Kezdőoldal » Tudományok » Természettudományok » Hogyan bizonyítható az evolúci...

Selender kérdése:

Hogyan bizonyítható az evolúció evolúció nélkül?

Figyelt kérdés

Tudom, hogy elég idiótán van feltéve a kérdés, de valamit ki kellett találjak.

Szóval a helyzet a következő. Volt anno egy vitám egy kreacionistával,és én megmondtam neki, hogy az az egész nem megbízható, mert nem tudományosak, hiszen mindent úgy csűrnek és csavarnak, hogy az pont illeszkedjen a Bibliához.MEgmondtam neki, hogy nem úgy működik a tudomány hogy veszünk egy alapvázat és arra pakoljuk a tényeket. Mondtam neki, hogy bizonyítsa Bibliát Biblia nélkül.

Viszont visszakaptam, hogy én meg akkor bizonyítsam be az evolúciót evolúció nélkül, merthogy itt is ugyanaz a helyzet: a világban levő tényeket csupán eltérő módon értelmezzük annak függvényében, hogy vallásos, vagy tudományos szemüvegen keresztül vizsgáljuk őket.

Tehát mit lehetne ilyenre mondani? Mert úgy gondolják ezekszerint páran, hogy most már mindent az evolúció fényében nézünk, és így úgymond elkötelezettek vagyunk.

Tudom, hogy hülyeség az egész, de hogyan is lehetne elmagyarázni, hogy nem így van, és a tényekből építették ki az evolúció elméletet, nem pedig fordítva?



2013. jan. 22. 19:25
 1/8 anonim ***** válasza:
DNS
2013. jan. 22. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%

A tudomány a kövbetkezőképpen működik:


Vannak a világból megfigyeléseink és azokat megpróbáljuk megmagyarázni a lehető legjobb modellel, ami a legegyszerűbb, legkézenfekvőbb választ adja a legkevesebb felesleges feltételezéssel.


Az így kialakuló elméletet kétféle képpen vethetjük el:

1. megcáfoljuk

2. találunk jobbat (ami a fenti feltételeknek jobban megfelel).


Namost ha megnézzük az élővilágot, az egymással rokon fajokat, a leleteket, dns-eket, stb-stb-stb, akkor az evolúciós elmélet az a tudományos elmélet ami a legjobban magyarázza a dolgot.


Ennyi. Az, hogy az ismerősöd szerint ettől függetlenül Isten teremtett minket és a csontvázakat csak úgy berakta a földbe, hogy kiszúrjon velünk, az mindettől teljesen független. Még az is lehet, hogy neki van igaza.. ki tudja? Az, hogy valami tudományos elfogadott nem egyenlő azzal, hogy az az igazság... Lehet, hogy neki van igaza, de attól még a kreacionizmus NEM tudományos elmélet...

2013. jan. 22. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
74%

Tényleg elég béna a kérdés.... Talán azt akarod mondani, hogy több különöző, egymástól föggetlen jelenség megfigyelésével el lehet-e jutni az evolúció gondolatáig? Mert erre a válasz az, hogy igen.


A legjobb talán a gének hasonlóságát megnézni: a szekvenciahasonlóságon alapuló osztályozás alapján visszakapjuk azokat a csoportokat, amiket fenotipikus hasonlóság alapján alkotunk. Ennek az egybevágóságnak egyértelmű magyarázata, hogy a hasonlóság oka az egymásból való leszármazás.


Akinek ez sem elég, az járjon inkább bibliaszakkörre, és ne foglalkozzon tudományos kérdésekkel. :-D

2013. jan. 22. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%
Majd rájössz Te is, hogy egy kreacionistával annyi értelme sincs evolúcióról vitatkozni, mint gyurmával dörgölni le a smirglipapírról a szemcséket. Teljesen felesleges időpazarlás, hacsak nem maga a beszélgetés mint időtöltés a cél. Mutathatsz neki akármennyi bizonyítékot, akkor sem fog hinni neked, pusztán azért, mert mást akar hinni. Az ilyenek ráadásul általában buták is mint a tök, gyakran fel sem fogják igazából azt, hogy miről is vitáznak.
2013. jan. 22. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:

Kedves utolsó!

Már rájöttem egy jó ideje. Csak azzal vagyok hajlandó ilyenekről tárgyalni, akiben látok némi értelmet, ha ez nem így van, akkor nincs miről beszélni.

2013. jan. 22. 22:50
 6/8 anonim ***** válasza:
72%

Fogj egy példát, mondjuk ezt a kísérletet: [link]


Próbálj meg magyarázatot találni rá, hogyan változtak a vizsgált bacik, ha nem evolváltak. Teljesen szabadon!

2013. jan. 23. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 Wadmalac ***** válasza:

Az a baj, hogy vesztett vitába szálltál. Amennyiben a vallási fanatizmustól elborult ellenfél minden tudományos érvet elvet, nincs mire támaszkodjál.

De ha a beszélgetőpartnered nem teljesen elborult, még nyerhetsz.

Kérdezd meg, elfogadja-e, hogy tulajdonságok örökölhetőek. Mivel ez elég hétköznapi tény, nagy valószínűséggel kénytelen lesz elfogadni.

Kérdezd meg, elfogadja-e az alapvető megfigyelt tényeket.

Ha igen, jöhetsz te.

Folyami kavics.

Sima alaktalan, éles, tört szikladarabként kezdi a karrierjét. A folyóvíz elgörgeti pár millió évig, eközben az összes kiálló, "útban lévő" része letörik, lekopik. Az idők folyamán egyre kerekebb, egyre jobban közeledik a tökéletes gömb alakhoz anélkül, hogy bárki gömbölyűre tervezte volna.

Az élőlényeknél ugyanez a helyzet. A mutációknak köszönhetően folyamatosan jelennek meg randomban új, az egyed túlélését segítő vagy rontó tulajdonságok. A rossz tulajdonságú egyedek részben elhullanak és a rossz örökséget nem adják tovább. A jó tulajdonságú egyedek életben maradnak és átadják génjeiket a következő nemzedéknek. Ezzel a faj folyamatosan "csiszolódik" a tökéletes életképesség irányában. Ez ugyanolyan logikus és magától értetődő folyamat, mint a kavics gömbölyödése. Nem kell hozzá dogmaként elfogadni egy elméletet, az evolúció csak egy magától értetődő, logikus és láthatóan teremtő értelmet nem kívánó önműködő folyamat.

Logikai érzékkel rendelkező ember kénytelen elfogadni, ha nem fogja be a fülét.

2013. jan. 23. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Már nem vitázok vele, mert nem volt időm meg kedvem hozzá, de nem is tudom eldönteni, mennyire vallási fanatikus. Lehet, hogy az volt, de akkor nagyon jól álcázta magát logikusan gondolkodó embernek.
2013. jan. 23. 12:14

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!