A véletlen bizonyítható?
Keresem a csoportot/személyt aki talán választ adhat a kérdésemre. Egy ideje azon gondolkodom, van-e olyan természetes folyamat vagy laboratóriumi kísérlet, mit ugyan azon körülmények között megismételve különböző eredmény kapható.
Egy olyan kísérlet érdekelne amiben a kísérleti elemek a 2 kísérlet lefolyásakor pontosan megegyeznek (beleértve az atomok töltöttségét, pozícióját, stb.) mégis az eredmény eltérő. Létezik-e olyan kísérlet amivel bizonyítható lenne a "véletlenszerűség"? És nem minden csupán azon múlik milyen elemek hol-mikor vannak. Ha a kísérlet minden eleme 100%-osan megegyezik, és eltérő eredmények keletkeznek, bizonyítható volna hogy a "véletlen" létezik.
(Gyerekes példa: Ha egy dobó kockával dobok, minid ugyan azzal az erővel, ugyan abban a szögben, ugyan azzal a kockával, tehát minden 100%-ban megegyezik, az eredmény minden esetben ugyan az lesz.)
(Másik példa: Ha részecske gyorsítóban 2×2 atomot ütköztetnénk ugyanazon körülmények között, az ütközéskor ugyan olyan és ugyan akkora részecskékre hullanak szét, vagy eltérőek és eltérő irányba távozásuk elképzelhető?)
Bizonyára ebben a témában már más is gondolkozott, egyáltalán nem vagyok szakértő, de nagyon érdekelne egy tudományos válasz a kérdésemre. Ha valami módon megbírja a közösség válaszolni azért hálás lennék.
Köszönöm szépen!
(ui. A húr elmélet véget vagyok erre kíváncsi, mivel ha elképzelhető, hogy a membránok ütközése hozza létra az univerzumokat, úgy ha annak ez esélye kivan zárva hogy akármi is máshogy történik az ütközés után, akkor ha a membránok ugyan ott ütköznének mindig, akkor pontosan ugyan olyan univerzum születnének mindig.)
A határozatlansági elv természetesen létező fizikai törvény, de nem tartozik a kérdéshez. Hogy egyes fizikai mennyiségeket nem lehet egyidejűleg mérni, az azt fejezi ki, hogy az ember nem képes egyazon pillanatban két meghatározott fizikai mennyiséget megismerni, következésképp a folyamat későbbi állapotára pontos választ adni (más kérdés, hogy adott esetben nem is akar, mert semmi szükség rá).
Ennek semmi köze a kérdező problémájához, miszerint ha ismernénk egy adott pillanatban minden körülményt, lehetséges-e két későbbi eredményre jutni. Még kevésbé érdemes idekeverni a valószínűség fogalmát, amely egy jelenség tömeges megismétlése esetén mond valamit az lehetséges eredményekről. A valószínűség fogalma egy eszköz az előbbiek mennyiségi meghatározására.
És a húrelméletet sem érdemes idekeverni, annál is inkább, mert az elnevezés megtévesztő. Bár "elmélet", azonban valójában egy hipotézis, feltételezés, semmi nem bizonyítja az igazságát. A feladat éppen az, hogy esetleg bizonyítani kéne. Csak még nincs eszköztárunk hozzá.
Önmagában az a kérdéskör, hogy azonos kiindulópont és azonos szabályok esetén lehetséges-e egy későbbi időpillanatban két eltérő állapot, ez nem fizikai, hanem filozófiai probléma. Ha lehetséges ez, akkor azt is fel kell tételezni, hogy az objektum "önmagától" viselkedik másképp egy adott pillanatban. Akkor vagy nincs determinizmus (ugye ha létezik egy emberfeletti erő/lény, akkor - bár esetleg meghaladja képzelőerőnket - de mégis "ő" lenne az ok, amiért az objektum más "helyzetbe" kerül - tehát ez is determinizmus, csak mi nem ismerjük). Csak eddig egyetlen ok sem merült fel ilyen logikával felépíteni ismereteinket, ráadásul nem is lennénk rá képesek. Annál jobban működik a determinizmus, aminek ez időtájt semmi nem mond ellent. Ha valaki megint idekeverné szegény Heisenberget, megemlíteném, hogy a kvantummechanikában az is "ok".
"A határozatlansági elv természetesen létező fizikai törvény, de nem tartozik a kérdéshez."
Ezt már kifejtettem, hogy hogy tartozik a kérdéshez.
"Önmagában az a kérdéskör, hogy azonos kiindulópont és azonos szabályok esetén lehetséges-e egy későbbi időpillanatban két eltérő állapot, ez nem fizikai, hanem filozófiai probléma."...
Erről is már írtam, hogy a rejtett paraméteres kísérletekkel ellenőrizték.
Nem ártana ha el is olvasnád amit írok és fel is fognád.
Olyan jó lenne ha olyanok írnának ilyen megfogalmazásban aki utána is járt rendesen és érti is. A többiek meg úgy kezdenék , hogy "Szerintem" vagy "Véleményem szerint" stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!