A mai fizikusok honnan lehetnek biztosak abban, hogy a régen elvégzett kísérletekből levezetett következtetések helyesek?

Hinni a templomban kell drágaságom, a tudománynak van egy kritirium rendszere, ami garantálja neked, hogy azok az elméletek, amik elfogadottak, legalább ennek eleget tesznek. ennek a rendszernek perdig igen fontos eleme a reprodukálhatóság.

Ellenben nem az ovodában vagyunk, senkinek nem kötelessége előtted újra végigcsinálni minden kisérletet. Kételkedsz? Nyugodtan csináld meg magad, senki nem fog visszatartani. Nos, oké, lehet, hogy mondjuk atombombát senki nem fognak engedni építeni, de a kisérletek 99%-a pénz és idő ráfordításval újra elvégezhetőek. A tudománytól te ezt a garanciát kapod, hogy adott körümények között adott dolgok úgy fognak működni ahogy várnánk.

Ezzel a felfogással a tudományos ismeretanyag valahol a 18. század közepén toporogna. Az összes kutatójelölt élete véget érne, mire eljutna oda, hogy akkor oké, kellő igényességgel elvégeztem minden jelentősebb eddigi mérést, az elődöknek igaza volt, most már hiszek a természettudományokban, kezdhetem az önálló kutatást.

Olvass tudománytörténetet, hogy meggyőződj róla: régebben is működtek a tudományos vizsgálat kritériumai. Megfigyeltek, mértek, kérdést vetettek fel, elméletet alkottak, teszteltek, vitáztak, kritizáltak, megint mértek, megint elméletet alkottak, és így tovább.

A bizonyított eredményekre pedig elkezdtek építeni más tudományterületek (a nagy jelentőségűekre különösen), illetve a gyakorlati alkalmazás. És azok is működtek.

Amúgy van néhány modern fizikai hallgatói mérés, és pl. a BME-n a reaktorban is mérnek a hallgatók. De egyiknek sem az elméletek igazolása a célja. A laborgyakorlatok során a hallgatók azt tanulják meg, milyen módszerekkel végezzük a mérést és hogyan értékeljük ki az eredményeit.

> „- azzal van bajom, hogy ameddig meg nem ismételek egy kísérletet, addig én, mint szubjektum, nem tudhatom BIZTOSRA, hogy igaz-e a mögötte levő elmélet. Csak onnantól tudhatom, hogy nem vettek hülyére az egyetemi tanáraim, amikortól megismétlem az adott kísérletet (hisz pont ez a tudomány lényege).”

Ebbe az irányba egészen addig el lehet menni, hogy honnan tudhatod, hogy a szemed meg a többi érzéked nem csap be, és tényleg az van előtted, amit látsz. Simán lehet, hogy mindent csak álmodsz, vagy a világot 2 perce varázsolták ide az emlékeinkkel együtt.

> „- és ebből adódik is a feltett kérdés: a mai fizikusok (vagy fizikus hallgatók) megismétlik a régi kísérleteket is, hogy ők is tudják, hogy nem nézték palizmadárnak őket?”

Biztosra sosem fogják tudni, kell egy határozott bizalom meg egy folyamatos szkepticizmus is. Ha nem ismered közelről a forrást, és kevésbé vagy otthon azon a részében, amiről szól, akkor több szkepticizmus kell, és kicsit kevesebb bizalom. Például mikor egy cikket olvasunk, amiben valamilyen szuper műszerrel kimértek valamit, ami nekünk is érdekes, és használnunk kell, hogy továbblépjünk; de nekünk nincs olyan műszerünk, akkor muszáj végignézni, hogy tényleg nincs-e a cikkben maszatolás meg ellentmondás, mert lehet, hogy kísérletezéssel, a saját máshogy szuper eszközünkkel csak egy hónap múlva találjuk meg, hogy ők elrontottak valamit (meg az is lehet, hogy mi rontunk el valamit).

Vannak olyan kísérletek is, amiket meg nem sok kedvünk van újra elvégezni, például hogy mérgező-e a gyilkos galóca, vagy hogyan terjed egy atombomba gombafelhője a légkörben. Szerencsére vannak elméletek, amik alapján egyszerűbb kísérletekkel vagy bonyolultabb számolásokkal is utána tudunk gondolni ezeknek, anélkül, hogy bárki meghalna. Ezeknek a helyességét pedig azért hisszük el, mert millió más jelenséget már egészen jól leírtak.

Szóval sajnos gondolkodni kell, ha már így kineveztük magunkat gondolkodó fajnak. Észre kell venni, hogy az előadó mikor ütközik alaptörvényekbe, mikor ködösít, és nem mondja el az állítás feltételeit, tényleg teljesülnek-e a feltételek…

> „a mai fizikusok (vagy fizikus hallgatók) megismétlik a régi kísérleteket is, hogy ők is tudják, hogy nem nézték palizmadárnak őket?”

