Miért nem a holdra mennek a Mars helyett?
Miért nem a Föld holdjára mennek a Mars helyett? Egy későbbi kolónia megalapítására?
Közelebb is van. A hőmérséklet se olyan extrém mint a Marson. Vizet meg szállító robothajókkal (sci-fi elképzelés) is tudnának a földröl vinni. kissebb fordulóval mint a Marsnál.
"Nekem a terjeszkedés egy alapvetően túl korai dolognak tűnik."
A terjeszkedés az is, de még nagyon nem arról van szó.
Abban viszont egyetértünk, hogy az emberek akciókat sokadik hullámban kéne csak forszírozni.
Egy távvezérelten, robotizáltan önmagát felépítő bázis mindenképpen elsőbbséget kéne hogy élvezzen, technikailag is jobban megvalósítható. Elsőre hülyeségnek hangzik, de olcsóbb, mint ember vinni.
Az ember egy latyma masina, működéséhez rengeteg dolgot kell a szájába rakni. Egy robot sokkal igénytelenebb a zordon környezetben, kisebb támogató háttérrel szélnek lehet ereszteni és elvesztése sem tragédia.
A Marsra akkor lesz érdemes embert küldeni, ha olyan környezetbe érkezhet, ahol kis túlzással már ki lesz nyalva a segge is, komplett, működő, önfenntartó telep várja. És ez megoldható. Sokkal könnyebben, gazdaságosabban, mintha emberek a pionírok. Esetleg kicsit lassabban, de legalább nem egyszerre kell sokat költeni és a kockázat java ki van küszöbölve.
Persze, kisebb fegyvertény első marsi emberként a kész lakótelep közepén leszűrni a NASA zászlóját, de a biztonság nagyobb érték a hősködésnél.
,,De körülbelül ez is a terv, egy ISS-nél nagyobb, modernebb űrállomás, utána Hold, majd utána Mars."
Na ez faja!
"Egy távvezérelten, robotizáltan önmagát felépítő bázis mindenképpen elsőbbséget kéne hogy élvezzen, ."
Ez igaz!
Most még igen csak az adatgyűjtésen dolgoznak. Később a technika fejlődésével jöhetne a többi lépés.
Plusz vizet és élelmet is lehetne juttatni a Marsra az -63 fokos átlag hőmérsékleten is elállna úgy, mint egy száz éves marhakonzerv az Antarktiszon.
Vagy rlán tényleg jobb lenne még ezt a Föld bolygót nem lelakni. Az olcsóbban is jön ki, mint egy burok alatt az űrben.
"Vagy rlán tényleg jobb lenne még ezt a Föld bolygót nem lelakni. Az olcsóbban is jön ki, mint egy burok alatt az űrben."
Igaz, csak ha nem jön össze, akkor már késő lesz elkezdeni egy B-tervet.
#15
Baromság. A Mars lakhatatlan. Ha a Föld is az lesz itt is ugyanannyi erőfeszítés lakható körülményeket teremteni mint a Marson. Sőt nem kell 300 millió kilométerre utazgatni meg helyben van nyersanyag is meg minden. Az egyetlen forgatókönyv amikor a Mars szóba jöhet az az ha egy meteor várhatóan becsapódna a Földbe megsemmisítve azt. Bár ha egy meteort nem tudnak eltéríteni a pályájáról, akkor nem igen kell Mars utazásban gondolkodni. Sőt úgy általában most ott tartunk hogy a ruszkik 60 éves technológiája is bemondta az unalmast és nem tudunk embert juttatni még az ISS-re sem. Tehát így nem nagyon kell erről álmodozni. Az űrutazás a holdra szállás óta csak visszafelé fejlődött.
"Baromság."
Valaki ismét okosabb a NASA-nál, ESA-nál, kínai űrkutatási hivatalnál, Space-X-nél, Boeingnél, Bigelow Aerospace-nél stb.
Csak akkor miért nem ott dolgozik, nem értem.
"A Mars lakhatatlan."
Most újat mondtál mindenkinek, a NASA is biztos ettől fog rádöbbenni.
"Ha a Föld is az lesz itt is ugyanannyi erőfeszítés lakható körülményeket teremteni mint a Marson. "
Lófxszt.
