A mai fizikusok honnan lehetnek biztosak abban, hogy a régen elvégzett kísérletekből levezetett következtetések helyesek?

"azzal van bajom, hogy ameddig meg nem ismételek egy kísérletet, addig én, mint szubjektum, nem tudhatom BIZTOSRA, hogy igaz-e a mögötte levő elmélet."

Ez igaz, de ez inkább filozófiai alapprobléma szerintem . :) Bármilyen szkeptikus vagy is, egyszerűen nincs rá lehetőség, hogy minden információt személyesen ellenőrizz. Arról nem is beszélve, hogy a saját szemednek sem, személyesen elvégzett kísérleteknek SEM hihetsz - honna tudod, hogy valamilyen egyéni körülmény (helyszín, saját tudás/észlelés) nem befolyásol? Itt is szükség van lektorálásra és konszenzusos segítségre.

Én azt hiszem, hogy alapvetően nincs azzal baj, ha közvetetten bizonyít az ember valamit.

Vegyük Amerikát. Jártál ott? Honnan tudod, hogy létezik? :D Vagy elfogadod, hogy a rengeteg fotó, leírás, beszámoló valós, vagy tagadnod kell minden más ország, ahol nem jártál, létezését.

Amennyire ismerem a tudománytörténetet, nem az a jellemző, hogy ham bekap valamit aztán jön az esetleges megbánás, sokkal inkább, hogy évtizedekig tart, és rengeteg vitába és harcba, mire átvesz a tudósközösség, majd a közoktatás is egy új tényt.

A kérdező felvetése annyiban jogos, hogy mivel a tudósok is emberek, néha történnek egészen prózai malórök és lazaságok. Két híres példát is lehet emlegeteni:

1. a spenót magas vastartalma egy sajtóhiba miatt terjedt el közhiedelemként, amíg valakinek gyanús nem lett, és meg nem mérte mégegyszer

2. valamelyik fém valamelyik anyagállandóját szintén egyetlen ám pontatlan mérés értékéből vették át évtizedeken át a könyvek, mígnem valakinek gyanús nem lett, és utánajárt

Ilyen talán ma már ritkábban fordul elő, és szerencsére ezek főleg anyagparaméterekkel kapcsolatos mérések voltak. De ha manapság minden lepublikált kísérletet meg szeretne ismételni valaki, aki azonos szakterületen van, 100% lehetne találni olyat, amit nem lehetne független módon igazolni. Sajnos olyan kényszerű tömegtermelés van a lektorált publikációknál is, hogy néha joggal hitetlenkedik a szakember. Főleg, hogy kísérleti cikkeket számszerű paraméterek nélkül is el képesek fogadni egyes bírálók.

Wazzal van bajom, hogy ameddig meg nem ismételek egy kísérletet, addig én, mint szubjektum, nem tudhatom BIZTOSRA, hogy igaz-e a mögötte levő elmélet."

Mondjuk ez inkább általános filozófiai alapprpbléma, amit nem tudsz így megjavítani. Az idő, lehetőségek végesek; bármenkkora szkeptikus lehetsz is, bizonyos dolgokat kénytelen leszel közvetett bizonyítékok alapján elfogadni. Honnan tudod, hogy létezik mondjuk, Amerika? Nem jártál ott, nem tudhatod. Vagy a tömérdek másodkézből kapott információ alapján kell elfogadnod, vagy nem fogod tudni.

Arrólo nem is beszélve, hogy a személyesen elvégzett egy kísérlet nem ám olyan erős bizonyíték (ahogyan a "saját szemeddel látni" sem az.) Az érzékek korlátosak, az egyszeri eseményeknél soha nem tudod, milyen egyedi körülmények (kezdve veled, a kísérletező személyével) játszottak közre. Mindenképpen szükség van olyan közvetett bizonyítékokra, mint a lektorálás és a konszenzus.

NAztán azt is alábecsülhetjük, hogy milyen könnyen fogad el a tudományos közösség, majd a közoktatás egy újítást. Nem az a jellemző, hogy valamit hamm bekapunk, aztán jön esetleg a megbánás. Sokkal inkább az a tipikus, hogy évtizedekig (akár évszázadokig)tart a vita valamiről, még az után is, hogy elvileg volt rá sikeres kísérlet.