Szigorúan a modern természettudomány szemszögből: a világegyetem keletkezésénél szükséges feltételeznünk valamiféle teremtő istent?

Nem változott semmi. És nem is fog! Istennel mindent meg lehet magyarázni, amit a tudomány még nem fejtett meg.

De amúgy Istent soha se fogjuk megtalálni, mivel maga az isten mint jelenség is csak akkor értelmezhető ha ismeretlen a személye: Ha tudnánk mi, vagy ki isten, akkor az már tudomány lenne, és nem vallás. Tulajdonképpen amint megtalálnánk, meg is szűnne istennek lenni. :D

Értelmezzük.

A világegyetem ma létezik, és változik. Ezt tapasztaljuk. Szabályokat alkotunk a működésére, tulajdonságokat határozunk meg. Arra jutunk, hogy a világegyetem "valahogy keletkezett". Egy csomó dolgot vizsgálunk, összevetünk, arra jutunk, hogy amit meg tudtunk mérni (tapasztaltunk), azt ezekkel meg tudjuk magyarázni. És nincs ellentmondás. Ezenközben még egy tapasztalatra teszünk szert: minden pillanatnyi tudásunk véges, mindig tudunk valami újat tapasztalni, de ha kellően szorgalmasak vagyunk, előbb utóbb meg is tudjuk magyarázni. Ez arra indít bennünket, hogy amit csinálunk, ahogy csináljuk, az jó. Hiszen működik. Mivel nem használtunk istent, tehát nem is kell. Ezt ugyan nem tudjuk bizonyítani, viszont nincs rá szükségünk. Eszerint tehát nincs teremtő isten, pontosabban, ha van is, mi nélküle is magyarázni tudjuk,amit tapasztalunk.

Csakhogy az embernek van olyan tulajdonsága is, hogy fél az ismeretlentől,a bizonytalantól. Régen sok ilyen volt. Ezt utálta, ki kellett tehát valamit találnia. És megalkotta a vallást, ebben nem kell félni, hiszen van egy felsőbbrendű mindenható, akit mi nem érthetünk meg, ezért nem ismerhetjük minden lépését, de tudjuk(!!!) hogy jót akar nekünk. Akkor pedig mi a gond? Ráadásul ebben ellentmondás sincsen, hiszen isten mindent megmagyaráz. Kis hiba, hogy senki sem tudja megmondani, hogy a szabályit mikor és hogy adta az embernek, ezt az ellentmondást is oldja azonban az a kitétel, hogy "mindent nem érthetünk, mert akkor mi is ő volnánk".

Van az embernek még egy fontos tulajdonsága, a megszokás. Ha valamit soká, sokszor csinál, nem szeret változtatni. Hiszen ezer tapasztalat van, hogy az úgy jó, minek újabb. Aki vallásos környezetbe született, ebben nőtt fel, legerősebb tapasztalatai, a kisgyerekkoriak is ilyenek. A vallás jó, véd, senkit nem bánt (ekkor az anomáliák nem számítanak, mert valóban nem a lényeges elemük). Tehát erről a gondolatmenetéről nem szívesen mond le, zavarja, ha erre szólítják fel.

Így alakul ki az emberiség két csoportja (mi több ez keveredni is képes!), egyik abban nőtt fel, hogy tudományosan magyaráz, ő ezt szereti, ez élteti, ebben hisz. A másik vallásos környezetben nőtt fel, ő hisz istenben, neki meg ez a jó. Sőt, mivel az ember nem egy állandó tulajdonságú egyed, mindkét fajtából lehet a másik, ha a körülmények úgy alakulnak.

A válasz tehát: tudományos szempontból nincs szükség istenre, vallási szempontból pedig van. Két nézőpont és nem zavarja egymást. Legalábbis bizonyos értelmi szint felett.