle", "pereme".

" A fénynél gyorsabban semmi se tud haladni, akkor 13,8 milliárd fényévnél a világegyetem se lehet nagyobb, nem igaz?"

Nem. egyrészt, még ha így is lenne, akkor nem az átmérője, hanem csak a sugara lenne ekkora, vagyis összesen kétszer ekkora lenne. De mivel a tér tágulásának nem szab határt a fény sebessége, ennél jóval nagyobb.

A fénysebességnek csak annyi az eredménye, hogy ennél a 13,8 milliárd fényévnél nem látunk messzebbre, hiszen olyan messziről csak az ősrobbanás idejében meglévő dolgok látszhatnak itt ma.

Frász tudja, valójában mekkora.

Amit ma látunk belőle, az olyan 96 mrd fényév átmérőjű.

Nincs határa, és önmagába záródik vissza, mint pl. a Föld. A Földön sem tudsz leesni a szélén, ahogy régen hitték. Na, ennek sincs széle.

Érdemes megnézni, hogy az emberi gondolkodás és a tudománytörténet milyen csapdákban vergődött nagyon sokáig. Például azt hitték, hogy a Föld lapos. Hogy vannak szélei, amihez el lehet érni, és ott meg lehet tekinteni, mi van azon túl. Ez megdőlt, és ma már csak mosolygunk rajta. Ha képesek vagyunk az analógiás gondolkodásra, akkor beláthatjuk, hogy most is hasonló gondolkodási csapdában vagyunk. Az időt és a teret lineárisnak képzeljük el. Erre ékes bizonyíték, hogy az ősrobbanás fogalmával operálunk. Ha visszatekintünk a meghaladott lapos földes szemléletre, akkor felsejlik, hogy a Föld egyik széle, amit oly lelkesen kerestek elődeink, azt most mi is keressük, csak éppenséggel az idő tekintetében. Abból indulunk ki, hogy volt időbeli és térbeli eleje a világegyetemnek. Ahogy a régiek is tudni vélték, hogy a Földnek szélei vannak. Aztán kiderült, hogy amennyiben elmegyünk az egyik "végére", akkor a másik "végén" találjuk magunkat, tehát a Földnek nincsenek szélei, hanem visszatér önmagába.

És hogy ez miként kapcsolódik a kérdéshez? A világegyetem koráról és méretéről való elmélkedés egy zsákutca, hiszen amíg a kiindulási adatokhoz ragaszkodunk, a kapott válaszok sosem lesznek maradéktalanul kielégítőek, hanem újabb és újabb kérdéseket vetnek fel. Például: mi volt az ősrobbanás előtt, mi van a világegyetem szélein túl, satöbbi.

Tehát a világegyetem és benne az idő úgy lehet végtelen, hogy azok nem lineáris természetűek, hanem visszatérnek önmagukba. Mint a Föld, amin körbe tudsz menni, és sosem esel le a korábban vélelmezett széleiről.

Egyébként a távolság fogalma is csak akkor értelmezhető, ha a haladáskor vannak viszonyítási pontok. Na most képzeld el a tök üres világegyetemet, aminek a széle felé utazol. Sosem tudhatod, hogy éppen hol vagy benne. Noha műszerek adataira hagyatkozhatsz, de az ablakon kitekintve az lesz az élményed, hogy egy helyben állsz. Az űrhajós-ablakos példától elvonatkoztatva is belátható, hogy alapvetően helytelen fogalmakkal dolgozunk jelenleg. Szemléletváltás előtt állunk, mint a történelemben megannyiszor. Sajnos az emberi természet sajátossága, hogy a mindenkori tudásához egy sajátos gőg tartozik, és azt gondolja, hogy bár az elődei tévedhettek, de ő bizony nem. Aztán az idő bebizonyítja, hogy ő is tévedett.

Szóval lehet itt legózni a meglévő elméletekből a világegyetem korát és méretét illetően, de a teljes kép ezekből nem fog összeállni. A sors iróniája, hogy általában a rossz hír hozóját szokták meglincselni. Így az én szerepem bár nem hálás, de ha egy kicsit elgondolkodik ezeken valaki, akkor már megérte.

Csak az 1. kommentet olvastam.

"De mivel a tér tágulásának nem szab határt a fény sebessége, ennél jóval nagyobb."

