Az áram fénysebességgel jön, vagy azonnal?

Kis kiegészítés: a fizika jelenlegi állása szerint NINCS távolhatás, és semmi sem haladhat a vákuumbeli fénysebességnél gyorsabban. Tehát akárhogy szeretnéd, semmi nem jön meg megy azonnal.

> „Áramot feszültségnek nevezzük :) bocs hogy kijavítottalak de engem is mindig ki javítottak :)”

Azt nagyon rosszul tették, a kettő ugyanis nagyon nem ugyanaz. Amúgy szerintem elmegy a kérdés ilyen szempontból – pedig én elég kötekedős vagyok.

"Kis kiegészítés: a fizika jelenlegi állása szerint NINCS távolhatás, és semmi sem haladhat a vákuumbeli fénysebességnél gyorsabban. Tehát akárhogy szeretnéd, semmi nem jön meg megy azonnal."

"Fénysebességnél gyorsabb szimplex információátvitel interferometrikus hullámfüggvény-összeomlás indukációval és vizsgálattal szimmetrikus, párkeltéses, késleltetett választásos kvantumradír segítségével

A kísérlet célja, hogy megpróbáljuk kivitelezni a "lehetetlent" - fénysebességnél gyorsabban információt továbbítani A pontból B pontba, két tudatos szemlélő (nevezzük őket Alíz-nak és Bob-nak) között, akik legyenek egymástól nagyon távol; a példa kedvéért a Földön és a Marson.

Normál esetben kb. 10 percig tartana, amíg a fény elérne a Földről a Marsra és fordítva; ugyanez igaz a rádióhullámokra is, és az Einstein-i relativitáselmélet szerint ennél gyorsabban elvileg is tejességgel lehetetlen kommunikálni.

Megjegyzés - Annak idején, amikor a párkeltés és a non-lokalitás jelenségét felfedezték és elkezdték tanulmányozni, természetesen az elsők között merült fel, hogy nem lehetne-e ezt felhasználni fénysebességnél gyorsabb kommunikációra. Hiszen a szétválasztott ikerpárok közötti kényszer-kapcsolat azonnali és mind térbeli, mind időbeli távolságtól teljesen független; és ha ez igaz, joggal reménykedhetnénk abban, hogy ezt "végtelenül gyors" információ-átvitelre is fel lehet használni.

Sok-sok kísérletet végeztek, ám mindegyik kudarccal zárult; méghozzá pont azért, mert bármelyik oldalon próbálták is megmérni az összekapcsolódott részecskepárok tulajdonságait, az eredményből nem derült ki semmi. Bár maga a helyi mérés mindig adott valamilyen eredményt (pl. 1-est vagy 0-át, ami lehetett spin, polarizáció, vagy bármilyen más komplementer tulajdonság terén), ebből nem lehetett eldönteni, hogy a másik oldal "akarta-e ezt" nekünk küldeni, vagy pont mi, a mérésünkkel tettük azt "ilyenné". Később, amikor (hagyományos kommunikáció útján) az eredményeket összevetették a két oldalon, akkor persze bizonyíthatóvá vált, hogy bármelyik fél is végezte el a mérést, mindig abban a pillanatban megváltozott a távoli részecske-ikertestvér állapota is (és valóban azonnal, fénysebességnél gyorsabban), de ehhez hagyományos úton össze kellett a mért eredményeket vetni. Még egyszerűbben fogalmazva - a távolbahatás végtelenül gyorsan megtörtént, de hiába, mert az információt ebből nem lehetett kihámozni. Pontosan ezt fejezi ki az egyik legnevezetesebb matematikai bizonyítás, az ún. Bell-féle egyenlőtlenség.

Mi ennek a "megkerülését" javasoljuk, kihasználva azt a tényt, hogy egy összefonódott fotonpárokat használó apparátusokban mindkét oldalon összeomlik a hullámfüggvény, ha kinyerjük a "melyik-út" információt, méghozzá térbeli és időbeli távolságtól függetlenül.

