Mitől van a gravitáció?
Második vagyok.
Igen, de ezt a fajta interpretációt én elfogadtam magyarázatnak, hiszen egy általánosabb szemlélet egyik speciális eseteként kerül elő az, amit mi hétköznapilag gravitációként tapasztalunk, ami a tömeg hatásaként mutatkozik a téridőre nézve. De valóban nem igazi magyarázat, hiszen a hatás eredetére tényleg nem ad választ, viszont jól leírja a jelenséget.
"A finoman hangolt alapvető állandók közé tartozik, mint többek között az elektromágneses erő, a protonok és elektronok tömegének aránya és az atommag alkotórészeit egymáshoz kötő erős kölcsönhatás. Összesen mintegy tucatnyi olyan állandó létezik, amelyeknek pontosan a jelenleg képviselt értéket kell felvenniük ahhoz, hogy a világegyetemben az élet lehetővé váljon."
A világegyetem állandóiból fakadnak az elemek tulajdonságai, tehát nem csak egy lakható világegyetemet eredményez a kozmikus összhang, hanem az élethez különösen illeszkedő elemeket is. A szembeszökő összhangot néhányan az „antropikus elv” segítségével próbálták megmagyarázni. Szerintük nem szabadna meglepődnünk az összhang létezésén, mert ha a világegyetem nem lenne ilyen finoman hangolt, akkor nem léteznénk, hogy megfigyeljük a világot. Ám ez a megfogalmazás messze nem ad elfogadható magyarázatot. A filozófus John Leslie hasonlata szerint: Tegyük fel, hogy egy elítéltet ezer mesterlövészből álló osztagnak kell kivégeznie, de ő túléli az eseményt. Leslie szerint az antropikus elvvel magyarázni a kozmikus összhangot olyan, mintha az elítélt azt mondaná: Ha nem hibázott volna el mind az ezer mesterlövész, akkor nem lennék itt, hogy erről beszélgessek, tehát nem indokolt, hogy az esetet különlegesnek tartsam.”
Azt is mondják, hogy az egyetemes állandók a természeti törvények, illetve a szükségszerűség miatt épp ilyenek. Ám az állandók nélkülözhetetlen részét képezik a természeti törvényeknek, nem pedig e törvényekből fakadnak. A törvények leírják a szabályszerűséget, és mivel csak egy világegyetemről van tudomásunk, azt nem figyelhetjük meg, ahogy bármilyen folyamat révén épp világegyetemek jönnének létre e törvényszerűségek mentén.
Harmadik magyarázatként merült fel, hogy végtelen számú párhuzamos világegyetemnek kell léteznie, melyekben az alapvető állandók minden lehetséges értéket felvesznek, a miénk pedig véletlenül a legszerencsésebb közöttük. A gond ezzel a „multiverziós” magyarázattal, hogy más világegyetemek létezésére nincs – és nem is lehet – bizonyíték.
Egyes tudósok és filozófusok azt tartják, hogy a kozmikus finomhangolódás értelmes tervezőre utal.
Ha nyelvtanilag kielemzed az állítást: "azért jó, mert itt lehetünk általuk", kiderül, hogy nem kínál magyarázatot, hanem visszacsatolja az okozatot, és "okként" tünteti fel. A "ha nem lennénk" -féle feltételezések önmagukban ellentmondásosak, tehát ezzel kezdve egy logikai levezetést, eleve ellentmondást gyárt az illető.
A "Csodálatos bolygó" film alapján szerintem indokolt azt mondani, hogy a világegyetem egy értelmes elme alkotását sugallja, csak sajnos nyitva hagyja a kérdést, hogy merre keressük ezt az értelmes elmét, és ettől kezdve akár vallásos választ is elfogadhatunk. Ugyanakkor, a rendelkezésre álló tapasztalataink alapján kizárhatjuk a vallásos hitre hagyatkozó választ, és csak annyit mondhatunk: a véletlen folyamatok által létrehozott jelenségek természete (a tapasztalatok szerint) nem olyan, mint amit a viláegyetemről elmondhatunk (szintén a tapasztalatok szerint). Ha tanulmányozzuk az értelmesen létrehozott jelenségeket, azok rendszerint több, finoman összehangolt minta egységeként jellemezhetőek, és amit ma tudunk az univerzum alapvető törvényeiről, szintén erre utalnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!