Mitől van a gravitáció?

A gravitonok léte nem bizonyított, pusztán a Standard Modell miatt vezették be, hogy ez a kölcsönhatás is illeszkedjen a többihez.

Mi az hogy az általános relativitáselmélet nem szól a gravitációról? Egyik legnagyobb érdeme a gravitációs kölcsönhatás eddigi legpontosabb leírása. És mi köze mindennek a kvantum-elektrodinamikához(QED)? Az meg aztán végképp nem szól gravitációról, benne van a nevében, hogy elektrodinamika, meg kvantum, ez a gravitációnál sokkalta erősebb kölcsönhatásokkal foglalkozik. Valamit te nagyon összekeversz...

Egy pár (nem teljesen önálló) gondolatom:

Sir James Jeans Fizika és Filozófia könyve (1948) talán segít megérteni egy ’másféle’ szemléletmódot. A huszadik század első felében Jeans ismert asztrofizikusként tevékenykedett. Könyve 145. oldalán hat pontból álló listát ad, melynek összefoglaló címe: „a posztnewtonian fizika fontosnak tartott következményei”.

Lássuk tehát e listát.

1. A létezés valóságával kapcsolatban a természet uniformizáltsága eltűnik.

Vizsgáljuk meg kicsit mélyebben „a természet uniformizáltsága” kifejezést, mely alatt Jeans a következő definíciót használja: a természet rendelkezik egy olyan állandó tulajdonsággal, ami önmagában létezik, és alapvetően meghatározza magát a természetet. Más szóval, általában elvárjuk, hogy a természet mindig legyen objektívan meghatározható - néhány alapvető jellemző segítségével. Ám mivel a mikrovilágot tanulmányozó kvantumfizikusoknak legalább annyira törődniük kell a megfigyelő beavatkozásával, mint amennyire „a megfigyelőn kívül létező dolgokkal”, a megfigyelés aktusa által a tudatosság alapvetően a természet részévé válik, tehát a természet objektív uniformitásának legendája abban a pillanatban megsemmisül, ahogy arra rátekintünk. Ettől kezdve már nem állíthatjuk, hogy amit megfigyelünk, az pusztán a természet, az igazi, előttünk passzívan heverő természet, mely arra vár, hogy feltárjuk mibenlétét. Ha egyáltalán mondhatunk valamit az csupán annyi, hogy mit tapasztalunk a tanulmányozási módszerünk által. Nem húzhatunk éles határt a megfigyelő és a természet között. (Nem határozhatjuk meg, hogy hol végződik a megfigyelés, és hol kezdődik a természet.) Ha nem nyúlunk a dolgokhoz, akkor nem tudjuk megmondani milyenek. Következésképpen a mikrovilág – ahová a tudósok a makrovilág parányi építőköveinek felfedezése érdekében fordulnak – csupán pillanatnyi megnyilvánulásként értékelhető. Jeans listájának további pontjai alapján világossá válik, hogy miért.

2. Lehetetlenné válik a külső világról precíz tudást szerezni.

3. A természet működését nem vagyunk képesek valósághűen modellezni a tér és idő keretein belül.

Ez a kijelentés a Fizika és Filozófia 144. oldalán található gondolatok összefoglalása, mely szerint Jeans saját szavaival élve az atom megfigyelése gyakorlatilag egy új atomot hoz létre.

Itt felmerülhet egy természetes kérdés: „Mi teszi különbözővé az új (’megfigyelt’) atomot attól, ami a megfigyelés kezdete előtt létezett?” Könnyű kimondani a tanult választ: az atom mozgásenergiájának megváltozása, de nem olyan egyszerű fel is fogni a kijelentést. Az atomfizikusok annyit tudnak mondani, hogy egy jellemző megváltozása minden atomi jellemző megváltozását maga után vonja, és ezáltal az atom létezésének folytonossága is megszűnik. Az atom megfigyelésének egyedüli módja, hogy annak belsejében megváltoztatjuk valamelyik kvantumnyi jellemzőt. Ez a beavatkozás a meghatározáés alapján az atom fizikai létezésének félbeszakítását eredményezi. Ha viszont nem avatkozunk be az atom létezésének egységébe, nincs mód bármit is megtudnunk annak kvantum-jellemzőiről. csak feltételezhetjük, hogy valamerre el fog mozdulni. Azaz az atomok „mozgása” nem ábrázolható ugyanúgy, mint egy biliárdgolyó haladása a zöld bársonyasztalon. Az atomok mozgását a kvantumfizika keretei között úgy foghatjuk fel, hogy a régi kilép a világból, majd egy új golyó jelenik meg a következő helyen.