Ha itt beüt egy "világvége" jellegű katasztrófa, nem lesz technika egy darab sem rendet rakni. Akkor van esélyünk, ha a katasztrófa idejére a Marson már minimum egy részét az emberiségnek ki lehet vészeltetni.
A terraformálás tényleg elég esélytelen, de ezer más módon belakható a Mars, jobban, mint a Hold.
Persze a Hold is kellhet, de csak mint ugródeszka, ez túl kevés a túléléshez.
"Az egyetlen forgatókönyv amikor a Mars szóba jöhet az az ha egy meteor várhatóan becsapódna a Földbe megsemmisítve azt."
Pontosan erről a forgatókönyvről volt szó feljebb, a baromságozás előtt.
"Bár ha egy meteort nem tudnak eltéríteni a pályájáról, akkor nem igen kell Mars utazásban gondolkodni."
Sorozatban zúgnak el a Föld mellett utolsó pillanatokban észrevett méretes kavicsok. Cseszheted a csilivili eltérítő technikádat, ha későn veszed észre. És az észlelés nehéz ügy, még akkor is az lesz, amikor a Mars-repülés már enyhe túlzással rutin lesz.
Nem mellesleg egy több kilométeres aszteroida pályamódosításához szükséges technikai szint főleg az észlelés idejétől függ, ha nincsenek rá éveid, a Mars-utazást gond nélkül lehetővé tevő technika ehhez még mindig kevés lesz.
"Sőt úgy általában most ott tartunk hogy a ruszkik 60 éves technológiája is bemondta az unalmast és nem tudunk embert juttatni még az ISS-re sem."
Ez kompletten nem igaz, nem mondta be a technika az unalmast, egyszerűen történt egy hiba, aminek már megvan az oka és az elkerülése is.
Ez olyan volt, mint azt mondani egy repülőgép leesése után, hogy ezzel konyec a repülésnek, mehetünk busszal mindenhova.
"Az űrutazás a holdra szállás óta csak visszafelé fejlődött."
Na ez a baromság.
Minimum 4 különböző űrjármű van fejlesztés alatt vagy éppen a fejlesztés utolsó fázisában egy holdpályáig vagy messzebbre alkalmas küldetésre. Nemsokára átadják az Oriont, a Boeing Spacelinert, Elon Musk építi a BFS-t, a Dragon kapszula ingában hordja a cumót az ISS-re, közben épül az emberes változat, Blue Origin is már teszteli az űrkapszuláját... Még hogy nem történik semmi.
Azzal a technikával, amivel anno a Hold meg lett hódítva, ma egyetlen ember életét sem kockáztatnák földkörüli pályáig sem. Az akkor egy kemény hazardírozás volt.
Persze, annak a látószögéből nem történt semmi illetve léptünk vissza, aki azt hiszi, a holdrepülések után helyből valami "nagyobbnak" kéne jönnie.
Csak a holdhoz képest a messzebb legkisebb ugrásban is a Marsot jelenti, ami állatira messzebb van. Nagy ugrás: nagy idő kell hozzá.
És egyáltalán, milyen gondolkodás már ez: ne csináljunk semmit, mert látom, hogy nem csinálunk semmit.
Pont hogy most kell kezdeni, időben, hogy mire egyszer kényszerűen szükség lesz rá, már gond nélkül megvalósítható legyen.
#17
Sok sok sok baromság. Építenek sok űreszközt de a rakétatechnológia meg sem közelíti azt ami a 60-as években volt. És ezek még mind fejlesztés alatt állnak és belátható időn belül nem is lesz belőlük semmi. Ugyanazzal a technológiával kis fejlesztéssel elmehettek volna a 70-es években akár a Marsig is, ez csak pénz kérdése lett volna. Most meg ott tartunk hogy nincs sem olyan rakéta sem olyan orbiter ami képes lenne csak egy hold körüli flyby-t végrehajtani. Meg ez megint olyan mint a 60-as években. Értelme nincs csak most hogy privát cégek is beszálltak a buliba presztízs harc az egész. Pl sokkal több értelme lenne ember nélküli projekteket indítani, és oda küldeni szondákat, robotokat ahol még nem jártunk, de az élet alapfeltételei inkább adottak mint a Marson, pl Európé.
