Szerintetek a matematikára születni kell vagy tanítható?
#9-es vagyok
10-es, igen, igazad van. Ebbe nem gondoltam bele. Köszönöm :)
De miért pont a matek sok ember szemében a borzalmas tantárgy?
Tanulható. Aki születik rá, annak könnyebb lesz, de a lehetőség mindenki előtt nyitva áll, szorgalom kell, motiváció és akarat.
Egyébként a matekot azért gyepálják ennyire, mert egyszerűen a legtöbb ember prompt és direkt hasznot vár mindentől, a matematika pedig ezt a legkevésbé adja - máris rá lehet fogni, hogy haszontalan.
#11!
A matematika a természeti jelenségek modelljeinek mennyiségi megfogalmazása. Itt a hangsúly a fogalmak definícióin, az egyes tételek levezetésén van. A matematika teljes apparátusa 5 axiómára épül. Ez az öt nyilvánvaló, mindenki számára egyértelmű tulajdonság elegendő minden szabályra, minden jelenség modellezésére. Sőt, az 5. axióma le is cserélhető egy ellentétesre (lásd Bolyai János munkássága) és egy új matematika is felépíthető.
Ez azt jelenti, hogy a matematika minden más tárgynál elvontabb, szigorú hierarchiára és fogalmi értésre alapuló tárgy. Ebben nem lehet kihagyás. Itt nincs olyan, hogy valamit kihagytam, nem baj, a többire majd figyelek. Babits költészetét lehet elhanyagolni. Ez ugyan önmagában baj, de ettől Kölcsey, vagy Hemingway maradéktalanul érthető.
A matematika ezen felül - az elvontsága következtében - nehezebb. A fizikában a gravitáció és sok más jelenség szemléltethető. A kémiában szintúgy. A zenei különbségek illusztrálhatók hangfelvételekkel. A matematikában a Pitagorasz tételt szemléltetheted a háromszög oldalaira rajzolt négyzetekkel - ez minden (a valóságban az egyetemen ennél többet is megtanítanak erről, csak macerás - a mai körülmények mellett - az alkalmazása).
Látom, sokan nem érti, mi az a ráhangolódás. Volt fentebb példa rá. A szülő a gyerek születésétől kezdve azt sugározza, a matematika fölösleges, nehéz, érthetetlen. Eszméletlen szerencséjének kell lennie ennek a gyereknek, hogy valaha megszeresse, megértse. Hiszen az (érzelmileg) azonos azzal, hogy meghazudtolja a szülőjét. Nem jellemző. A tudásvágyra (bármilyenére) nem úgy hangolunk, hogy a gyereket 3 éves korában betűkre meg számokra tanítjuk. Hanem úgy, hogy látja rajtunk, élvezzük, az nekünk jó. És ő is szeretné, ha neki jó lenne. Ez így persze erősen vázlatos és emiatt félre is érthető. félre is fogják érteni. Nem számít, mert e helyen az számít, aki ezt meg akarja érteni. Neki segítség lehet, és ez a fontos.
A válaszomat amúgy a reakció hangvétele váltotta ki. Ez mutatja, hogy néha egyetlen szó is elegendő a diskurzus megkezdésére. De ennek feltételei vannak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!