Szerintetek mennyire sokat nem tudunk az egész világegyetemről, az életről, a múltról és minden létező, illetve olyan dolgokról amikről elhisszük, hogy léteznek?

Amennyit tudunk, az egészhez képest semmi.

A maradék az, amit nem tudunk.

Az univerzumhoz képest kicsik és egyszerűek vagyunk, az amőbához képest nagyok és bonyolultak.

Meg kell tanulnod egyrészt látni a saját viszonylagos jelentéktelenségedet és korlátaidat, ugyanakkor megbecsülni, hogy ezek aránylag milyen sokat jelentenek.

Csak a bolond hajít el bármit, amit adnak neki, azzal az okkal, hogy vagy mindent meg akar kapni, vagy semmit.

Persze, térben és időben minden létező dolgokról szánalmasan kicsit tudunk. És ez mindig kicsi marad, ha 10,000 évig él és tanul még az emberiség, akkor is. Ellenben nem hiszem, hogy bárki szívesen visszarepülne egy 1000 évvel ezelőtti korszakba, az akkori tudás és körülmények közé. Szóval nem is állunk olyan rosszul.

Mindig lehet többre, jobbra vágyni, de látnod kell a saját képességeid korlátait, és a telhetetlenség nem erény.

Amit tudunk, azt jól tudjuk - esetleg azzal még nem vagyunk tisztában, hogy ennek a tudásnak hol vannak a korlátai.

Például annak idején sem volt nagy butaság, hogy a Föld lapos - hiszen tényleg, sok 100 km távolságban még lehet így számolni vele, nem okoz nagyon nagy hibát.

Azóta tudjuk, hogy 1000 km nagyságban ez már nem jó.

Hasonló dolgok vannak pl. a newtoni mechanikában. Ahol működik, ott jól működik - DE most már azt is tudjuk, hogy hol nem elég pontos.

Viszont, ha nem tudnánk, és pl. így használnánk a műholdakat, akkor is ki tudnánk számolni, hogy mondjuk naponta 15 méter korrekcióra van szükség, és akkor kiválóan működik a GPS.

Sőt: ebből azt is tudnánk, hogy ott van valami, amit érdemes alaposabban megnézni.

Amit tudunk, egy véges mennyiség. Az összes megtudható dolog végtelen. Szerinted mi ezek aránya?

Viszont van egy másik nézőpont is. Vannak dolgok, amiket tudunk, vannak dolgok, amiket sejtünk, ezeket kutatjuk, hogy tudjuk, ne csak sejtsük. És vannak (reális) igényeink), amelyek a tudásunkból táplálkoznak. No az igényeinkhez képest elég sokat tudunk, és mindkettő mennyisége folyamatosan nő.

Nézzük a dolgot kicsit más megvilágításból.

Először is örüljünk a meglévő tudásnak ami nem egy lezárt információ halmaz, hiszen nyitott a további ismeretek megszerzésére. És egyre inkább nyitottá válik.

"Meg kell tanulnod egyrészt látni a saját viszonylagos jelentéktelenségedet és korlátaidat, ugyanakkor megbecsülni, hogy ezek aránylag milyen sokat jelentenek."

Nagyon igaz Vree fenti megállapítása. Nem számít, hogy - "Amit tudunk, egy véges mennyiség. Az összes megtudható dolog végtelen." (11:12-es írja) Ellenkezőleg ez csodálatos, hiszen - ha igaz - akkor soha nem záródhat le a megismerés, ezért beláthatatlan ideig mehet a működés. Ez az értelme az egész meglétnek. Persze többek között. De nagyon fontos elemnek érzem. :D

Véleményem szerint azért lesz még egypár paradigmaváltás. Persze a meglévő tudásunk nagy része be fog ágyazódni az "új" hozzáállásba, mint eddig már megtörtént.

Egyébként ha "az összes megtudható dolog végtelen" akkor nincs értelme a meglévő tudásmennyiséget hozzá hasonlítani, arányítani, mert a végtelent bármekkora mennyiséggel osztod végtelen eredményt kapsz. :)

dellfil

Nagyon jó válaszok születtek. Nem is akarok sokat írni, mert pillanatok alatt plagizálásba keverednék.

Csak zippelve annyit:

Az, hogy a megismerhető világnak mennyire kicsike részét ismerjük már, semmiképpen sem alap az eddigi tudományos eredmények bagatellizálására.

Hatalmas tudományos haladást jártunk végig eddig. De persze akármilyen hosszú séta rövidnek tűnhet egy végtelen hosszú úton.

[link]

Ez az oldal jól szemlélteti, hogy a jelenlegi tudásunk mennyi is arról, hogy hol és mekkorák vagyunk a világegyetemben. És persze ez még mindig semmi ahhoz képest, hogy még mi minden lehet, meg volt, meg lesz...

Az oldalon amúgy két véglet van. Az egyik a Planck hossz, a másik meg a belátható univerzum. Ami azokon túl lehet már elvileg sem lehet megfigyelni. Legalábbis nagyon úgy tűnik... :)

Wadmalac érdekes dolgot írt. Sokan szeretik bedobni, hogy "ugyan mit tudunk mi a világegyetem működéséről" amikor valaki felvonja a szemöldökét a telepátián, energiakristályokon, homeopátián, ahelyett, hogy megbecsülnék vagy egyáltalán figyelembe vennék azt, amit viszont tényleg tudunk.

Én egyébként nem is gondolom, hogy olyan kevés lenne az, igaz nem a "mindenség" a mértékegységem, hanem mondjuk az emberi elme jellemző határai.

"Amit tudunk, azt jól tudjuk - esetleg azzal még nem vagyunk tisztában, hogy ennek a tudásnak hol vannak a korlátai."

Szerintem még ez sem igaz. Azt tudjuk, hogy keveset tudunk, de szerintem még így is még annál is kevesebbet tudunk, mint amit tudni vélünk, és azt sem egészen jól, hiszen ha nem is javításra, hogy "ez nem igaz", de legalábbis kiegészítésre fog szorulni: "ez nem egészen igaz". Mint a newtoni mechanika először a relativitás-elmélettel, majd a kvantumfizikával. Az emberi tudomány története az emberi tévedések története. Nem baj, ha tévedünk, mert abból tanulunk majd, és úgy jut előre a tudomány, csak ne legyünk már olyan rohadt biztosak mindenben. A jobbantudás, a pöffeszkedő tudálékosság, ami nem hajlandó az ellenvéleményt meghallgatni, a tudomány legnagyobb ellensége volt mindig is.

"Például annak idején sem volt nagy butaság, hogy a Föld lapos" - sosem hittek ilyet az emberek. Ez egy legenda. Valójában valószínűleg már az ősember rájött, hogy egy golyó felületén mászkál, hiszen nagy kiterjedésű területeken vándorolt, a Föld pedig nem olyan nagy, hogy ezt ne lehetne észrevenni. Már 100 km távon belül is érzékelhető síkságon vagy tengeren.