Na de ahogy a téridő tágul, azzal arányosan távolodnak egymástól az égitestek, nem? Nyilván egy Föld - Nap távolsággal nem lehetne számolni, hiszen túl közel vagyunk egymáshoz és nagyon sok egyéb erő érvényesül, de pl. ezt galaxisokra lebontva, ahol a nagy távolságok miatt már a gravitációs erő sem olyan nagy befolyásoló, nem lehetne becsülni, hogy mekkora is lehet maga a téridő?

"Amit ma látunk belőle, az olyan 96 mrd fényév átmérőjű."

Hogy a francban látunk 96 mrd fényévnyit, ha csak 13,8 mrd éve volt a fénynek ide érkezni? Esetleg akkorára becsülik.

"Ma ezt úgy mondjuk, nem végtelen, de határtalan. Legalábbis az alapján, amit eddig tudunk."

Van ilyen megoldása is a modellnek, de a legvalószínűbb az eddigi ismereteinkből, hogy végtelen. Lentebb olvasható is hogy ezt honnan veszem.

"tegnap 09:58"

Ez teljesen logikus amit írtál, de egy laikusi tévedés a végkövetkeztetés, legalábbis ahogy én értelmezem amit írtál. Vagyis én úgy értem, hogy azt írtad le hogy voltak is vannak a tudósok, mindig mondanak valamit, aztán jön egy újabb tudós aki megcáfolja hogy az egész korábbi téveszme az enyém a tuti és azt fogadják el a tudósok, aztán erről is kiderül hogy rossz és az utókor csak megmorogja és azt hiszik hogy ők tudják a tutit amiről kiderül hogy szintén így jártak és így tovább.

Először is van amit biztosan tudunk, azt amiről kiderült hogy tévedés mely magával szokott hozni rengeteg új ismeretet. Ilyen időkről amikor a Földet laposnak vélték, ettől függetlenül nem is beszélhetünk még a mai értelemben vett tudományról.

A legritkább esetben fordul elő a tudományban, hogy valamit ki kell dobni, mert tévút volt. Nem hisszük magunkról, hogy tévedhetetlenek vagyunk és mindent tökéletesen tudunk amit tudunk. Szóval amit írtál az logikailag stimmel a felületes szemlélő számára. Egy példa rá a teljesség igénye nélkül. Vegyük a newtoni fizikát. Tudjuk, hogy nem igaz, jött Einstein bácsi és megcáfolta. Newton szerint a gravitáció a tömegsűrűség függvénye, Einstein modelljében nem 1 hanem 16 komponensű mennyiség, de csak 10 független komponense van a szimmetria miatt ilyen pl a energiaáram-sűrűség, impulzusáram-sűrűség, nyírófeszültség stb. Ami megmagyarázza a Merkúr perihélium anomáliát is meg tudjuk, hogy a GPS is használhatatlan lenne, ha a newtoni mechanika szerint számolnánk. Itt sem mint a tudományba máshol, nem az van hogy kidobjuk a régi elméletet. Az új elmélet magában fogalja a régit. Pl autótervezésnél az autó dinamikai jellemzőit hülyék lennénk relativitáselmélet szerint kiszámolni, feleslegesen bonyolítaná a számítást, ugyan az jön ki klasszikusan is a newtonival is. Ha lesz 10 ezer év múlva is a mai értelemben vett autó, akkor annak a dinamika jellemzőit is a newtoni módszerrel fogják kiszámolni, sose évül el. Tudjuk a newtoni fizika érvényességi tartományát, amit önmagában nem tud a newtoni fizika. Makroszkopikus testek kis sebességgel való mozgását írja le helyesen, fénysebesség közelébe már nem, meg nagy tömegű objektumok esetében is már jelentkeznek az elmélet hibái lásd Merkúr amit írtam. Igazából Newton a saját idejében nem hitte azt hogy ő megmondta a tutit és tökéletes az elmélete. Őt zavarta a legjobban, pl hogy miért nem zuhannak egymásba az égitestek. A gravitáció meg mint valami hipotetikus valami varázslat, azzal se volt megbékélve. Sejtette hogy jön valaki és megmutatja az elmélete hibáit, de nem tudta hogy Einstein lesz az illető, ahol minden stimmelt amit a jelenleg ellenőrizni tudtunk a híres gravitációs hullám detektorokkal bezárólag amit Einstein elmélete megjósolt. Ahol elképesztően pontos mérés kellett, olyan mintha a Nap és Föld távolságát úgy mérnénk ki hogy a mérési hiba nem nagyobb mint egy hajszál vastagsága. Einstein azt hitte, hogy sose fogják tudni kimérni a gravitációs hullámokat legalábbis 100 évre rá még nem.

