A matematika a természettudományok közé számít?
Ez jó. Használunk szavakat, terminológiát, nincs két ember, aki ugyanazt érti alatta. Ez alapozza meg a vég nélküli vitákat.
- Az alma gömbölyű
- Mi az, hogy gömbölyű
- Mi az, hogy mi az
Ha sorban felfejtjük, kiderül, milyen az alma.
Minden nézőpont kérdése. Például azzal mindenki egyetért, hogy az ember a természet része. Azzal is, hogy az ember érzelmei az ember része, így a természeté is. Ebből pedig következik, hogy mivel a (jó) vers sok embernek tetszik, az (pozitív) érzelem, tehát a verselés a természet része (természettudomány), hiszen hatására változott a természet (az ember jókedvű lett).
Amúgy vannak akik a természettudományok közé sorolják, mert nélküle a klasszikus természettudományok (fizika, kémia) moccanni se tudnának. És vannak, akik interdiszciplináris tudománynak tekintik, mert mára kiderült, hogy egyetlen más tudományág sem nélkülözheti, ha fel akar valamit mutatni. Ebben az értelemben (de csak ebben!) szokás tudományok fölöttinek is nevezni, mint - hasonló értelemben - a filozófiát.
De szerencsére ez csak néhány agymenőnek okoz igazi problémát, a természettudományok és társadalomtudományok igazi művelői egyszerűen csak alkalmazzák.
Egyáltalán nem hülye kérdés, sőt nagyon is jó.
A matematikához erősen kötődnek a természettudományok.
A matematika kicsit belelóg a zenébe, művészetekbe is ( aranymetszés ).
A matematika minden fogalom skatulyából kilóg.
Tehát önálló kategória.
A matematika a tudományok alapja. Nem lehet besorolni sehova. Ha nincs matematika akkor nincs semmilyen más tudomány sem, mert minden tudomány a matematikára épül.
Nem, nem készségtárgy:) Bár ahogy édesapám mondta, vagy érted, vagy nem:P De ez nem készség kérdése, hanem logikáé!
Akkor lehet egy ilyen kérdést megválaszolni, ha előbb tisztázva van a TERMÉSZETTUDOMÁNY fogalma.
Az meg, miért baj, ha készségtárgynak neveznek valamit????
Szerintem éppen erénye, hogy ha valami készségtárgy, nem pedig magolós, seggelős.
A "csak amolyan" jelző indokolatlan.
A matek, a rajz, a sportok nagy része készségtárgy!
Épp ettől szerethető!!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!