A föld jelenlegi atombomba készlete egy helyre sűrítve mekkorát robbanna?
#11:
Idéznék korábbról, tőled:
"Na már most van a Cárnál nagyobb is már, és nem kevés.. Igaz, azokat még nem robbantották fel sose, ezért még a
Cár a legnagyobb amit valaha felrobbantottak.. A nagyobbakat már nem merik.."
Ez egy kijelentés volt, aminek nincs alapja, erre referáltunk.
Feltételezni lehet nagyobbat, csak akkor az nem tény, hanem sci-fi vagy konteó kategória.
Semmi, de végképp semmi nyoma annak, hogy valaha is készítettek volna nagyobbat.
És a katonai költségvetéseknek is van határa, ott sem végtelen a pénz, tehát olyasmira, aminek nincs gyakorlati értelme (legalább feltételezett), nem költenek.
Hálistennek elég rövid a lista, melyik országoknak van bizonyossággal hidrogénbombájuk, szintén elég behatárolt az a lista, kinek van anyagi, technológiai lehetősége az elkészítésre (igen valószínű, hogy az észak-koreai állítólagos h-bomba próba is kamu, valójában fissziós volt).
Érdemes kicsit elgondolkodni, melyikünk az, aki ismeretek hiányában tényeket és nem valószínűségeket jelentett ki. Lásd fenti idézet.
És mi az ellenvélemény gazdájára tett szarkasztikus hozzáfűzés nélkül tettük.
"mondjuk ez az egész attól függ, hogy Bruce Willis épp ráérne-e."
Hát ja, ez tény. :D
Jelen helyzetben a Deep Impact film féle kimenetel valószínűbb.
Kedves 12-es, 11-es vagyok. Nem megsérteni akartalak a szarkazmusommal, nekem csak ilyen a természetem. Mindazonáltal nem légből kaptam amit írtam, bármennyire is hiszed:
"A kísérletet a szovjetek hatalmas sikernek tartották. 1963 január 16-án Hruscsov azt állította, hogy a Nagy Iván valóban száz megatonnás verzióját egy keletnémet támaszponton őrzik, és bevetésre kész"
Forrás:
Bár már akkor is blöffnek tartották, ahogy ismerem az oroszokat, azóta építettek még párat, meg amúgy jó pár év el is telt azóta... Ez sokkal valószínűbb ismervén az oroszok megalomániáját, mint az, hogy legyintenek, h minek ekkora.. Pont az oroszok? Ugyanmár, szinte biztosra vehetjük, h van a Cárral megegyező vagy nagyobb h.bombájuk.
Oké, tegyük fel, hogy csináltak még pár, vagy akár jópár nagyobb bombát. Mire is valóak ezek elsősorban? Hogy mutassák a nemzetük erejét. Péniszméricskélés. Mikor tudják ezt mutatni? Ha jól eltitkolják, vagy ha világgá kürtölik?
Vegyük azt, hogy újgazdagéknál az az értékmérő, hogy kinek milyen drága az autója és mindenki azon verseng, hogy ki tud még drágábbat, szebbet, jobbat venni. Ha valaki beszerez egy Bugattit, megspékelve egy Bentley-vel, akkor vajon eldugja őket egy garázsba, és eltitkolja mindenki elől, vagy elhenceg velük inkább?
Szóval érted... Ha van ilyen fegyverük, miért nem tudunk róla? Ez speciel nem az a dolog, amit titkolnak, hanem az, amit minél inkább mutogatnak...
Azt hiszem, kimerítőek a válaszok.
A titkos nagyobb bombákról a fantáziából csinálsz magadnak tényt, amit el kéne fogadnunk.
Ez nem így működik.
Nagyobb bombának
1. nincs semmi bizonyítéka, nyoma
2. nincs értelme, taktikailag használhatatlan és irreálisan drága.
Ez alapján elég jó bizonyossággal feltételezhető, hogy
1. nincs ilyen, sosem volt
2. ha valaha is elkezdtek építeni ilyet, biztosan abba is hagyták és drága anyagait, technikáját inkább felhasználták kisebb taktikai robbanófejek gyártására.