Elég megnézni a SpaceX BFR-t. Moziszoba meg mittudomén tényleg nagyon komoly projekt. Úgy 200 év múlva ilyen tempóban meg is valósítható. A NASA már bele sem megy ebbe a játékba, ők csak fejlesztgetnek egy felpimpelt Apollo orbitert, a rakéta is egy vicc a space shuttle programból kikukázott SRB-k meg a Saturn V stage 2 hajtóműve és 2030 körül kész is lesz. Tényleg marha komoly projekt ez is.
"Sok sok sok baromság."
Persze. A világ vezető úrtechnikusai jönnek is majd tanulni, beismerve, hogy mind barmok. Mert itt valaki tudja a tutit.
"Építenek sok űreszközt de a rakétatechnológia meg sem közelíti azt ami a 60-as években volt."
Hadd vegyem át az alpári szóhasználatot, ez baromság.
Kábé olyan kijelentés, minthogy egy mai széria E400 merci nem fejlődés egy 1960-as Pobedához képest.
Ha a fejlődés valakinek csak azt jelenti, hogy egy rakéta egyben hány kilót tud földkörüli pályára vinni, annak ez nem fejlődés. Csak ez egy hülye szemlélet.
"És ezek még mind fejlesztés alatt állnak és belátható időn belül nem is lesz belőlük semmi."
Qrvára nem igaz, akinek 3-10 év nem belátható idő, az ne saccolgasson. Mert ilyen intervallumon belül meglesz szinte mind.
"Ugyanazzal a technológiával kis fejlesztéssel elmehettek volna a 70-es években akár a Marsig is, ez csak pénz kérdése lett volna."
Na ez a mondat megmutatta, mennyire vagy képben.
Persze, nagy halott vasat el lehetett volna lőni akkor is a Marsig, de emberes küldetéshez szükséges technika még ma is épphogy kezd elegendő lenni.
Biztos nehéz felfogni, hogy hány nagyságrenddel bonyolultabb, hosszabb, problémásabb egy Mars-út. Persze, potenciális hullákat oda lehetett volna lőni régen. Az valóban fejlődés lett volna, pár ember nézőpontjából, én nem tartozom közéjük.
"Most meg ott tartunk hogy nincs sem olyan rakéta sem olyan orbiter ami képes lenne csak egy hold körüli flyby-t végrehajtani."
Készen nem áll egy sem, mert állatira nem volt rá szükség, kidobott pénz lett volna. Majd most lesz.
"Meg ez megint olyan mint a 60-as években. Értelme nincs csak most hogy privát cégek is beszálltak a buliba presztízs harc az egész."
Ez is benne van, verseny nélkül semmi nem indul be rendesen, lásd elektromos autók piaca.
"Pl sokkal több értelme lenne ember nélküli projekteket indítani, és oda küldeni szondákat, robotokat ahol még nem jártunk, de az élet alapfeltételei inkább adottak mint a Marson, pl Európé."
Ez IS kell, és ez a projekt is készül, csak ez sem kisujjból kirázós mutatvány. Sokkal de sokkal nehezebb ügy, mint egy szondát elsuhintani két bolygó közt vagy végül elégetni azt egy légkörben.
Landolás, mintavétel, kutatás folyamatos emberi irányítás nélkül, hiszen a távolság miatt nincs "online" interaktív kapcsolat. Még annyi sem, mint a Curiosity esetén.
Ehhez problémamegoldásra képes, öntevékeny MI kell. Még ha a hardver ma kompletten meg is lenne, akkor sem olyan, hogy küldjük és kész.
A nagy politikai holdhódító űrverseny után nem maradt semmi értelmes ok az emberes holdmissziókra, a Mars még fikció kategóriában volt, éppen a nulla technikai háttere miatt.
A Mars tervek nélkül ma sem lenne sok értelme a Hold újbóli meglátogatásának.
De az űrkutatás évtizedei alatt a Mir, a Spacelab, az ISS mind fontos, szükséges lépés volt. Egyáltalán nem volt visszalépés. Éppen az ezekben tesztelhető hosszú idejű űrbeli emberi jelenlét volt talán a legfontosabb teszt a hosszútávú űrrepülésekhez, orvosbiológiai és technikai szempontból is.
Most eljött az ideje a következő ugrásnak.
De korábban szerintem írtam is, a mai technikai szinten praktikus minden emberi pionírkodást megelőzni robotizált előfutárokkal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!