Hogy tud megmaradni a kis kőzetmaggal rendelkező gázbolygók körül a gázfelhő?

Nehezen.

A kis kőzetmagnak legalább Hold nagyságrendűnek kell lennie, és először csak a nehezebb és hidegebb gázokat tudja begyűjteni, megtartani.

A hidrogént csak sokkal nagyobb tömeggel tudja megtartani.

Ez egészen a bolygókeletkezésig vezet vissza. Amikor csomósodni kezdtek a bolygók (szám szerint lényegesen több csomó alakulhatott ki a feltételezések szerint, mint amennyi bolygója és holdja jelenleg van a Naprendszernek), akkor azok a gázbolygók maradtak meg a végére, amelyek több anyagot tudtak a környezetükből magukba vonzani, mint amennyi elillant az akkor még gyengébb gravitációjuk miatt. Ezek a csomók aztán idővel nőttek, és az azonos vagy hasonló távolságú pályán keringők össze is ütköztek idővel. Ez megint csak a tömegüket növelte, így még távolabbi port és gázt is képesek voltak magukba vonzani. Egy bizonyos tömeghatár után pedig már a hidrogén sem képes olyan sebességet elérni a légkörükben, hogy véglegesen el tudja hagyni a bolygó vonzását, így minduntalan visszahullik a bolygóra. Így aztán apránként kialakult a bolygók mai pályája, amely elég messze van egymástól ahhoz, hogy egymás keringési pályájában legfeljebb pertubációkat okozzanak, de ne tudják letéríteni egymást azokról. Amely bolygók elég nagy anyagtömegre tudtak az idők során szert tenni, azok gázbolygóvá fejlődtek, amelyek pedig nem, azok megmaradtak kőzetbolygóknak.

Persze, eleinte mindegyik bolygó nagyjából azonos felépítésűnek indult, azonban a központi csillag napszelének, és a csillaghoz közeli pályákon keringő bolygókat érő erőteljes sugárzásának köszönhetően a könnyebb gázokat (főként hidrogén, hélium) egyszerűen lefújta a közel keringő bolygók légköréből, és ezeket főként a Jupiter és a Szaturnusz gyűjtötte be. E két nagy bolygó távolságába már nem érkezett el olyan nagy energiájú sugárözön, amely képes lett volna a légkörükben felhalmozódó hidrogént és héliumot olyan sebességre gyorsítani, amellyel már le tudták volna győzni a bolygó gravitációját, így az ezen bolygók vonzásában felgyülemlett gázok csapdába estek, és a bolygó tömegét növelték, miközben az érdemben már nem tudott csökkenni.

A Merkúr nagyon közel van a Naphoz, így egyáltalán nincs is légköre (ami van, az nagyon minimális, a Holdéval nagyjából azonos mértékű). Olyan erős napsugárzás éri a felszínét, hogy a viszonylag kis gravitációja képtelen megtartani a gázokat, azok a napsugárzás intenzitásából nyert energia elnyelésével képesek olyan sebességet elérni, hogy elszakadjanak a bolygóról, és kijjebb sodródjanak az űrbe. Amit a Merkúrról lefúj a napszél, azt befogja a Vénusz és a Föld. Azonban ezek tömege is túl kicsi ahhoz, hogy a hidrogént és a héliumot meg tudja huzamosabb ideig tartani, a napból érkező sugárzás még itt is elég erős ahhoz, hogy el tudják hagyni a bolygó vonzását, és a Naprendszer még külsőbb régióiba vándoroljanak. Ott viszont az éhes Jupiter és a Szaturnusz bekebelezi őket, onnan pedig már nem tudnak tovább jutni, mivel a Nap sugárzásának intenzitása ilyen távolságban már olyannyira lecsökken, hogy nem tud annyi energiát közölni a hidrogénnel és a héliummal, hogy azok a Jupiter és a Szaturnusz gravitációját le tudják győzni.

Lehet, hogy ez így egy kicsit zavaros lett, de azért remélem érthető a dolog :)

Szerintem a gázok (főleg a két legkönnyebb gáz, amiből a legtöbb van univerzumunkban) önmaguktól nem képesek egy csillag körül pusztán az önmaguk gravitáló hatása folytán olyan mértékben összetömörödni, hogy a saját gravitációs vonzerejük elég legÚgy gondolom, kell egy kialakult, kiinduló mag, amely elég sűrű és nehéz ahhoz, hogy több gázmolekulát tudjon magához vonzani, mint amennyit elveszít ilyen-olyan hatások következtében. Ez biztosítja a gáztömeg gyarapodását a fogyással szemben. Az önmagától is égitestté összeállni képes gáztömeg olyan mennyiséget feltételezne, amely nem egy bolygót, hanem minimum egy barna törpét hozna létre a központi csillag körüli régiókban, így nem egy központi csillag körül keringő gázbolygó, hanem egy kettőscsillag-rendszer jönne létre.

Persze, ez csak hipotézis, semmivel sem tudom alátámasztani, csak "érzésre" nekem így logikusabbnak tűnik számomra a dolog. Közben lehet, hogy tényleg WM teóriája a valós, de sem bizonyítani nem tudom az elképzelésemet, sem cáfolni az övét. :)

"hogy a saját gravitációs vonzerejük elég leg"

Ezta mondatot úgy látszik nem sikerült befejeznem :D Befejezem:

"hogy a saját gravitációs vonzerejük elegendő legyen a vonzáskörzetükbe kerülő gázok gázbolygóvá történő fejlődéséhez."

#6:

Én sem nagyon tudok "érzésnél" többre hivatkozni.

De szerintem ami saját tömegéből össze tudja tartani magát, az simán létre is jöhet így. Én erre a Jupitert tartom erősen esélyesnek. Ő már "majdnem" barna törpe egyébként.

Én is így hallottam, mint előző.

Tehát egy több mint 1000* nagyobb tömegű (Naprendszer kial.), és hidegebb gázcsomó gravitáció általi összesűrűsödéséhez is egy plusz lökéshullám (szupernóva?) kellett.

Ergo, a #4-es verzió nem valószínű/lehetséges.

Tehát előbb kell egy sűrű mag.

(Ami később gyarapszik is, további bolygócsírák, aszteroidák begyűjtésével.)