"9. Már elnézést, de ezen a fórumon honnan ilyen jól értesült mindenki, hogy van-e a cárnál nagyobb bomba vagy nincs? Tök jó, hogy ilyen magabiztossággal állítjátok, de honnan tudjátok?"
Egyszerű logika. A Cár bomba a hidegháború elején, a "kinek a p'o'cse nagyobb" c. korszakban épült, de már az oroszok is tudták, hogy értelmetlen és felesleges környezetszennyezés lenne, ha a tervezett 100Mt körüli hatóerejű bombát eldurrantanák ( tartottak tőle, hogy egy ekkora durranásnál kapnak a nyakukba a kihullásból, mint a japán halászhajó személyzete a Castle Bravonál ).
Azt azért az elején be kell látni, hogy nukleáris nagyhatalomnak lenni nem kis költség. Az ilyen baromi drága fegyverek akkor jók, ha használhatók és hatékonyak. A Cár nem volt túl hatékony, mert a robbanás erejének egy része már gyakorlatilag kisugárzódott a világűrbe, felszíni és légköri robbantásnál a robbanás energiájának egy (jelentős) része meglép ( persze így is ledarálja a környéket).
A Cár bomba önmagában 27 tonna volt, a célba juttatására csak átalakított Tu95 jöhetett szóba, fizikailag nem fért bele már gépbe. A Tu95-tel meg nem igazán lehet meglepetés szerűen támadni, ahhoz egy picit nagy a radarkeresztmetszete és lassú is. Az amcsik már az 50-es évek végén készültek egy tömeges orosz nukleáris csapásmérésre, ezért hadrendbe állították az AIR-2 "légiharc" rakétát, ami egy 3Mach-hal száguldó nukleáris töltet volt, pont az ilyenek ellen kifejlesztve. Bővebben itt:
Hasonló korlátok megvoltak a tengerentúlon is,csinálhattak volna 50+Mt-s termonukleáris fegyvert, csak ők sem tudták volna hatékonyabban célba juttatni.
Különféle okosságokkal (pl Teller-Ulam tükör) lehet csökkenteni a fegyverek méretét, de csak korlátozott mértékben így az ilyen brutálisan nagy hatóerejű bombák brutálisan nagyok és nehezek is lesznek.
Hiroshimát és Nagasakit ledarálták két 20kt-nál kisebb hatóerejű bombával. Egy "modern" normál MIRV fejében akár 10-12 külön célra irányítható robbanófej is lehet, egyenként 300kt körüli hatóerővel. Egy ballisztikus rakétával le lehet darálni 10 nem túl távoli célpontot, célpontonként a japán városokat elpusztító bombák 15-szörösével és gyakorlatilag 100%-os célba juttatási valószínűséggel. Gyakorlatilag két ilyen 10 fejes rakétával le lehet darálni az egész amcsi keleti partot 1 óra alatt és azt biztosan nem szedték volna le út közben az amcsik a '60-'70-es években.
Na valahol ebben a korszakban veszett el végleg az ekkora bombák értelme ( bár előtte sem volt sok ).
Gazdasági oldala is van a dolognak. Az ilyen bombához rengetek hasadóanyag kell, ami baromi drága. Egy ilyen Cár bombányi anyagból kijön 2-400 rakétányi hasadóanyag, amivel fel lehet fegyverezni egy egész tengeralattjáró flottát.
Szerinted mi az elrettentőbb? Egy brutál nagy nehezen célba juttatható bomba vagy 250db rád szegezett interkontinentális ballisztikus rakéta?
Csinálhatsz te 150Mt-s bombát is, de annyi anyagból lehet gyártani elegendő robbanófejet, amivel gyakorlatilag egy kontinensnyi országot le tudsz darálni, a nélkül hogy a saját nyakadba zúdíts pár ezer köbméternyi radioaktív hamut.
Egyébként az első hidrogénbomba várható romboló erejét jócskán aluljósolták. Többek közt ez is az oka, hogy olyan hajók is az érintett övezetbe kerültek, amiknek nem kellett volna.
Amikor elpuffant, páran tutira a gatyába nedvesítés határán voltak a katonai vezetőségből és a tudósok közül is.
Nem hiszem, hogy az lett volna az ezt követő első gondolat, hogy muszáj még nagyobbat csinálni. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!