Régészeti vizsgálatokra, ásványkincsek kutatására miért nem használják a gravitációs távcsövet?
Magyar fizikus, Kisfaludy György fejlesztette ki a magyar gravitációs távcsövet. Amerikában még nem tudtak ilyen létrehozni : Ez magyar találmány !
http://www.youtube.com/watch?v=86DGbTjsGRg&feature=player_em..
"Az ALL kisszövetkezet Időfizikai Kutató Laboratóriumának vezetője 1987-től 1997-ig. Itt G6 tudományos kutatást is vezetett. Ekkor dolgozott ki 3 eljárást a gravitációs hullámok mérésére, amivel már akkor sikeres méréseket hajtott végre. Ezen fejlesztéseik egyike addig jutott, hogy irányérzékenyen, vagyis század foknyi pontossággal mérni tudták a gravitációs hullámokat, azaz az anyagi testek tömeghullámait. A tömeghullámok és a mesterséges intelligencia kutatások elvezették egy ma még nagyon a határterületen mozgó kutatási sorozathoz. Ekkor felállított egy egységes és egyesítő filozófiai elméletet, amelyben a vallások által őrzött információk nem esnek kívül a tudomány berkein. Ez persze sok ellenséget hozott neki mind a két tábor dogmatikusainak a köréből. 1997 december 11-én a Hunok parlamentárisan az Őskeresztény egyházuk vezetőjévé, ahogyan ők mondják, az Élnökévé választották. Azóta vezeti az egyházat és annak szertartásait. 6 éves kora óta ír verseket, és versei lapoknál és antológiákban is megjelennek.
15 éve újságíró, főképpen az idővel kapcsolatos cikkeket ír. 5000-nyi cikke érdekes forrásmunka a téma iránt érdeklődőknek Ő építette a Föld első valóban működő gravitációs távcsövét.2006-ban közölt cikkében már olyan képek is találhatók, ahol a megfigyelési képeken már korrektül megjelenik a Hold, a Jupiter, a Nap, valamint az M31 és az M110 galaxisok centrumában lévő fekete lyukak."
Könyörgöm olvasd már el a linken lévő szöveget - amit küldtél. Egyszerűen nincs értelme egyes szavaknak. Ha olyan kifejezéseket használsz, hogy "non-Hertz hullámközeg", éter ..stb.
Az egész tele van ellentmondásokkal és baromságokkal. Aki nem akarja az persze nem látja.
Nem ellentmondásokkal hanem tényekkel de aki nem akarja nem érti . Igaz Te nem értheted teljesen ezt a szöveget mert te életedbe nem tanultál időfizikát.Amint látod ez az 51. oldal valószínűleg fogalmad nincs csomó kifejezés értelméről pl térkvantum ,fénykvantum .Ez az a helyzet amit a Vágó is csinál,belecsap a közepébe aztán értsd meg ,javaslom az első három négy oldalt rágd át , vagy menj az eseményhorizontra és utána próbáld meg értelmezni a gravitációs távcsövest .
A saját ismereted megközelítőleg sincs sehol KGY tanaival , ez látszik is ahogy a non Hertz kifejezést egyből hülyeségnek nyugtázod ,de ne aggódj lesz ennél még durvább is ha a jelen ismereteiddel akarod értelmezni a kifejezéseket.
Eseményhorizonton van csomó video is amit érdemes nézni de elsőre egy szót nem fogsz érteni belőlük...
Nem veszed észre, hogy sehol nem ír tényeket? Sehol nem definiálja a ködös fogalmait, nem használja konzisztensen őket, nem törekszik az érthetőségre. A grafikonokon sehol nem írja hogy mit jelentenek a tengelyek, mik a mértékegységek, mik a színek és egyáltalán hogyan kapta őket.
Ebben a cikkben mondj kérlek egy tényt, ami a KGY-féle hullámokhoz vagy mérésekhez tartozik.