Vagyis, nem a részecskepárok tulajdonságaiból próbáljuk meg méréssel kitalálni, hogy mit akar nekünk küldeni a távoli fél, hanem éppen ellenkezőleg - a mérést éppen csak arra használjuk, hogy összeomlasszuk vele a hullámfüggvény interferenciáját a másik oldalon.

Az általunk javasolt kísérlet sematikus elrendezését az alábbi ábra szemlélteti -

Ebben az elrendezésben félúton a Föld és a Mars között helyezkedik el a jelforrás, ami az összefonódott részecskepárokat kelti egy kétrés-apparátus közbeiktatásával, majd a szignál és idler (másoló) párokat kvázi párhuzamos pályán a két távoli szemlélő (Alíz és Bob) felé küldi. Példánkban egyirányú kommunikációs csatornát alakítunk így ki, amelyben Bob elméletileg csak passzív szemlélő, Alíz viszont szabadon dönthet arról, hogy miként viselkedjen a hullámfüggvény mindkét oldalon.

Alíz tudja, amit mi is (mármint, hogy semmilyen információt nem fog tudni kinyerni ha detektálja a "melyik-rés" információt; mégis úgy építi meg adóberendezését, hogy az képes legyen erre a mérésre. Nem azért, hogy a mért eredményekből következtessen, hanem azért, hogy ha akarja, össze tudja omlasztani a hullámfüggvényt (és az interferencia-képet) Bob oldalán, aki ezt látja.

Így végső soron Alíz 1-bites információt tud küldeni Bobnak a következőképpen - Ha az elforgatható tükröket úgy állítja be, hogy a fotonpárok nála is interferáljanak, akkor Bob oldalán is interferálni fognak, és egyezményesen ez jelentheti például a 0-át. Ha viszont Alíz úgy állítja be az elforgatható tükröket, hogy minden egyes fotonpár útvonal-információját detektálni tudja, (sőt, ezt akár még meg is jeleníti saját maga számára, hogy tudatos szemlélőként ismerhesse azt minden egyes fotonnál), akkor az interferencia-képnek Bob oldalán is össze kell omlania egyetlen unalmas "fénykúppá". Ez jelentené az 1-es bit elküldését.

Fontos látnunk, hogy - bár az interferencia-kép kialakulása vagy összeomlása időt vesz igénybe - tekintve hogy csak több tíz, száz vagy ezer egyedi foton egymásutánisága alakítja ki az interferencia-képet (vagy nem), mégis - az ennek értelmezéséhez szükséges idő teljesen független a távolságtól.

Alíz és Bob lehetne akár egy másik naprendszerben, galaxisban vagy a világegyetem két peremén, milliárd fényévnyire, ez a távolság ebben az esetben teljesen lényegtelen.

A következtetésünk a következő - ha a fizikai törvényei működnek, és a világegyetem objektív realitás, akkor Alíznak képesnek kell lennie ezen a módon 1-bites információt (vagy 1-bites információs csomagok egymásutániságát, tehát gyakorlatilag bármit) fénysebességnél gyorsabban küldeni.

"

[link]

Forrás: [link]

Ehhez mit szólsz? Én semmilyen ismert fizika törvényt nem találtam mely megakadályozná a fénysebességnél gyorsabb adatátvitelt.

[link]

Ezek alapján ha jól értem fénysebességgel (maga a fény is ugye egy elektromágneses jelenség), de a fénysebesség a közegtől függően változik, mint mondjuk a víz esetében tehát némileg lassabb. Én ezt tudtam kihámozni ebből.

Ez a kísérlet, az é olvasatomba kicsit kivitelezhetetlen.

Azon felül a kérdésfeltevés tekintetébe teljese irreleváns is.

"The speed at which energy or signals travel down a cable is actually the speed of the electromagnetic wave, not the movement of electrons. Electromagnetic wave propagation is fast and depends on the dielectric constant of the material. In a vacuum the wave travels at the speed of light and almost that fast in air.

When a DC voltage is applied the electrons will increase in speed proportional to the strength of the electric field. These speeds are on the order of millimeters per hour. AC voltages cause no net movement; the electrons oscillate back and forth in response to the alternating electric field (over a distance of a few micrometers - see example calculation)."

