Számodra mi következik abból a tényből, hogy a világegyetemnek nincs vége?
Minden, amiről embernek tudomása van, véget ér valahol. Az univerzumban a csillagrendszerek bármilyen irányba indulnánk el egyenes vonalban, egymást követnék végtelenített sorozatban. Mindegyik után következik egy másik fizikai tárgy, anyag, aminek tömege van.
Ha minden más véget ér, de az univerzum soha sehol nem ér véget, elgondolkodtat-e benneteket arról, hogy mindaz, amit valóságnak hiszünk, az tényleg valóság-e ?
( az összehajló tér-időről majd később)
Kedves Kérdező!
Hadd kérdezzek vissza!
1. Tegyük föl, hogy a világegyetem véges térfogatú. Ebből Te mit vonnál le, ami logikailag is következik belőle?
2.Tegyük föl most, hogy végtelen térfogatú. És ebből meg mit vonnál le, ami logikailag is következik belőle? :)
1, logikailag azt a következtetést vonnám le, hogy más világegyetem követi, miután ez véget ér, azt pedig ismét egy másik,...és így tovább. És akkor ugyanott tartunk, ahol elkezdtük :o)
2, végtelen térfogatúnak emberi ismeretek, tapasztalatok szerint nincs értelme. Számunkra értelmezhetetlen, és ellentmond mindannak, amit a világ folyásáról, az abban zajló eseményekről gondolunk.
Fentiek önmagukban, pusztán a probléma létezésénél fogva felülírják azokat az igazságokat, amiket megdönthetetlennek hiszünk hétköznapi életünk során. Mégis magasról teszünk rá, sőt a jellemző reakció az az elemi erejű hárítás, marginalizálási kényszer érzet, ami az itteni válaszok többségéből is zúdul.
Hamvába holt kísérlet is lenne ezt természettudományi tantárgyak tovább fejlesztéséből megkísérelni levezetni, és magyarázni. Olyan lenne, mint ha teaszűrővel próbálnánk meg levegőt kimérni egy kémcsőbe. Nonsense.
@ 19 : " ...És a többi univerzum (ha van) akkor egy más valóságban helyezkedik el. "
mármint hogy izé..... micsodaaaa??? Valóság nem csak egy van ? Mesélj.
"1, logikailag azt a következtetést vonnám le, hogy más világegyetem követi, miután ez véget ér, azt pedig ismét egy másik,...és így tovább. És akkor ugyanott tartunk, ahol elkezdtük :o)"
-Egyáltalán nem következik belőle.
"2, végtelen térfogatúnak emberi ismeretek, tapasztalatok szerint nincs értelme. Számunkra értelmezhetetlen, és ellentmond mindannak, amit a világ folyásáról, az abban zajló eseményekről gondolunk."
-Ez meg nem következmény. Különben meg kit érdekel, hogy emberi felfogóképesség, tapasztalat alapján van-e értelme? :) A fizikát sem érdekli, hogy az emberek mit tudnak fölfogni és mit tartanának értelmesnek, szépnek...
"Fentiek önmagukban, pusztán a probléma létezésénél fogva felülírják azokat az igazságokat, amiket megdönthetetlennek hiszünk hétköznapi életünk során."
-Mondj egy "igazságot, amit felülír?
Elfogadnád, ha egy pl egy sorozatgyilkos azzal védekezne, hogy úgyis végtelen a világ, mit számít az a pár ember, akit megölt?? Jaaa...
" végtelen térfogatúnak emberi ismeretek, tapasztalatok szerint nincs értelme. Számunkra értelmezhetetlen, és ellentmond mindannak, amit a világ folyásáról, az abban zajló eseményekről gondolunk."
-Nos erre írtam, hogy a fizika törvényeit egyáltalán nem érdekli, hogy mi emberek mit vélünk felfoghatónak, logikusnak.
-Engedelmeddel erre írok egy példát. A speciális relativitáselmélet előtt gyakorlatilag minden ember úgy gondolta, hogy az idő egy abszolút valami; és 1 óra itt, vagy akárhol máshol a világban ugyanúgy egy óra.
Csakhogy kiderült, hogy egyáltalán nem így van, az egyik legmegrázóbb dolog, ha valaki elkezd spec rel-t tanulni, hogy NINCS ABSZOLÚT idő!
Most gondolhatod azt, hogy ez biztos csak spekuláció, én is örülnék, ha kiderülne, hogy Einstein tévedett, de NEM.
Mára már mérések és kísérleti bizonyítékok is igazolják, hogy valóban, nincs abszolút idő.
Nem érdekli a fizikát, hogy az embereknek ezt nehéz, néha lehetetlen fölfogni, de minimum megrázó állítás...
Ugyanakkor megjegyzem, hogy a hétköznapi életben, földi körülmények között gyakorlatilag nem tévedünk, ha a klasszikus fizikát használjuk és az időt abszolút mennyiségnek kezeljük. (ha vonaton, vagy akár repülőgépen utazunk, akkor is lehanyagolható a különbség)
Charlie, eszemben sincs elvitatni, amit fent írtál. De ez is csak azt támasztja alá, teljesen közömbös, hogy mi arról vagyunk- e meggyőződve, hogy mindaz valós, amit az elménk annak érzékel a világ folyásáról, az "evidenciákról". Pl. amit bajnak, bekövetkezett nagy kárnak gondolunk, mindezek fényében lazán tekinthetők, vagy bizonyulhatnak csalfa látomásoknak is, ha egy másik tér-idő dimenzióból tekint valaki rá. Ha ilyen létezik egyáltalán. Röviden: Ami biztos, az a bizonytalanság, legalábbis annak fényében, hogy minden kézzel fogható tárgynak, anyagnak van eleje és vége, kivéve a világűrt.
Valaki írta is a számokat véleménye alátámasztásául. Csakhogy az nem fizikai formában létező anyag, csak az elmében létezik, így teljesen irreleváns ebben a polémiában.
@ 26 : "A szabályaink csak az univerzumunkra vonatkoznak "
Ám legyen. De még mindig nyitva áll a kérdés, ha nekünk van ez az univerzumunk, ahogy írod, akkor kell lennie azon túl másik univerzumoknak is ahhoz, hogy ez az állításod tartható legyen. És azok után mi van ?
Tudom, azt mondod: semmi nincs utána. De a semmi értelmezhetetlen, ami még hagyján, de legfőképp ellentmond mindazoknak az ismereteknek, amit mi emberek igaznak vallunk, és amire döntéseket alapozunk.
Ha ez téged nem zavar cseppet sem, akkor csak sajnálatomat tudom kifejezni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!