(és ha tartalmaz valamilyen ködös szót, azt is magyarázd meg)
Én 'rendes' fizikus vagyok, engem tényekkel meg lehet győzni, de ezen a lapon olyanok nincsenek. Ha elkerülte volna a figyelmemet, kérlek mutass egyet. Csak egyet.
Tudod mit, segítek kiválasztani. Csak ezt az egy mondatot magyarázd meg:
"Az a mulatságos, hogy miközben áthaladnak ezek a hullámok, áthelyezgetik az anyagi részecskéket, vagy a pontosabbak akarunk lenni, akkor annak keltő forrásit, a fénymagjait a sajátidő rétegeikben, és ezzel gyakorolnak rá a mi szemszögünkből nézve erőhatást."
Különös tekintettel térj ki a "keltő forrás", "fénymag" és "sajátidő réteg" kifejezéskre.
"Te nem értheted teljesen ezt a szöveget mert te életedbe nem tanultál időfizikát."
Te nyilván érted, mert tanultál "időfizikát"... Engedd meg, hogy megkérdezzem: melyik egyetemen tanultál időfizikát? Ki tanította? És még egy kérdés: miért a vessző elé teszed a szóközt? Elég proli szokás.
24 Na látod erről beszéltem ! Nem tanultál időfizikát KGY nél (nem az egyetemen ,ott közelébe nem kerülsz a tudásnak).Ha vennéd a fáradságot hogy elkezded olvasni az elejétől fogva pl a gravitációs link ige idő 1,2 stb már értenéd .
De addig is válaszolok dióhélyban a "Különös tekintettel térj ki a "keltő forrás", "fénymag" és "sajátidő réteg" kifejezéskre."
Az egészet nem fogom itt leírni csak röviden: A legkisebb oszthatatlan alapegység az egy forráspont amiből periódikusan árad gömbszerűen ,a létezési ciklusa (víz) http://www.youtube.com/watch?v=g8mzOb-evq4&list=UU2ct6RpW1jU.. Azért mert a létező oscillál anyag és antianyag állapotok között(bindu).
Ha ezt az áradást ami lerajzolva gömbszerűen hullámként távolodik a forrásponttól 1 nek vesszük és felírjuk azt a függvényt hogy a hullámfrontok ,azaz a forráspont múltjának legrégebbi (megszületés)pillanatai más létezési hullámokra nincsenek hatással de a forráspontokat minden esetben taszítják akkor különféle db számú forrás különböző forrás mozgás (pálya) okat fog eredményezni.Olyan forrás mozgásokat és pályákat is ahol a forrás több mint 1 el fog haladni (tűz).
A fénymag kifejezés az csak annyit jelent hogy egy olyan forrásrendszerről beszélsz amiknek a pályamozgásuk a fény azaz fotino létezését eredményezik.Az egész világ leírható ilyen primitív matematikai függvényekre visszavezetve ,ezt láthatod a filmeken ill tanulmányozd itt a gifeket [link] miután tudod hogy mi a bindu ,tachion és mit jelent az RV=2 (mozgás) de ha fizikus vagy menni fog.
Na jo látom hogy ez egy nem linkelhető veboldal .Akkor BELÉPÉS/BEVEZETÉS ezt mindenképpen olvasd el tudom nem fog tetszeni de csak ez után tudsz érdemileg tovább haladni itt definiálja a fogalmakat is.
Utána nézegess KÉPEK et gifeket hogy vizuálisan is értsd miről van szó és csak utána kezd el olvasgatni az írásokat ,ott is keress rá az alap dolgokra amik a binduval elemekkel téridővel foglalkoznak és utána keress olyanokat amik téged mint fizikus érdekellnek és összefüggésbe tudod hozni az egyetemen tanultakkal (esetleg cáfolni).
Azt remélem érzed, hogy egyik fogalmat sem magyaráztad meg, csak másokkal helyettesítetted őket.
Legalább az egyiket a három közül. Csak egyet. Kérlek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!