Az ember valóban képes magával együtt teljesen kipusztítani a földi életet, vagy ha mikroszkopikus formában is, de mindenképp fennmaradna?

Például Csenobilban a tarajos gőte képes életben maradni. Mert kiváló regeneráló képességgel rendelkezik. De a baktériumok közt is van olyan amelyik ilyen mestere a túlélésnek:

[link]

Az ember önmagának árt leginkább ha nem tér észhez és nukleáris fegyvereket gyárt ahelyett hogy pozitív dolgokat hozna létre.

Például az ózonréteg vékonyításával is önmagának árt az ember, hisz az UV-sugárzástól sok a bőrrák. Miközben például a növények egész jól elvannak.

Az óceánok aljától a Himalája tetejéig minden tele van élettel. Egy globális atomháború nem ártana a Mariana árok alján élő lényeknek. Plusz az egyszerűbb élőlények sokkal jobban tudnak alkalmazkodni az új körülményekhez, mint mi. Csernobilban vannak gombák, amik nem hogy elpusztulnának a radioaktivitástól, de abból nyerik energiájuk egy részét, és remekül megvannak. Vannak műanyagokkal táplálkozó mikrobák. Azt mondta egyszer a szerves kémia professzorom: ha valamilyen körülmény létezik a földön, akkor lesz valami bolond baci, ami pont ott érzi jól magát.

Az élet megsemmisítésének szerintem az egyetlen módja az lenne, ha magát a bolygót pusztítjuk el. Pl olyan módon kitérítjük a pályájáról, hogy összeütközzön más égitestekkel, esetleg a Napba zuhanjon, vagy ilyesmik. Tehát a mostani Földet nagyon extrém módon el kell tüntetni. Ez sem garancia arra, hogy minden mikrobát kiirtunk, hiszen tudjuk, hogy meteorokon is meg tudnak élni.

Szerintem az egyetlen tuti biztos mód az lenne, ha úgy bele tudnánk nyúlni a Nap működésébe, hogy az elpusztítson mindent minimum a Mars vonaláig. Nem tudom, hogy ez megvalósítható-e.

Jól mondod. Nem vagyunk rá képesek.

Vegyük a legegyszerűbb módszert. Fogjuk az összes létező nukleáris fegyvert a Földön, és egyenlő arányban lebombázzuk vele a felszínt.

A Föld felszíne kb. 300 millió km^2, és 30 ezer nukleáris fegyverrel számolva akkor 1 jutna minden 10ezer km^2-re, tehát úgy 100 km-es különbségekkel dobnánk le egy-egy bombát.

Ha a teljes iparunkat nukleáris fegyverek termelésére fordítanánk, akkor ezt a sűrűséget tovább lehetne növelni, csak hogy biztosra menjünk.

A pusztítás végzetes lenne: ami nem esik a robbanás epicentrumába, azt a radioaktív hulladék szennyezné be elkerülhetetlenül (ez még bőven szétterül 50 km távolságban). Bármilyen élőlény, ami elkerüli a robbanást vagy hogy halálos sugárdózist kapjon, azzal fog szembesülni, hogy csak radioaktivitással szennyezett vizet és növényi és állati táplálékot talál. Ha eddig nem kapott elég REMet a sugárbetegséghez, a táplálékon keresztül hamar felhalmoz annyit, hogy ne számíthasson hosszú életre.

[link]

És akkor nem említettük azokat a hatásokat, amiket az éghajlatra gyakorolhatnánk (nukleáris tél). A légkörbe dobott por eltakarná a Napot - csak pár hétre, mielőtt a por végül leülepszik, de ennyi idő alatt a zöldnövények többsége elpusztulna.

De elpusztítottunk-e valóban MINDEN életet?

Először is: a nukleáris fegyverek, bár a felszínen elég nagy sugárban pusztítanak, nem hatolnak nagyon MÉLYRE. Bármilyen föld alatt vagy a tenger mélyén élő állatnak jó esélye lenne a túlélésre, sokukat nem is érintené az egész történet, ha nem jönnek fel a felszínre. Ide tartoznak például aaa---MAGOK! Sok növény számára nem idegen a koncepció, hogy a magok a föld alatt vészelik át a telet, majd tavasszal bújnak csak ki. Ilyen módon még a menthetetlennek tűnő zöldnövények is átvészelhetik a katasztrófát.