Egy részüket igen, egy másik részük csomószor ismétlődik magától (amennyire automatizált a világ), egy harmadik részüket meg természetesen elhiszik. Aztán persze lehet, hogy valami olyat is elhittek, amit nem kellett volna; de hát ugye az is megtörténik, hogy sétálsz az utcán, és a fejedre esik egy tégla. Ha elég nagy, akkor meg még sisak is hiába van rajtad, legfeljebb nem a koponyád törik be, hanem a nyakad el.

(*Ha elég nagy, akkor meg még sisak is hiába van rajtad, legfeljebb nem a koponyád törik be, hanem a nyakad el.

Illetve nem biztos, még sosem dobtam téglát a másik fejére, hogy megnézzem, mi történik. Csak a sisakok általában nem fogják a nyakat. Mondjuk ez pont nem igaz, mert a Forma-1-ben már bevezették a HANS-t, ami pont az ilyesmi ellen véd… ((Bianchi szegény meg meghalt.)))

Természetesen BÁRMELYIK fizikai kísérlet megismételhető. Kérdés, hogy neked, mint kételkedő embernek, melyiket van lehetőséged elvégezni?

Az egyszerűbb kísérleteket otthon is elvégezheted, a kicsit bonyolultabbakat pl. egy iskolai fizika órán bemutathatják (tanártól függően). A nagyobb felkészültséget igénylőket fizikai intézetekben, kutatóközpontokban lehet ellenőrizni, és persze vannak olyanok is, amelyekhez a CERN-be kell bejutni, és ott kutató munkát végezni.

De MINDEN kísérlet ellenőrizhető, sőt, a tudomány úgy működik, hogy az elméleti fizikusok ötleteit, elméleteit a kísérleti fizikusok megfelelő körülmények között kísérletileg ellenőrzik - így lehet egy elméletről eldönteni, hogy megállja-e a helyét, vagy nem.

Természetesen minden kísérletet nem ellenőriznek rendszeresen, mert a többségük olyan, hogy egyszerűen, logikai úton beláthatóak - azaz a minket körülvevő világ szíveskedik folyamatosan kísérletileg bizonyítani valaminek a helyességét. (Például senki nem vitatja a tömegvonzás törvényét, az alma szemmel láthatólag valóban leesik a földre.)

Bonyolultabb kísérletek esetén lehet ugyan kételkedni az eredményekben, és ha kételkedsz, semmi akadálya, hogy megfelelő képesítést szerezve részt vehess a fizikai kísérletek elvégzésében.

A képesítésre azért van szükség, mert minél bonyolultabb, és minél veszélyesebb egy kísérlet, annál kevésbé szeretnénk, hogy hozzá nem értők szórakozzanak vele. (Itt most például az atomfizikai kísérletekre gondolok, nem lenne jó, ha laikusok próbálgatással döntenék el, hogy vajon mennyi is a legújabban felfedezett transzurán elem kritikus tömege...)

Egyrészt alap oktatás szinten újra és újra elvégzik ezeket a kísérleteket. Én pl. vegyészmérnök vagyok, de nekünk is volt fizika laborunk. Persze különböző képzéseken, országokban, stb. különböző kísérleteket ismételnek meg.

A másik dolog pedig az, hogy egyre pontosabban és pontosabban akarják meghatározni a kísérleti eredményeket, ezért komoly kutatócsoportok is elvégzik a kísérleteket egyre jobb módszerekkel. Hogy az elektron tömegét meg a fénysebességet meg ilyeneket egyre pontosabban kimérjék.

És végül, sok technológia épül ezekre a kísérletekre, tehát közvetve is ellenőrzik őket nap mint nap. Ha 1900-ban tévedtek volna a maghasadással kapcsolatban, akkor azok, akik ma arra a kísérletre hagyatkozva építenek erőművet, igen csak sugárzó teljesítményt nyújtanának :D Szóval ezekre a kísérletekre folyamatosan építkeznek, ezért nagyon gyorsan kitűnik ha rossz valamelyik.

Minden igaz amit az előzők írtak, de a kérdezőnek igaza van abban, hogy sok esetben ez a fajta 'hit' valójában igaz/létezik.

Több okból lehetséges:

1, Ha a tanár úgy tudja, hogy ez-az azért történik úgy, mert... Ez hiba lehet, mert ugyan minden külső körülmény megismétlésével ugyan azt az eredményt kapjuk, de a mögötte lévő magyarázat nem igaz. (Ez akkor is igaz, ha kísérletek alátámasztják, csak az elmélet nem ok teljesen ami magyarázza)

Ha mindenki elfogadná amit tanult, nem mennénk előre! :-) (legalábbis a 18-20 században biztosan így volt) Vagy rosszul tudja, találkoztam ilyennel.

