Velem van a baj, hogy kezdek beleőrülni abba, hogy nem tudom felfogni a világ létezését?

"Ha minden mulandó, akkor semmi haszna2

Na ez egy tipikus pubertáskori hormonindikált depressziós gondolat volt.

Elmúlik.

Tudományos szempontból az még tinikornak számít.

Majd ha már 5. éve szopsz ugyan azzal a témával a doktorin, ami kb 0.1%-a a kutatási területednek :D ... akkor megérted, hogy ez a tériszont még semmi.

Ehhez marha nagy elhivatottság kell. Megmondom őszintén, nekem sincsen. Kicsit kihasználom a tudományos hátteret, azt hogy a nívós kutatólaborokban, témákkal és magas impaktos lapokba publikálva elég jó CV-t össze lehet rakni, ha ügyes az ember. Aztán el lehet gondolkozni, hogy céget alapítson az ember, gyakorlatban is használhassa a tudományt. Hozzám az ipari, mérnöki alkalmazások közelebb állnak... és nem csak a pénz miatt... ott 1:1-ben látod, hogy működik a dolog. Emberek életét segíti a tudomány, betegségeket gyógyít, vagy újabb és újabb felfedezésekhez vezet.

Akkor közvetlenül hat rád a dolog, mert amit teszel az kihatással van a világra. Persze a színtiszta tudományos munka is, csak ott sokkal lassabban őrölnek a malmok, és egy ember életébe 1-2 max 3 nagy dobás fér bele. Ez nem mindenkinek való...

Ja és még egy dolog, hogyan tudd elviselni az Univerzum tériszonyát.

Nekem ez volt pont egyetem alatt, mindenből tanultunk, alapokat... és emiatt úgy éreztem, hogy semmit sem tudok. Hiába értettem meg a világ működésének alapjait, az egész engem is kicsit depresszióba taszított. Egészen addig boldog tudatlanságban éltem.

Ami nekem segített, hogy megtaláltam céltudatosan keresve azt a területet ami igazán érdekel, és egy emberi élet során befogadható tudomány. Majd az évek során elmélyedtem benne, és mondhatni a szakterületemmé vált. Onnantól kezdve jöttem rá, hogy itt temérdek felfedeznivaló van, így már a depresszió is enyhült. Ráébredtem a korlátaimra, és ez megnyugtatott. Abban az egy dologban kell kiemelkedőt alkotni, és elfogadni a korlátokat.

#25-ben ott a lényeg.

Miután felfogtad, hogy egy beláthatatlanul, felfoghatatlanul nagy rendszer része vagy, csak az a megoldás, hogy beismered, belövöd a saját határaidat és azon belül mahinálsz.

Ez nem jelent életre szóló eredménytelenség-érzést.

A sikerélmény lehetőségét sem veszi el.

Ha a magasugró megugorja a világcsúcsot +1 centivel ,nem fog leülni azon sírni, hogy sosem fogja leverni a felhőket.

A problémát ezer módon lehet megfogni.

Annyi biztos, a boldog tudatlanság bármit képes feltételezni és bármit valóságnak képzelni. Viszont ha ebből valaki ki akar lépni, van egy pont, amikor úgy érzi, elveszett. Amikor már elég sokat tud ahhoz, hogy észrevegye, milyen bonyolult a világ, de elég keveset ahhoz, hogy önmagát benne elhelyezze. Ezen a ponton az ember úgy érzi, nem tudja, merre induljon, a bizonytalanságnál pedig semmi rosszabb nincs, ezért találta fel az ember az isteneket.

A megoldásra nincs recept, mert sokfélék vagyunk. De az tény, jó ha az ember el tudja magát helyezni a nagy katyvaszban, képes felmérni saját képességeit, mert ezzel a saját céljai határát is belőtte. Ha pedig kivitelezhető célokat határozunk meg, lesz sikerélményünk, ami a depresszió legjobb gyógymódja (leszámítva a szervi problémákat, mert az már kémia és orvosi hatáskör).

Ne akarj mindent megoldani, hanem azt akart tudni, mit ki old meg. Egy egyetemi anekdota szerint a tanársegédet az különbözteti meg a professzortól, hogy a tanársegéd rengeteg cédulát tart a zsebében a gondolatai rendszerezésére, a professzor pedig rengeteg tanársegédet tart.

Ismerd meg önmagad, helyezd el a világban, rögtön érezni fogod, hogy mindenre kíváncsi vagy (és bizonyos mértékig meg is akarod ismerni), de nem mindent akarsz érteni és művelni. Én például tudom, mit csinál a cipész, de sose akarok cipőt javítani (mg nem is tudnék). Arról is van viszonylagosan jó elképzelésem, mit művelnek a CERN-ben, de eszembe sem jut oda menni dolgozni, mert ez két dolog. Na valahogy így.

De ha folyton azon filozofálsz, te milyen picike pont vagy, akkor így is maradsz. Mert nem az a kérdés, mekkora hatással van az ember a világra, hanem hogy mit gondol az ember erről. Aki elégedettek, azok csak ennyivel tudnak többet.

Ne bántsátok a kérdezőt, mert igaza van. A tudás almája a legjobb példa, megkaptuk a tudást, de boldogtalanok leszünk tőle. Ne akard megérteni, felfogni, mert boldogtalan leszel!

De senki sem fogja megérteni, mert ahhoz kivülről az ötödik dimenzióból kellene szemlélni és minden fizikai törvényét ismerni kellene. Ehhez pedig egy emberi agy nem elég, bármennyire is brilliáns elméről is van szó.