Mi az, ami biztosan igaz?

> Az,hogy 2*Sü egy földönkívüli.

De most miért?

Jó, legyünk a mátrix algoritmusa. Mindannyian. Csak azt nem tudom, akkor mi a fenének találtuk ki, hogy mi egy földi valóság vagyunk, hús vér meg miegymás.

A tudomány egyik fontos kritériuma, hogy legyen ellentmondásmentes és teljes a rendszer, amit kitalálsz. Ezért vagy hús vér emberek vagyunk és nincs mátrix, vagy mátrixelemek vagyunk és nincs hús vér ember.

Mindkét esetben igaz, hogy vagy minden érzékelésünk igaz, vagy minden érzékelésünk hamis. Ha viszont is-is, akkor van döntési kritérium, mert az egyik rendszer nem ellentmondásmentes. És akkor csak hisszük, hogy az "közmegegyezés".

> Menjünk tovább, ha elvetjük az érzékszerveink által érzékelt "valóságot", akkor mi marad?

Ahogy írtam, egyetlen dolog marad: Valami van.

Illetve magad számra te biztosan létezel. (Én meg csak magamról tudom elmondani ezt, nem lehetek 100%-ig biztos, hogy te létezel.) Még ha valaminek az illúziója, projekciója, szimulációja vagy is, akkor is van az a valami aminek az illúziója, projekciója, szimulációja vagy.

> Jó, legyünk a mátrix algoritmusa.

> […]

> Csak azt nem tudom, akkor mi a fenének találtuk ki, hogy mi egy földi valóság vagyunk, hús vér meg miegymás.

Aki a teljesen hétköznapi életét úgy éli meg, hogy ő a Mátrixban van, akkor is ez az élménye a világról, mikor zuhanyozik, mikor vásárol a boltban, mikor a moziban ül, azt azért úgy általában nem normális állapotnak szoktuk tartani. Jogosan? Azt gondol, igen. A legtöbbször ez az illető viselkedéseiben, döntéseiben is megnyilvánul, összeütközik a normákkal, és az illető előbb-utóbb pszichiáterhez kerül, és jó eséllyel skizofréniát fognak nála diagnosztizálni. Még jó hogy. De ettől még lehetséges – nem cáfolható –, hogy ennek az illetőnek van igaza és nem nekünk.

> A tudomány egyik fontos kritériuma, hogy legyen ellentmondásmentes és teljes a rendszer, amit kitalálsz.

A természettudományé mindenképpen, de valóban elmondható ez a legtöbb tudományra. Bár fene tudja, a filozófiát is tudománynak szoktuk hívni. Hogy mennyire jogosan, arról nyilván lehetne órákig vitatkozni, bár ez leginkább definitív kérdés, attól függően az, hogy mit is nevezünk pontosan tudománynak.

Egyrészt Gödel óta tudjuk, hogy a teljesség és az ellentmondásmentesség bizonyos tulajdonságú axiómarendszerekben egymást kizáró tényezők. Hogy ennek milyen gyakorlati jelentősége van, az más kérdés, de bizonyított, hogy amely axiómarendszer tartalmazza a természetes számok axiómarendszerét – illetve annak egy részét –, az ha teljes, akkor nem ellentmondásmentes, ha ellentmondásmentes, akkor nem teljes. Mi inkább az ellentmondásmentesség mellett tesszük le a voksunkat, hiszen egy ellentmondást tartalmazó rendszerben minden és mindennek az ellenkezője levezethető. Inkább ne legyen teljes a rendszer, minthogy ellentmondásos legyen. Tehát a tudománnyal szemben támasztott kritérium inkább úgy módosul, hogy legyen ellentmondásmentes, és lehetőleg legyen minél teljesebb.

Viszont itt nem is ez a tulajdonsága a tudománynak az, ami lényeges. Véges számú tény és megfigyelés van. Ebből elvileg számtalan olyan rendszer építhető, ami ellentmondásmentes, és nem kevésbé teljes, mint a természettudományok által megalkotott modellek. Egy „Mátrixban élünk” modell lehet nem kevésbé ellentmondásos, mint az általánosan elfogadott valóságképünk. Itt inkább az Occam-borotvája elv játszik, hogy mindig a „legegyszerűbb”, azaz a legkevesebb önkényes feltételezést tartalmazó modellt célszerű elfogadni igaznak. Kicsit olyan ez, mint mikor tudod, hogy ma egy növény 100 cm magas, tegnap 90 cm, tegnapelőtt 81 cm volt, előtte 72,9 cm. Holnap milyen magas lesz ez a növény? Ha jól belegondolunk: a fene se tudja. De a legegyszerűbb azt feltételezni, hogy a növény magassága – nyilván bizonyos határokon belül – egy exponenciális függvény szerint alakul, így jó eséllyel 111,1 cm magas lesz. De az is lehet, hogy csak 80 cm magas, mert jön a kertész és visszavágja a növényt. Minden más növekedési ütemhez kell valami extra magyarázat, extra tényező, extra paraméter, ami az exponenciális növekedés függvényében nincs benne (pl. ilyen extra paraméter, hogy mikor jön a kertész, egyáltalán hogy van kertész).