2, Csak az egyik elméletet preferálja az annak ellenkezőjét nem. Ez a tudományok határain léphet fel, de az már tényleg hit kérdése mindaddig, amíg valaki ki nem áll annak kísérleti bizonyítékával/cáfolatával. Pl a Michelson–Morley-kísérlet, aminek a kudarca volt egy másik alapja. Ne feledjük, ez már kísérleti eredmény, bármikor reprodukálható kísérlet, nem hit. Épp ez a kísérlet tett rendbe két 'hitet' (tudományos nézőpontot). (Ez a hit nem feltétlenül kapcsolódik a kérdezőjéhez, de mindegyik fél tanította a magáét! Sőt akkor olyan fizikusok kaptak diplomát, akik szerint volt éter mert elhitték amit tanultak.)

3, Direkt hamis dolgokat állítanak. Nem véletlenül! Nem mindenki alkalmas nagy horderejű tudás birtoklására.

4, Egy híres Csillagász jött rá, hogy a Galaxisok nem úgy forognak ahogy kellene. Hogyan? Egyszerűen a PHD-t arra tette fel, hogy kiméri a sebességeloszlást, aminek eredményét 'előre' tudja mindenki. Sokan csak legyintettek, mert hittek. Ez a nő beletenyerelt egy szó szerint világrengető felfedezésbe. Ok, ez nem egy tipikus, mérjük újra eset mint amit a kérdező kért, de akkor is... :-)

Összességében tényleg kételkedni kell, de mértékkel. Amit írtam nem jelenti azt, hogy nem lehet rájuk támaszkodni! Dehogynem, de nem is jelenti azt, hogy 100%-ban bíznunk kell (hinnünk) mindent a tudósoknak. És ez így van jól, mert akkor nem fejlődnénk. (alapvető jól bejáratott dolgokat el hihetünk nekik, mert tényleg nap mint nap reprodukálódnak a kísérletek, működik minden)

Egy utolsó gondolat. Attól, hogy Einstein megalkotta a maga műveit, a newtoni égi mechanika nem lesz érvénytelen, csak elmondhatjuk, hogy annak -bizonyos körülmények elérésével- a korlátjaihoz érünk. Épp úgy mint a fajhő esetében. Kis hőmérsékleten már nem működnek az addig megtanultak, be kell vonni más hatást is az egyenletekbe, mely hatások magasabb hőmérsékleten nem játszanak szerepet. Attól az addigi még igaz marad.

Utolsó vagyok:

Kérdezőnek:

A Kísérleti fizikusok csinálnak ilyet, azaz újra mérnek. Ha ők találnak valamit, az nagyon komoly dolog! Szinte rögtön híresek lesznek! Persze idejük nagy részét nem a 100+ éves dolgok újramérésére szentelik, de mint írtam, van rá példa, hogy igenis bele lehet tenyerelni komoly felfedezésekbe így is.

A részletekhez nem kívánok hozzászólni. A kérdező a problémáját - anélkül hogy tudta volna - megvilágította.

A világ rengeteg ismeretet halmozott fel. Ezt megismerni egy élet kevés. Az iskola arra vállalkozhat, hogy megszerettesse a kíváncsiságot, és adjon egy alapot az ismeretszerzésre, ismeretszerzéshez.

A tanulás alapvetően három fázisból áll. Először megismerjük témát. Aztán megértjük. Végül pedig jártasságot szerzünk az alkalmazásában. A fázisok nem felcserélhetők és mindegyik feltételezi az előző meglétét.

Egy fizikai jelenség (is) bizonyos törvényszerűségek szerint zajlik. Ha megismerjük a törvényt, megértjük, akkor átlátjuk és használni tudjuk. Itt nem hiszünk semmit, hanem értünk. Alkalmazni tudunk. Korábbi kísérleteket elvégezni fölösleges általában. Hogy mégis megtesszük, ez történhet szórakozásból, élvezetből, az iskolában a megértés elősegítéséhez. De semmiképpen sem a probléma "bizonyításához". A fotonokat soha nem fogom látni, nem is innen tudok a létezésükről, hanem onnan, hogy a témát megismertem, megértettem, és ezért tudom, hogy létük nélkül egy csomó dolgot nem érzékelnék. Hogy hiszem-e? Nem hiszem, mert ez nem hit kérdése. Értem. Ezáltal átlátom, tovább tudom gondolni, és nem találok ellentmondást.

A mai fizikusok ismerik a fizika szabályait, megértették, képesek alkalmazni, újra és tovább gondolni, ezért minden kísérlet nélkül is halálosan biztosak abban, ha megismételnék, ugyanaz jönne ki, ugyanazzal a következtetéssel. Az anomáliákról és hipotézisekről pedig nem ismétlem meg, amit Vree kitűnően vázolt.