Tehát az a potenciálkülönbség ami az áramot áthajtja az ~fénysebességgel kialakul, de az egyes elektronok sebessége minimálisat változik csak.

A részecskepárhoz visszatérve:

A két egymástól tetszőleges távolságba elhelyezett részecskepáron ha valamely oldal mérést végez akkor a másik oldalon is összeomlik a hullámfüggvény. EZ eddig oké.

De miből tudja a B megfigyelő, hogy A adó épp összeomlasztotta e a hullámfügevényt? Ahhoz hogy ezt detektálja neki is meg kell figyelnie a saját részecskéjét tehát már az információ vevésre való felkészülés tönkreteszi a csatornát.

Persze felmerül kérdéskét, hogy megfigyelhető e úgy a részecske hogy nem omlasztom össze a hullámfüggvényt. HA a saját részecském hullám természetét figyelem meg, pl kétrés kísérletet végzek, akkor elvileg maga a hullámfüggvény nem omlik össze, végül diffrakció jelenségét fogom látni. HA eközben A adó összeomlasztotta a hullámfüggvényt, az azzal lesz egyenértékű, mintha én megfigyeltem volna, a részecském melyik rése halad át. Tehát nincs más dogom, mint ezután a kétrése áthaladt részecskéről egyértelműen eldönteni a becsapódás alapján hogy az ár összeomlott hullámfüggvénnyel tette az meg.

Na ez az amit szerintem nem lehet, maga a detektálás elmossa az adó információját.

Szerintem a lámpás megoldása az hogy amikor a lámpába van 230V vezetve de nincs a száz km vezeték rákötve ami földelt akkor ha hozzáérinted a vezetéket egyből világít mivel csak az számít hogy hol alakul ki a potenciál különbség.

Ha van egy száz km vezetéked rákötve a földelt lámpára akkor viszont már időbe telik kigyulladnia ha a száz km végén kapcsolod rá a 230v ot .

Érvelésem hogy mint mindennek így a vezetékben haladó hullámnak is van terjedési sebessége .Ez az áram. Az áram csak egyen áramnál jelenti elektronok vándorlását ,úgytudom váltóáramnál csak ide oda rezegnek az elektronok és csak a lökéshullám terjed mint valami Newton bölcsőjénél.

De ettől függetlenül mind két áramnál idő kell a lökéshullám elterjedéséig.

A két réses leolvasásos dolog... sehogy sem fog működni mert azt tapasztalták a tudósok hogy a kvantum összefonódás mindenben jelen van, tehát akármilyen áttételes trükköt gondolsz ki hogy leolvasd "kívülről" az értéket az nem fog menni mert ahogy leolvasod belekerülsz az összefonódásba függetlenül a kauzális világunktól . Ez felfoghatatlan de igaz.

A kvantummechanikát hagyjuk.

Az áram pedig a tökéletesen induktivitásmentes vezetéken indul csak meg fénysebességgel.

Ugyanígy a feszültség csak a tökéletesen kapacitásmentes vezetéken.

Mivel a normál vezetéken mindkettő van, ezért lesz még a fénysebességen kívül is valamennyi késleltetés.

Kiegészíteném még azzal, hogy nem csak induktivitásmentesnek hanem kapacitásmentesnek is kell lennie a vezetéknek. ha elosztott paraméterű jelterjedésben gondolkodunk ( a vezeték helyettesítő kapcsolása sok kis párhuzamosan kapcsolt kondenzátor és sorba kapcsolt RC tag) akkor a jeltejedés késleltetését magyarázhatjuk.

Ami az elektron tényleges diffúziójának sebességét jelenti az emlékeim szerint a cm/s nagyságrendben van! Ez nem tévesztendő össze a potenciálkülönbség terjedési idejével. Úgy kell elképzelni mint egy golyókkal teli csövet, aminek az eggyik végébe ha beteszünk egy golyót, a másik végén azonnal kilöki a be nem férő golyót. Igy maga az elektron lassan terjed, de a potenciálkülönbség nagyon gyorsan!

A terjedési sebesség tényleges a vezeték induktivitása, ellenállása és szórt kapacacitása ismeretében meghatározható.