A fejlett orvostudomány ellentmondásban lehet az evolúcióval. Helyes egyáltalán hogy olyan egyedek is reprodukálódnak akik egyébként nem, tovább örökítve a "hibás" génjeiket ezáltal bajt okoznak az utódaiknak. Hogy lehet ezt etikailag feloldani?

Az evolúció nem egy etikai iránymutatás. Ha evolúciós erkölcsök szerint akarnánk élni, az egy borzalmas, élhetetlen világhoz vezetne. Az evolúció azt írja le, hogy mi van, nem azt hogy minek kéne lennie. Ha egy ideális világban akarnánk élni, biológiai evolúciónak nem nagyon kéne lennie. De van, nem azért mert az a jó hogy van, vagy mert szeretnénk hogy legyen, hanem mert van és kész.

Az orvostudomány is persze alapvetően leíró, de a felhasználását pontosan az szabja meg, hogy minek kéne lennie.

"Helyes egyáltalán hogy olyan egyedek is reprodukálódnak akik egyébként nem, tovább örökítve a "hibás" génjeiket ezáltal bajt okoznak az utódaiknak."

Helyes, mivel az emberi élet és boldogság értékesebb, mint valami homályos hosszútávú evolúciós cél. Még ha tökéletesen meg is történik ez a szituáció, és egy csoport ember halálával 10000 év múlva sokkal-sokkal jobb genetikájú emberek születnének, és ezt biztosan tudnánk, akkor is kötelességünk lenne segíteni nekik. Van a dolgoknak egy sorrendje.

Szerencsére annyi "Megállítottuk az evolúciót?" kérdést válaszoltam már meg ezen az oldalon, hogy ez kapásból megy.

Az lesz a legjobb, ha kedzésként leredukáljuk a kérdést arra a részére, ami nem marhaság, és jogosan feltehető, ami a következő:

"Az örökletes betegséggel bíró szülők vállaljanak-e gyereket?"

Most olvastam egy cikket egy családról, ahol mindhárom gyerek Ehlers-Danlos szindrómás. Kvázi az első gyerek után tudni lehetett, milyen nagy a kockázat.

A konszenzus az volt, hogy a legtöbben azt mondják, ők valószínűleg nem vállaltak volna több gyereket, de azt se tartották etikusnak, hogy a szülőktől elvegyék a döntés lehetőségét.

Olvastam egy srácról, aki örökletes betegség miatt lett vak. Azt mondta, hogy ő nem érzi magát kevesebb embernek. És ha kisülne, hogy a gyereke örökli a betegségre való hajlamot tőle, ő nem fogja szégyellni; ő a saját tapasztalatai alapján a vak közösségel nemnhiszi, hogy a társadalomnak joga van őket alsóbbrendűként kezelni.

Nyilván ez olyan etikai kérdés, amiről sokat lehetne vitázni. A legtöbb ember, ha a betegség valóban súlyos és az öröklés esélye valóban nagy, jó eséllyel inkább a gyermektelenséget/örökbefogadást választaná. Ahogy a konkrét betegség esetében a súlyosság/esély csökkenne, annál valószínűbb lenne, hogy bevállalná.

A fentiekből egy csomó mindent megállapíthatsz a kérdésedre vonatkozólag.

1. Egy ember =/= egyetlen gén. Nem lehet azt csinálni, hogy fejbelövöd az összes hemofíliást, mondjuk, mert egy ember több tízezer gént / allélt (lehetséges variációt) hordoz. EGY kedvéért eliminálni az összeset kábé olyan, mint géppuskával szívműtet végezni. Nem tudod, mi minden mást távolítasz el az emberiség génkészletéből, amikkel semmi baj nem volt.

2. nem az az igazán döntő a gének örökítésében, hogy ki hal meg, hanem hogy ki SZAPORODIK. betegeket gyógyítjuk, azzal

3. a genetikai rátermettségnek mindig csak adott környezethez mérten van értelme. Az emberi kultúra éppannyira része a túlélési stratégiánknak, mint a genetikánk. Ha egy betegséget tudunk gyógyítani, akkor a rá való hajlam jelentősége csökken. Mindig lehet ezeket ahhoz hasonlítani, hogy jó, de egy másik környezetben, egy másik állat számára mi lenne szükséges, de ilyen nincs! Nincs olyan, hogy én minden tulajdonsággal bírok. Tegnap hoztam fel egy hasonló témábn az izmokat: a legtöbb ember már a most meglévőket se használja fejleszti és használja ki, tehát felesleges gorillaizmokról álmodozni, a mi evolúciós stratégiánknak ez egyszerűen nem kritikus fontosságú része.

Ha hallottál már a vitaminokról: ezek olyan anyagok, amiknek az előállítási képességét a szervezet egy mutáció során valamiért az evolúció során elvesztette. Miért? Mert a táplálékból, més növényektől/állatoktól mindig fel tudta venni. Ha azok az élőlények kihalnának, mi folyamatos vitaminhiányban lennénk. De érdekel ez valakit? Ha az emberiség egésze valami genetikai kórban szenvedne, de attól még atöbbi képességünk nem sérülne; pláne, ha a nagyobb agyunk révén ezt már születéskor orvosolni tudnánk; evolúciós szempontból nem lenne ott semmi hiba.

