Az élet (evolúció) milyen függvény szerint fejlődik?
Ugye 2 milliárd évig szinte semmi nem volt, csak a szerves vegyületek alakultak ki. Majd a prokarióták. És földtörténeti mércével nézve az élet egy pillanat alatt elkezdett egyre változatosabb, bonyolultabb lenni az élet.
Egyáltalán lehet e képletet ráhúzni errre a fejlődésre. Tudom, az a baj, hogy az élet összetettségének, változatosságának nincs mértékegysége. Szerintetek?
Huh, nagyon is igazad van... De akkor mit lehetne tekinteni a fejlődés alapjának?
-idegsejteket nem
-géneket nem
A fajok száma meg ugye végső soron folyton csak nő, (ez ember megjelenéséig), mivel egyre több niche jön létre amit be kell tölteni. (Pl rovarbeporzású növények--sok rovar)
Én talán így ábrázolnám:
A végét csak úgy viccből tettem oda, azt nem kell nézni :D
„Huh, nagyon is igazad van...”
Köszi, egyébként biológus vagyok. :)
A görbe kb OK. Én inkább úgy képzelem, hogy az egyes kihalások közt is telítési görbe van, persze nem biztos hogy eljut a telítésig, hiszen a meteor nem tudja, hogy akkor kell érkeznie, amikor már sok faj van.
Sőt miért ne lehetne egy következő korszak telítési platója alacsonyabban, mint egy előzőé volt, illetve aztán miért ne nyílhatnának új niche-ek katasztrófa nélkül, azaz egy platóból szinte egyenesen átmenve egy másik platóba?
Úgyhogy végülis elég sok kombinációs lehetőség van.
„De akkor mit lehetne tekinteni a fejlődés alapjának?”
És:
„Olyan módszer nem létezik, mert az élőlények közötti legtöbb különbség nem mennyiségi, hanem minőségi.
Pl: helyváltoztatás képessége, mindenevés képessége, eszközhasználat, stb.”
Itt azért nagyon jól kiütközik annak a szemléletnek a tarthatatlansága, hogy az élőlényeket márpedig mindenképpen be akarjuk gyömöszölni egy alá-fölé rendeltségi piramisba, azaz mindenképp rájuk akarunk aggatni valami számot vagy jelzőt, hogy fejletlenebb meg legfejlettebb. Ez egy nagyon antropomorf szemlélet, egyszerűen szeretünk azzal hízelegni magunknak, hogy mi vagyunk az evolúció csúcsa, de ha van csúcs, akkor van alj is, és akkor van valami függvény vagy módszer, amivel minden élőlény besorolható valamilyen fejlettségi értékbe.
Szóval vagy hozzászokunk ahhoz, hogy az embert (a vaddisznót, tölgyfát, bacillust, rókagombát, hangyát, amőbát, füvet stb) soha nem fogjuk tudni megnyugtatóan egymáshoz viszonyítani, legfeljebb a nagyon triviális, szélsőségesen különbözőeket, vagy pedig nekiállunk és megkeressük a Mindent Leíró Nagy Függvényt, és szépen megállapítjuk vele, hogy melyik élőlénynek mi az értéke, beleértve azokat a bizonyos "minőségi" különbségeket is.
Én arra szavazok, hogy az evolúciót számszerűen leíró jó függvény egyelőre nem létezik, és nagyon okosok se tudnak rá mit mondani. Egyes aspektusokat ki lehetne emelni, ahogy tettük a fejszámmal, és ez vagy releváns biológiailag, vagy nem.
Mi az hogy fejlődik?
Mikor tekinthető egy élőlény "fejlettebbnek"?
Ha jobban hasonlít az emberre?
Miért?
Ha boníolultabb?
Miért?
Az evolúció etimológiailag fejlődést jelent, de valójában szerintem inkább változást, alkalmazkodást takar.
Mivel változik a környezet, változik az élővilág is, és mivel az élőlények egymás számára is környezetet alkotnak, a környezet maga is változik.
A matematikában nem a bonyolultabb, hanem az egyszerűbb megoldás számít jobbnak, "szebbnek". Az, amelyik kevesebb előfeltevésre támaszkodva, kevesebb lépésben, áttekinthetőbben tudja ugyanazt igazolni vagy kiszámolni.
Ilyen szempontból mondjuk a prokarióták vezetnek.
Már ha a "feladat" a túlélés és a reprodukció.
Bocsi, egy errejárt szösszenés voltam csupán...
„Az evolúció etimológiailag fejlődést jelent,”
Ez egyébként komoly tévhit Magyarországon. Az evolúció ugyanis kifejlődést, kialakulást, kialakulási folyamatot jelent, nincs benne semmilyen rejtett pozitív értékítélet, mely szerint valami rosszból fejlődéssel valami jobb lesz. Az evolúció elmélete az élőlények mai formáinak kialakulását (annak történetét) jelenti, nem pedig azt, hogy egy fejletlenből (akármi is az) bizonyosan egy fejlettebb lesz. (Éppen ezért, egy szerv elcsökevényesedése ugyanúgy az evolúció része.)
„Ilyen szempontból mondjuk a prokarióták vezetnek.
Már ha a "feladat" a túlélés és a reprodukció.”
Érdekes felvetés. Csak óvatosan vetném közbe, hogy ugyanezen logika mentén egy lovas kordét és egy autót összevetve biztosan találunk olyan „feladat” megfogalmazást (pl.:személyek és terhek szállítása), aminek mindkettő eszköz maradéktalanul eleget tesz, és egyszerűbb lévén a lovas kordét kell fejlettebbnek tekintenünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!