Add ehhez hozzá, hogy a felezési idő a nukleáris melléktermékek esetében általában nem olyan hosszú. Bizonyos a rbbanás során keletkezett izotópok valóban évtizedek után is vezélyesek, de ezek az összes keletkezett anyag kis százalékát teszik ki. A mai Hiroshima nukleáris sugárzása például főleg a Cesium-137 izotóp következménye.

(Ezt elkerülendő, legjobb lenne pár havonta megismételni a teljes bombázást, több éven keresztül, amíg biztosak nem vagyunk benne, hogy semmi nem marad; vagy eleve nagyobb felezési idejű anyagokat használni.)

Nyilvánvalóan a teljes tápláléklánc felborul; a lebontók például először rendkívül elszaporodnak, ahogy megnő a halott biológiai anyag mennyisége, aztán kifogynak a táplálékból, nincs utánpótlás.

De nem minden tápláléklánc így épül fel. Vannak például barlangok mélyén élő gombákból kiinduló rendszerek, vagy a tenger mélyén, mondjuk vulkanikus hőforrások mentén kiépülő rendszerek. Mivel ezeknek aránylag kevés kapcsolatuk van a felszíni élettel, és az állandó napsütés sem alapfeltételük, érntetlenek maradnának akkor is, ha a fejük fölött folyamatos robbantások sorozata zajlik.

Tehát még a nagyobb léptékű rendszereket és a komplexebb fajokat sem tudnánk teljesen lebontani.

És akkor itt vannak természetesen az extremofil fajok, rengeteg baktériumfaj, ami alapvető táplálékon is megél, de pl. a közelmúlt sztárjai a medveállatkák (olvass utána), amik szinte mindent kibírnak.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy akkor pár millió éven belül már az új emberi faj is erre szántogatna.

Lehet, hogy soha nem lenne ismét értelmes lény ezen a bolygón.

Vagy lenne, de mondjuk delfin - tehát nem technikai civilizáció lenne, és sose jutna ki a bolygóról.

#5ös válaszához annyit tennék hozzá, hogy volt itt már kérdés korábban, hogy fel tudnánk-e robbantani a Földet vagy beleirányítani a Napba (amúgy nem; a szükséges energia több, mint amit meg tudnánk most termelni). A mi célunkhoz annyi is elég lenne, ha el tudnánk irányítani a Nap körüli lakható övezetből. Ha nincs folyékony állapotú víz (csak el kéne érni, hogy elég közel vagy távol legyünk a Naphoz képest, hogy az ÖSSZES (azaz az óceánok legmélye is) elpárologjon vagy megfagyjon), akkor nincs élet sem, legalábbis ahogy mi ismerjük. (Nem kizárt, hogy létezhet másfajta élet is, de ilyet nem ismerünk.) Nincs olyan életforma a Földön, ami a H2O-t mint természetesoldószert ne alkalmazná valamilyen formában. Léteznek hipotézisek, hogy talán más vegyület is betölthetné ezt a szerepet, például az ammónia (ez lehetne jó esetleg a nagyon alacsony bolygószintű hőmérsékleteken). De gyakorlatban soha nem láttunk ilyen mikroorganizmust.

De még ERRE sem vagyunk képesek.

A Föld kinetikus energiáját, amivel a pályáján halad, könnyen kiszámíthatod te is, csak a teljes tömege (és ezáltal a tehetetlensége) és a sebessége kell hozzá. (utóbbit leolvashatod vagy meghatározod a Föld-Nap távból és az 1 év = 1 teljes kör időből is.)

Ha ezt összehasonlítod az emberiség teljes civilizációs energiatermelésével, vagy akár az összes energiával, amit akkor nyerhetnénk, ha a teljes földfelszínt 100%-os hatékonyságú napelemekkel borítanánk, még mindig azt kapod, hogy pár ezred százalékkal változtathatnánk meg a pálya szögét millió évek alatt. Nem tudjuk megcsinálni.