Az ember valóban képes magával együtt teljesen kipusztítani a földi életet, vagy ha mikroszkopikus formában is, de mindenképp fennmaradna?

"ha mikroszkopikus formában is, de mindenképp fennmaradna?"

Ez a válasz a jó.

Még akkor sem biztos, hogy teljesen eltűnnek, ha egy második Mars lenne a Földből.

Talán még a Vénusz felszíni pokla is kevés lenne ahhoz, hogy geológiai mélységekben illetve a légkör "kellemesebb" zónájában se maradjon semmi élet.

nagyobb kisbolygók eltérítésével talán destabilizálhatják annyira a Hold pályáját, hogy véges időn belül összeütközzön a Földdel, esetleg a kisbolygókkal a Ceres törpebolygót eltérítve beleütköztetni a Holdba (mint az előbbi példánál) vagy közvetlenöl a Földbe... Az kisbolygók eltérítés után is rászorulnának némi pályakorrekcióra, így a teljes nukleáris készletünkre szükség lehet, sőt talán még ki is kellene hozzá egészítenünk. De ha a Hold vagy a Ceres beleütközne szeretett anyabolygónkba, a felszabaduló energia darabokra szakítaná, és megolvasztaná az egész kérget, azokat a körülményeket pedig még a mélytengeri vulkánoknál élő extremofil baktériunok sem élnék túl.

Szóval, ha nagyon akarjuk, és mindent beleafunk, találhatunk rá megoldást, de gondatlanságból, ahogy korábbi válaszadók is mondták, esélytelen a bolygó teljes kiirtása. Azt majd a nap oldja meg pár milliárd év múlva.

Ha pusztításról van szó sokkal kreatívabb az emberiség (lásd magfúzió).

Ha pedig csak a feljett fajokat irtjuk csak ki, mint az egyik válasz nukláris megoldásával, előbb utóbb az élet utat tör magának, mint minden korábbi kataklizma után, s valószínűleg visszatér a biodiverzitás, bár az intelligens élet erősen kétséges. Bár egyesek szerint az még máig sem alakult ki...