3. nem igaz, hogy nincs kiválasztódás. A fenti Ehlers-Danlos szindrómás példában például biztosra veszem, hogy egy gyerek sem fog újabb utódot létrehozni. A hátrányos helyzetűek továbbra is el vannak nyomva.

Illetve ahogy fent említettem, a szülők legtöbbször TUDATOSAN nem fogják továbbadni a génjeiket.

A természetes kiválasztódás helyett (ami lassú és nem is mindig túl hatékony) a mesterséges, saját döntés alapú, tudatos kiválasztás lett a döntő, amit igazából saját magunk erőltetünk magunkra.

Azzal, hogy az orvostudomány átláthatóvá teszi a genetikus betegségeket, nem hogy rontaná a kiválasztást: SEGÍTI.

Minél jobban tisztában vannak a szülők a genetikai kockáztokkal, annál tudatosabban terveznek.

4. az evolúció nem a barátod.

Az evolúció hosszadalmas és véres. A tudatos kiválasztás/tenyésztés messze hatékonyabb.

Tekintsük például a kutyákat. Tudatos tenyésztéssel pár tízezer év alatt óriási változatosságot értünk el. Ugyanez a természetnek tízszer, százszor tovább tartott volna.

Vicces, hogy az emberek mindig félnek, hogy megbántják az evolúció érzéseit. Attól nem félnek, hogy mondjuk megbántják a termodinamikát azzal, hogy fűtenek.

Az evolúció egy a mi teljes civilizációnk élettartamán túlmutató, hosszadalmas folyamat, ami rengeteg "felesleget" hgy megszületni, mire valamilyen tulajdonságot eliminál.

5. ma is léteznek már génterápiák; nem kizárt, hogy eljutunk majd a "dizájner babák" korszakába, ahol az ivarsejt-módosítással akér a gyerek szeme szinét is meg tudjuk majd előre határozni. Az igazán nagy szám persze nem ez lesz, hanem hogy ugyanezzel a módszerrel az örökletes betegségeket a szülő és a gyerek között már előre eliminálni tudjuk majd. Ha erre kilátás van, akkor teljesen etikátlan brutális módszerekkel próbálni "kiiartani" a hibás géneket.

6. létezik egy "euganika" nevű gondolati iskola; lényegében embertenyésztés. Mai technológiai szintünkön ezzel lehetne a leghatékonyabban csökkenteni a kevésbé kívánatos, és növelni a kívánatos gének terjedését.

Aligha meglepő, hogy az emberek többsége viszont etikátlannak tartja, hogy a döntést, hogy kit válasszanak partnerüknek/utódjuk anyjának/apjának, elveszik tőlük.

7. fenotípus =/= genotípus

Nagyon sokszor a nem domináns gén "láthatatlan" a szülőben. Azonkívül a legtöbb tulajdonságot nem egyetlen gén határozza meg, hanem több kombinációja.

Amikor a szülőket örökletes hajlamokra figyelmeztetik, akkor leginkább valószínűségeket rendelnek hozzá a korábbi családtörténet alapján.

Tehát amikor "eliminálni próbálsz egy tulajdonságot...hát először is, kéne hozzá egy mainál sokkal részletesebb tudás plusz géntérkép minden személyről; és sokkal több embert kellene eliminálnod (mondjuk a szaporodás megakadályozása árán), mint elsőre tűnne.

8. ahogy már említettük, nagyon sokszor szubjektív, hogy mi számít "rossz" tulajdonságnak, illetve hogy egyetlen negatív tulajdonság igazából mennyit számít.

Genetikai terhet hordozó ember is élhet teljes értékű életet. És igazából mindnyájan hordozunk számos "rossz" tulajdonságot is.

A tulajdonságok különböző kombinációi (amiben szerepet játszanak a sokszor negatívan megítéltek is) az, ami különlegessé tesz minket. Én nem hiszem, hogy akár Szép Új Világ szintű pszichológiával meg lehetne ítélni, hogy pontosan milyen kombinációkból születik egy hatékony ember.

Amúgy a 0-hoz/1-eshez még annyit, hogy az az ember, aki gyereket vállal, nyilván úgy gondolta (ha gondolkodott egyáltalán rajta), hogy ami benne jó tulajdonság, az a mérlegben nagyobb súllyal esik latba, mint ami nem.

Tehát lehet, hogy kövér vagyok, buta, lassú, cukorbeteg,

de gyengéd, vidám, sima bőrű, izmos, jó immunrendszerrel,

és akkor azokat a tulajdonságokat érdemes továbbadni.

De megközelíthetem memetika/kulturális intelligancia szemszögéből is:

az, hogy nekem gyerekem van, akinek a hagyományaimat/tudásomat átadhatom, ezeknek az információknak a továbbadása többet használ, mint amit a gének számítanának.

Ami szintén nem alapot nélkülöző szempont.