Folytassuk ennek megfelelően a listát:

4. A szubjektív és objektív létezés között nem létezik többé határozott, vagy pontos különbség; csak egységnek kezelve a kettőt jelenthetünk ki precízen bármit is.

5. Mai tudásunk alapján az okozati törvény jelentését veszíti.

Ez a pont ismét a kvantum ugrásra utal, amikor egy atom energiájának megváltozása annak „fizikai mivoltában” törést jelent. (Ez a tény kínos ellentmondást eredményez, amikor az atomot magát meg akarjuk határozni) A modell a következő: meglökök egy golyót, hogy valamerre elguruljon, de az az érintés pillanatában eltűnik, majd egy tőle különböző golyónak adja át a helyét (egy új helyen), ami szintén eltűnik, és egy újabb jelenik meg – végig a golyó feltételezett pályája mentén… így tehát az ok-okozatiságból (közönséges értelemben) már semmi sem marad.

6. Ha még ennek ellenére is azt akarjuk elfogadni, hogy az anyagi világot az okozati törvények irányítják, azt kell feltételeznünk, hogy a történteket a világ olyan tényezője idézi elő, mely az anyagi dimenziókon túl helyezkedik el, és túl van megfigyelési lehetőségeinken is.

A hatodik pontot figyelmesen átolvasva feltehetjük a következő kérdést: Hová tűnik el az az atom, melynek a „mozgás” félbeszakította létét? Honnan jelenik meg a rákövetkező atom? Milyen háttér biztosítja, hogy amikor egy atom „mozog”, a félbeszakított létezésű atomot követő megjelenése nagy valószínűséggel az elvárt helyen történik?

Még valami ugyanettől a tudomány-filozófustól. Gondolatai már fiatal koromban megragadtak bennem...

Sir James Jeans: Fizika és filozófia 193-94. oldalakon:

A valóság világát egy mély áramlat formájában képzelhetjük el; a megnyilvánuló világ a folyam felszíne, melynek mélységeit nem láthatjuk. A mélyben bekövetkező események buborékokat és örvényeket produkálnak a folyam felszínén. Ezek megszokott életünk energia áramlásai és kiterjedései, melyek hatást gyakorolnak érzékeinkre és így aktiválják elménket is; mindezek mögött mély víz rejlik, melyről csak közvetett feltételezésünk alakulhat ki. A buborékok és örvények atomszerűnek mutatják az áramlatot, de nem ismerjük ennek kapcsolatát a mélyben történő folyamatokkal.

Jól jegyezzük meg, hogy a modern tudomány által ismert atomok a világ felszínen megjelenő részéhez tartoznak, nem a mély realitáshoz. James Jeans folytatja:

A valóság és a megnyilvánulások kettősége újra és újra megjelenik a filozófia történelmében visszamenőleg egészen Plátóig. Ő azt a képet festette elénk, hogy az emberiség egy barlang mélyén raboskodik úgy, hogy nem láthatja a kinti, változatos világot, csak annak árnyékát – a megnyilvánuló dolgokat. Ezek a napfény bevetülő árnyékaként mint formákkal rendelkező tárgyak mozognak a barlang falain. A barlang foglyai számára az árnyak alkotják a teljes világ megnyilvánulását – azaz az anyagi világot –, míg a valóság világa felfogóképességük határain túl létezik.

A mi anyagi világunk anyag- és foton-szerű dolgok mozgásából áll; e tevékenységek színpada a tér és az idő. Így a minket börtönbe záró barlang fala a tér és az idő; a valóság árnyékai – melyeket a kinti napfény bevetített formáiként látunk a falon – az anyagi részecskék mozgása a tér és idő hátterén, miközben az ilyen árnyékokat létrehozó kinti valóság túl van a téren és időn.

Ahogy az új fizika megmutatta, minden korábbi fizikai rendszer, kezdve a newtoni mechanikával egészen a jó öreg kvantummechanikáig, beleesett abba a hibába, hogy azonosította a megjelenő képet a valósággal; anélkül vetették figyelmüket kizárólag a barlang (tér és idő) falára, hogy figyelembe vették volna az azon túl létező mélyebb valóságot. Az új kvantumelmélet megmutatta, hogy előbb bizonyosságot kell szereznünk a létezés mélyebb valóságáról, majd csak ez után érthetjük meg a világon megnyilvánuló dolgokat, beleértve ebbe kísérleteink eredményeink megjósolhatóságát is.