Régészeti vizsgálatokra, ásványkincsek kutatására miért nem használják a gravitációs távcsövet?
Magyar fizikus, Kisfaludy György fejlesztette ki a magyar gravitációs távcsövet. Amerikában még nem tudtak ilyen létrehozni : Ez magyar találmány !
http://www.youtube.com/watch?v=86DGbTjsGRg&feature=player_em..
"Az ALL kisszövetkezet Időfizikai Kutató Laboratóriumának vezetője 1987-től 1997-ig. Itt G6 tudományos kutatást is vezetett. Ekkor dolgozott ki 3 eljárást a gravitációs hullámok mérésére, amivel már akkor sikeres méréseket hajtott végre. Ezen fejlesztéseik egyike addig jutott, hogy irányérzékenyen, vagyis század foknyi pontossággal mérni tudták a gravitációs hullámokat, azaz az anyagi testek tömeghullámait. A tömeghullámok és a mesterséges intelligencia kutatások elvezették egy ma még nagyon a határterületen mozgó kutatási sorozathoz. Ekkor felállított egy egységes és egyesítő filozófiai elméletet, amelyben a vallások által őrzött információk nem esnek kívül a tudomány berkein. Ez persze sok ellenséget hozott neki mind a két tábor dogmatikusainak a köréből. 1997 december 11-én a Hunok parlamentárisan az Őskeresztény egyházuk vezetőjévé, ahogyan ők mondják, az Élnökévé választották. Azóta vezeti az egyházat és annak szertartásait. 6 éves kora óta ír verseket, és versei lapoknál és antológiákban is megjelennek.
15 éve újságíró, főképpen az idővel kapcsolatos cikkeket ír. 5000-nyi cikke érdekes forrásmunka a téma iránt érdeklődőknek Ő építette a Föld első valóban működő gravitációs távcsövét.2006-ban közölt cikkében már olyan képek is találhatók, ahol a megfigyelési képeken már korrektül megjelenik a Hold, a Jupiter, a Nap, valamint az M31 és az M110 galaxisok centrumában lévő fekete lyukak."
Te ezt komolyan elhiszed? Milyen bizonyítékok alapján? Itt a bemondáson kívül mi van?
"Az ALL kisszövetkezet Időfizikai Kutató Laboratóriumának vezetője 1987-től 1997-ig. Itt G6 tudományos kutatást is vezetett. Ekkor dolgozott ki 3 eljárást a gravitációs hullámok mérésére, amivel már akkor sikeres méréseket hajtott végre. "
Hol vannak azok a sikeres mérések eredményei? Látta azokat valaki? Hol publikálta őket? Miért hiszed el, hogy ez az állítás igaz?
"Ekkor dolgozott ki 3 eljárást a gravitációs hullámok mérésére, amivel már akkor sikeres méréseket hajtott végre. "
Gravitációs hullámnak még csak a hatását figyelték meg, és már ezért is járt a Nobel-díj! Nem tudja mérni senki! Baromság ez a cikk!
A videóban égbekiáltó marhaságok vannak. A cikkben is, de a metapédia már csak ilyen :D
Szomorú hogy egyes emberek ezeket elhiszik. Még sokkal szomorúbb és mélységesen felháborít hogy egy elmebeteg megpróbálja bemocskolni a tehetséges és keményen dolgozó tudósokat.
Ez az ember beteg. Valamilyen erős komplexusa van, ami az egész életére kiterjed és a tévképzetei határozzák meg a mindennapjait. Hasonló ahhoz, hogy egyes betegek Napóleonnak, vagy Einsteinnek képzelik magukat. Azok is a saját csökkenértékűség-érzetüket próbálják ilyen módon elnyomni. Itt is erről van szó. Olyanokat állít, hogy a tudósok hiába költi a milliókat, de nem mennek semmire. Bezzeg ő, a házilag barkácsolt gépével... Emberek... akinek megvan a minimális józan paraszti esze az látja hogy ez egyszerűen abszurd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!