Az, hogy amit az érzékszerveinkkel észlelünk az a közvetlen valóság, az tulajdonképpen egy modell. Nem feltétlenül a modern természettudomány módszertanának igényességével lefektetett modell, inkább filozófiai természetű világkép, nota bene a tudomány is jórészt inkább axiómaként, posztulátumként tekint erre, mintsem tényre, illetve ez nem természettudományos, hanem tudományfilozófiai kérdés. De ugyanilyen modell az is, hogy a valóságban egy mátrixszerű szerkezet van és mi abban vagyunk benne. Ugyanilyen modell az is, hogy mi egy álom vagyunk, akit valaki álmodik. Ugyanilyen modell az is, hogy mi egy szimuláció részei vagyunk. Kvázi az összes vallás, ezoterikus világkép hasonló modellt jelent, csak extra létezőkkel. Tulajdonképpen egyik sem ellentmondásmentesebb, mint a másik. De méréssel, tudományos módszerrel nem dönthető el, hogy melyik modell a helyes, ilyenkor meg azt a modellt ésszerű elfogadni, ami a legkevesebb extra dolog tételezését tartalmazza. Legegyszerűbb modellből általában egy van. Míg extra tényezőket tartalmazó modell meg számos, csak ezekben ott az extra tételezett létező, a Mátrix, az álmodó, a szimulációt futtató számítógép. Illetve az ilyen alternatív modellek bár önmagukban lehetnek ugyanolyan mértékig teljesek és önmagukban ellentmondásmentesek, egymásnak mégis ellen tudnak mondani.

A tudományban elfogadott, hogy aszimmetria van azon két kijelentés között, hogy „valami létezik” és „valami nem létezik”. Pl. a vallási vitáknál a „nincs bizonyíték arra, hogy Isten létezik” és a „nincs bizonyíték arra, hogy Isten nem létezik”, az nem két egyenrangú kijelentés. Valaminek a nem létezését tételezni addig, amíg nincs bizonyítékunk ennek az ellenkezőjére, az egy falszifikálható modellt ad, ilyenből rendszerint csak egy van, vagy több, de ezek egymással ekvivalens módon modellezik a rendszert, míg valamit elfogadni addig, amíg a létezése nem cáfolt, ilyen modellből ha nem is végtelen számú, de rengeteg lehet, és ezek a modellek soha nem lesznek falszifikálhatóak, viszont ezen modellek egymást kizáró modellek tudnak lenni. (Elég megnézni hány egymásnak ellentmondó világképet, működést leíró vallás létezik párhuzamosan.)

Ergo teljesen racionális az, ha elfogadjuk azt, hogy amit látunk az létezik, amit hallunk az létezik, és közvetlenül tapasztaljuk meg ezeket. A legtöbb ember ugyanazt a valóság koncepciót fogadja el, és ez így is van rendjén. Én is így vagyok ezzel. De ettől még !biztosan! nem állítható az, hogy ez a koncepció igaz is. De akkor kell majd újragondolni ezt a koncepciót, ezt a modellt, ha van valamilyen reprodukálható megfigyelés, ami nem passzol bele a modellbe, de az is elvárás, hogy egy új modellnek olyannak kell lennie, ami a megfigyeléseink nagyobb halmazát fedi le, azaz az új modell magyarázni tudja azt is, amit a régi is magyaráz, de ezen felül magyaráz olyan jelenségeket, amit a régi nem tud.

Mert figyelem, itt nem az a kérdés, hogy miről mondható el igen nagy eséllyel, mindenki számára elfogadhatóan, hogy igaz, hanem az a kérdés, hogy mi az, ami !biztosan! igaz. Erre pedig valóban az a helyes válasz, hogy szinte semmiről nem mondható el az, hogy !biztosan! igaz. De ettől még mégis rengeteg dolog van, amit kvázi minden normális ember igaznak tart és ez így is van rendjén.