A mérettel kapcsolatos rész, idézem a megfelelő helyről a szakember válaszát:

„Az "Univerzum sugara" fogalom megint egy antropocentrikus, a köznapi geometriából és fizikából vett, a kozmológiában közvetlen jelentéssel nem bíró fogalom, ami ennek ellenére kiirthatatlanul elterjedt. Ha elfogadjuk, hogy jószándékúan használják, akkor is legalább kétféle értelmezését lehetne adni. Az egyik ahhoz a bizonyos sokat idézett lufis hasonlathoz kapcsolódik, amelyben az Univerzumot egy felfúvódó lufi felszínéhez hasonlítják. Ekkor az "Univerzum sugara" a lufi (időben változó) sugarával egyezne meg. Igen ám, de ez a lufis hasonlat csak a homogén tér három lehetséges modelljének egyikében, a véges térfogatú zárt (pozitív görbületű) háromdimenziós tér esetében használható. A sík (nulla görbületű) és a hiperbolikus (negatív görbületű) modellben már nem - ezek ugyanis végtelen térfogatúak (a modellben végtelen felszínűek). A hiperbolikus térben ugyan értelmezhető egy "képzetes sugárnak" nevezett hosszparaméter, ennek azonban nincs olyan szemléletes geometriai jelentése, mint a lufi sugarának. A sík terű modellben még ez a paraméter sem létezik. A legújabb kozmológiai mérések szerint pedig a valódi világ épp ezt a sík terű modellt valósítja meg. Ennek tehát nincs "sugara".

Ugyanakkor az áltrel matematikáján belül mindhárom modellben fellép egy mennyiség (az ún skálatényező), amely leírja az Univerzum tágulását, a világ geometriájának időbeli változását (és ezzel a galaxisok távolodását is). Ez a paraméter a zárt világ esetében megfeleltethető a "lufi sugarának", de érvényes a másik két modellben is. Ennek a skálaparaméternek az időbeli változását szokták lerajzolni a háromféle Fridman-modell ismertetésekor, ennek a függvénynek a felfelé kanyarodása reprezentálja le azt a kb tíz éves felfedezést, hogy az Univerzum gyorsulva tágul stb... Ez lenne tehát a Világ sugara? Korántsem: ez a skálatényező ugyanis csak egy önkényes szorzófaktor erejéig van meghatározva. Mondhatom tehát, hogy "az Univerzum sugara" ma épp kétszer akkora, mint hatmilliárd évvel ezelőtt, de azt nem mondhatom, hogy e paraméter mai értéke épp negyvenkét-milliárd fényév - az utóbbi helyett ugyanolyan joggal mondhatnék két kilométert is, matematikailag a két állítás egyenrangú (lévén mindkettő önkényes). Ez a skálatényező sem lehet tehát a Világ sugara.

A másik értelmezés "a belátható Világegyetem sugarát" akarja meghatározni. A kiindulás az, hogy az Univerzum véges idővel ezelőtt keletkezett, ezért azóta a fény csak véges utat tehetett meg. Túlságosan messzire tehát nem láthatunk. Az így kapott "horizont" vagy "világsugár" fényévben kifejezve első látásra megegyezik az Univerzum évben kifejezett korával, azaz a mai mérések szerint 13,7 milliárd fényév. Egyes szerzők ezt még megspékelik azzal a jónak látszó gondolatmenettel, hogy a 13 milliárd fényévre látott galaxisok fénye 13 milliárd évvel ezelőtt indult el, ezek tehát ebben az ősidőben voltak ilyen messze, azóta még inkább távolodtak - számítsuk ki tehát, hogy "most" hol vannak, így megkapjuk a Világegyetem "mai sugarát". (Innen származnak az utóbbi időben elterjedt 43 milliárd fényéves adatok: egy teljesen hibás spekulációból.”

Az idézet innen származik : [link]