Hol van a biológia határ az öntudattal rendelkező és az azzal nem rendelkező élet között?
Valahol a félmajmok és a majmok között.
Nehéz megmondani, mert pl. létezik olyan élőlény, amelyik már egyértelműen tud gondolkodni, ismeri és tudja használni a tükröt is - és mégsincs öntudata. Saját magát nem ismeri fel - sem a tükörben, sem máshol.
Amúgy pl. egy tranzisztorokból álló számítógép hogyan tud számolni? Egy tranzisztor nem tud számolni - ha megfeszül, akkor se.
A tudomány jelenlegi állása szerint a határ az ember és a nem ember. Az öntudat az ember tulajdonsága, éppen más élőlényektől való elhatárolódása szempontjából.
Az öntudat a gondolkodó lény én tudata, amely képes elválasztani egy másik hasonló lénytől. Vagyis az az ismeret, hogy két teljesen hasonló ember az két ember. A ló például erre nem képes.
A hidrogén egy gyúlékony elemi részecske, jellemzője, hogy szobahőmérsékleten légnemű és könnyű. Az oxigén szintén légnemű. A kettő alkalmas kapcsolata vizet eredményez, amely folyékony, és semmiben sem hasonlít az őt alkotó elemekhez. Tehát ha dolgok megfelelően összekapcsolódnak, alapvetően új tulajdonságaik lehetnek. Ha sokkal bonyolultabb összetételeket vizsgálunk, mint például a szerves élőlény, akkor annak még inkább eltérő tulajdonságai lehetnek az őt alkotó részektől. Ezeknek a - végső soron - atomoknak elég bonyolult rendszere olyan új tulajdonságú valamit hoz létre, mint például az öntudattal rendelkező ember.
mostanában néztem pár bődületes "tudományos" filmet,
amikben arról regéltek, hogy az univerzum illúzió, amit csak az öntudat teremt (magyarul, a világot mi teremtjük magunknak, ráadásul minden öntudatnak saját világa van),
meg ilyeneket makogtak, hogy "mi egy számítógépes szimulációban élünk?" merthogy ahogy megyünk le részecskeszintre egyre inkább így néz ki.
Ugyanakkor a most tervezgetett kvantumszámítógépek működése éppen erre alapoz.
számomra az egész úgy néz ki, mintha az menne, hogy a kvantumfizikát felhasználva megpróbálunk létrehozni számítógépeket , amik már-már utánozzák az agy működését, majd utána (illetve már előtte) azt mondjuk, hogy mi is ilyenek vagyunk.
Perszehogy olyan az univerzum, mint a kvantumszámítógépek, ha egyszer az univerzumot utánozzuk vele... nem?
"Az öntudat az ember tulajdonsága, éppen más élőlényektől való elhatárolódása szempontjából. "
Ez 100 évvel ezelőtti tudomány.
Elég sok élőlénynek van öntudata rajtunk kívül is: a fejlett majmok mind, a delfinek, elefántok, nagy testű papagájok... stb.
A felnőtteknek.
Mint ahogy a pici (1-2 éves) embergyereknek még nincs öntudata.
Előző,miből állapítod meg,hogy egy 1-2 éves gyereknek nincsen öntudata?
Ugyan így egy fiatalabb állatnak a felsoroltak közül?
Pl nekem vannak emlékeim 1-2 éves korom környékéről
Egyáltalán hogyan definiálnád az öntudatod?
Az öntudat-tudat definiálása tényleg fogas kérdés lehet, de
nekünk a biosz intézetben azt tanítják, a "biológiai határ" a neocortex megjelenése, ami az emlősöknél történik, szóval sem hüllők, sem madarak nem rendelkeznek öntudattal, hiába mond vicceseket egy betanított papagáj a megfelelő pillanatban...
Sokkal inkább van tudata mondjuk egy patkánynak.
Azt a műsort én is láttam, tényleg felháborító, főleg, hogy Hawking márkajelzésével próbálják a szánkba tömni. Nem értem, egy elméleti fizikus mitől lenne hitelesebb a valóság és a tudat értelmezésében egy állatorvosnál, pszichológusnál, programozónál.
Előző vagyok, most olvastam el figyelmesen az első kérdést is ^^
szóval hogy hogyan valósulhat meg ez anyagból, az én elképzelésem erről:
ahogy vannak érzékszerveid a tapintásra, látásra, receptoraid és idegpályáid annak érzékelésére, hogy fáj a hasad, agybéli hormon érzékelő receptorok arra, hogy éhes vagy, úgy képzelem a tudat felépülését is,
egy olyan neuroncsoport, receptorpopuláció, esetleg érzékszerv, ami arra specializálódott, hogy egyszerre érzékelje az agyban, a nagyagy kéreg, a köztiagy (thalamus-hipothalamus stb), a limbikus rendszer eseményeit, rendszerezze és szortyrozza ezeket az infókat és a feldolgozott információ kapcsljon vissza ugyanezen területekre.
Pl. észreveszem, hogy kellemesen ernyedt vagyok, biztonságban érzem magam egy jó szex után, ránézek a mellettem fekvőre, és mivel a látványa kellemes érzéseket kelt, megállapítom, hogy szeretek vele lenni és máskor is akarok ilyet csinálni.
Kérdező, az ilyen "tudományos" köntösbe bújtatott elméleteket jó régen kitalálták, szubjektív idealizmus a neve. Csak az eredeti szerzők ezzel még valóban tudományos módszerekkel foglalkoztak (és emiatt nem számít, ha nincs igazuk). A mostani szerzők közönséges exhibicionisták, akik a tudomány egyes vélt, vagy valós eredményeit leöntik saját hagymázos elképzeléseikkel, és lehetőleg minél extrémebb állításokkal próbálják elérni, hogy figyeljenek rájuk. Sajnos elég sok a kevés ismerettel rendelkező ember ahhoz, hogy ebből jól meg lehessen élni.
Hogy a csecsemő rendelkezik-e öntudattal, érdektelen. A döntő az, hogy egy faj egyede képes-e élete során öntudatra szert tenni, és ez általában jellemző a fajra. Az ember ilyen, a majom nem ilyen. De egy fontos dolgot nem árt szem előtt tartani. A természetben nincsenek óriási szakadások, ha a mikrofizikától eltekintünk, folytonos. Ezért az, hogy a majmok képesek bizonyos primitív eszközhasználatra, vagy egyeseket sok mindenre meg lehet tanítani, semmit nem bizonyít. Például azért, mert az alapkülönbség az, hogy az ember (nem egy konkrét példány, hanem a faj) önmagától jut el mondjuk a gondolkodásig, a majmok egyes példányait viszont az ember képes megtanítani elképesztő dolgokra. Nem önmaguktól jutnak odáig, és nem a fajuk döntő többsége.
"Az ember ilyen, a majom nem ilyen."
Nagy tévedés!
Minden fejlett majomnak van öntudata felnőttkorára.
Ahogy sok más állatnak (delfin, elefánt, néhány papagáj) is.
Azért azt se feledd, hogy az embert is tanítani kell!
Ha nem tanítják, akkor az öntudata is sokkal lassabban fejlődik - így már nem is különbözik annyira a majmoktól.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!