Még egy gondolatmenet:

100% bizonysággal nem állapítható meg hogy mi nem a Mátrixban élünk, vagy nem egy szimulációban futó algoritmusok vagyunk. De a helyzet jellegéből adódóan ezt belülről nem fogjuk tudni érzékelni, így mindegy is, hogy így van-e vagy sem, hiszen nem tudjuk szétfeszíteni a szimuláció kereteit, ahogy Super Mario sem fog tudni kiugrani a monitorból és elfutni Piliscsabáig.

Ha a világ csak szimuláció, akkor nagyon úgy tűnik, ennek a szimulációnak nagyon erős belső szabályai vannak. Az, hogy a fal szilárd, az egy gyerekkorban megtapasztalt élmény. Egyébként már a természettudomány, a fizika is rámutat, hogy ebben van némi illuzórikus jelleg, hiszen a fal molekulákból, azok atomokból állnak, és az atomok térfogatának jelentős része üres. Mikor az ember leül a székre, tulajdonképpen nem a székre ül le, hanem a Pauli-elvre. De ettől még az egyszerű hétköznapi tapasztalatunk, „élményünk” az, hogy a fal szilárd.

Attól, hogy a világ – benne te és a fal is – szimuláció, attól még a szimuláció törvényei érvényesek, ettől még nem fogsz tudni átmenni a falon. Lehet van olyan jelenség – mondjuk a Heisenberg-féle határozatlansági reláció –, ami tulajdonképpen bug a szimulációban, nem a szimulációt leprogramozó intelligencia szándéka szerint került bele, de ettől még benne van, és számunkra ez ugyanolyan törvénnyé válik, maximum vannak speciális kritériumai, hogy bizonyos jelenségek mikor és hogyan zajlanak le. Számunkra a bug is törvény, szabály. És bár lehet, hogy mondjuk a Heisenberg-féle határozatlansági reláció olyan bug, ami „kijátszható” bizonyos esetekben, ettől még ugyanúgy nem tudsz átmenni a falon.

A fal szilárd és nem lehet átsétálni rajta. Ez a valóság. Teljesen mindegy, hogy ez a tényleges valóság, egy szimulált valóság, egy álmodott valóság, ettől még pont annyira nem tudsz átsétálni a falon, tehát számodra, a te valóságodban a fal mégiscsak szilárd.

Aha! És mi az, hogy valami "igaz". Lehetségesen vagy biztosan.

Mondjuk, iszom egy pohár vizet, mert ilyen ingerem támadt.

Az, hogy ittam egy pohár vizet, igaz. Legalábbis így érzékeltem. Meg mások is ezt látták, és mondták is. Meg víz volt, mert hasonlított arra, amit egyszer valaki víznek nevezett és sokan megjegyezték.

Na de hogy mi törtért? Miért, történt?

Igen, lehet, hogy az egész csak egy algoritmus. Nem is történt semmi, mi se vagyunk.

Az ember agyában az a csodálatos, hogy bármit képes gondolni meg az ellenkezőjét. Simán elképzeli, hogy ő egy modell, algoritmus, sőt, akár az isten. A jobbak még rendszert is építenek belőle, amit mások nem tudnak kikezdeni. Ez is nagyszerű. Hamarosan következik az "és mivégre vagyunk a világon" típusú kérdés.

Egy cél nélküli, törvényeknek engedelmeskedő természet részei vagyunk. Vagy a természet nem törvényeknek engedelmeskedik, hanem algoritmus szerint működik. Mi a különbség? Kinek nem mindegy? Célja az embernek van, mert gondolkodik. Mert strukturálja az időt (egyáltalán, azt gondolja van ilyen), és mert egy eseményről feltételezi, hogy köze van egy korábbihoz, tehát oka az a korábbi. A cél nem egyéb, mint az ember agyának algoritmusa a jövő egy pontjára nézve, majd pedig az ember azon akarata, hogy ez a "valóságban" (amit ő annak tekint) megvalósuljon, érzékszerveivel megtapasztalja.

És aki azt firtatja, mi az igaz, mit tesz? Mi célja ezt megtudni? Mert ha semmi, akkor minek. Ha valami, akkor mire lesz jó? Az elme képes az absztrakcióra, és ha ez a "szórakozás" (mert úgy tűnik az elmének időnként szüksége van erre, úgy tűnik, ez kell a hatékony működéséhez), akkor minek akarjuk eldönteni? Ha meg nem az, akkor meg kéne mondani a célt. Valahol itt válik el az, hogy gondolkodunk, vagy játszunk a szavakkal.