Van határa a mikroszkopikus dolgoknak? Vagyis nincsen olyan hogy a legkisebb?

Igen, a mikrovilágban a "kiterjedés" az legtöbbször nem teljesen határozott.

Ezzel együtt azért értelmezhető... ha egy részecske tömegének 90%-a egy adott térrészben van, akkor mondhatjuk rá, hogy ott van.

A Planck-hossz viszont tényleg abszolút határ: mivel a terünkben ennél kisebb kiterjedés ill. mozgás nem létezik. A húrok is ekkorák.

Más térben lehetséges, hogy létezik más is - nálunk nem.

Még az is elképzelhető, hogy a "legkisebb" egység egyben a "legnagyobb" is. Tehát a tér önmagába fordul. Persze ezt csak egy 4. térdimenziós világban lehetne megfigyelni geometriai szempontból.

A mi kis 3. térdimenziós világunkban ez például így nyilvánulna meg: Tegyük föl, hogy egyre kisebbek és kisebbek leszünk. Egy idő után már akkorák, mint egy atom, majd mint egyelemi részecske. Aztán látunk pár érdekes dolgot. :D Ahogy tovább zsugorodunk, egy idő után ismerős lesz a táj, és felismerjük a galaxisokat, csillagokat, majd ahogy tovább töpörödünk, rájövünk, hogy még ugyan úgy a Földön állunk és meg se mozdultunk.

Tislerics, ez elmélkedésnek nem rossz, csak éppen a valósághoz semmi köze.

Ugyanúgy: ez pedig egy szó.

#5! hú de biztos vagy benne! kifejtenéd? :)

amúgy köszi a javítást, sajnos a space billentyűm nem mindig érzékeli a lenyomást. :)

"kifejtenéd"

Egyszerű: ahogy változnak a méretek, változnak a körülmények is. Például a víz, kis méretben úgy viselkedik, mintha egy rendkívül erős hártya lenne rajta. A kis állatok nem is tudják áttörni ezt a hártyát, ezért pl. nem tudnak csak úgy belemenni a vízbe, vagy akár inni belőle (trükközniük kell). Egy száradó vízcsepp szét tud nyomni bármilyen egysejtűt.

Még kisebb méretben az egysejtűeknek minden molekulával meg kell küzdeniük (már akkor is, ha csak meg akarnak szabadulni tőle. Nem tudják csak úgy kinyomni magukból).

Atomi méretben aztán minden fogalmunk felborul, mert ugye nincsenek részecskék, sem hullámok. Kettősség van.

Aztán Planck-méretben már mozogni sem lehet folyamatosan, hanem csakis kvantumosan.

Menjünk akkor felfelé: egy bizonyos nagyság fölött nem léteznek szilárd anyagok. Egy bolygó már folyadéknak tekinthető.

Elég nagy méretben pedig már a gravitáció sem hat, mert a tér gyorsabban tágul.

Nos: hol van itt az ismétlődés?

,,Nos: hol van itt az ismétlődés?"

Az a távlat ahol a számunkra legnagyobb dolog átfordul a számunkra ugyancsak legkisebb távlatba, nem megfigyelhető! túl kicsi és egyben túl nagy is ahhoz hogy bármivel észrevegyük. Nem is nagyon érdemes ilyen megfigyelhetetlen dolgokról beszélni. Túl szélsőséges, túl elméleti.

DE! ugye a húrelmélet szerint: Planck vastagságú húrok alkotják az univerzum minden alkotóelemét. Ha ezek a húrok valójában univerzumok, vagy multiverzumok láncolatai, akkor igazam lenne.

Ehhez a makró világ legnagyobb távlatában a fizika törvényeinek ugyan úgy szét kellene hogy essenek, mint a mikró világ legkisebb távlatában. Ez arra enged következtetni (engem), hogy a fizika törvényi ott már annyira szélsőségesek, hogy akár össze is fonódhatnak. Ily módon a távlatok közti átjárás lehetségessé válik.

Tudom ez kicsit úgy tűnhet mintha az ember lenne a világ közepe, de ez csalóka. jelen hipotézis szerint minden a világ közepe, és mindenhez képest van nagyon szélsőséges fizika is. A kvantumok világa ugyan olyan szélsőséges számunkra, mint "számukra" a mi fizikánk.

(Amúgy, ne kövezzetek meg, csak azért merek ilyen nagyon elméleti dolgokat írogatni ide, mert szerintem a kérdés is elég elméleti, és inkább filozófiai jellegű mint egzakt fizikát igénylő... :)

"nem megfigyelhető! túl kicsi és egyben túl nagy is ahhoz hogy bármivel észrevegyük"

Mármint SZERINTED:

1: létezik ilyen jelenség,

2: olyan, ahogy képzeled: vagyis önmagába fordul vissza.

Szerintem meg nem létezik, 2 ok miatt:

1: a Planck-hossznál NINCSEN kisebb.

2: a legnagyobb méreteknél a tér már nem köti össze az elemeket, így nincs kapcsolatuk, így nem is lesz egység belőlük.

Én érveket mondtam - te pedig alaptalan feltevéseket, a vágyaidat.