A gömbvillám átjöhet a falon vagy a csukott ablakon lehúzott redőnnyel?
"A szél általában nem, de az elektromos terek befolyásolhatják mozgásuk irányát. A szilárd tárgyakat általában kikerülik, de megfigyeltek már lyukat égetve érkező vagy alakot változtatva résen áthaladó objektumot is."
Mivel a plazma töltéssel rendelkező részecskékből áll, ezért nem igazán tud átmenni szilárd tárgyakon, falon, stb. ha atomi szinten nézzük a dolgot, akkor az atommag körül keringő elektront úgy foghatjuk fel, mint egy áramkört. És ahol elektromosság van, ott mágnesesség is van. Mint írtam, a plazma töltéssel rendelkező részecskék sokasága, amire a mágneses tér hatással van. Szóval nem hinném, hogy csak úgy át tud menni a falon úgy, hogy semmilyen változást ne okozzon a szerkezetében.
Az üveg az már más kérdés. Azon át tud menni úgy, mint a kő is :)
Sokat foglalkozott Egely György a gömbvillámmal. rengeteg esetet gyűjtött össze.
A gömbvillám általában a zivataroktól távolabb jelenik meg, olyan 30-40 km-rel. Megjelenhet úgy is, hogy átmegy az ablakon vagy csak úgy egyszerre megjelenik anélkül, hogy annak bármilyen előzménye lenne. Eltűnhet úgy, hogy egyre kisebb lesz és a végén pukkan egyet és eltűnik.
Eltűnhet úgy is, hogy egyszer csak mintha kikapcsolták volna, eltűnik.
Még kicsi gyerek koromban egy asszony feljött a nagyanyámhoz és mesélt egy történetet. Elmondom, már amennyire emlékszem rá. A kályha kéményén jöhetett be mert kinyitotta a kálha ajtaját és kilebegett a szobába, körbe lebegett és az ajtó felé kilebegett vagy ilyesmi rémlik. Azt mondta az idős asszony, hogy valami kénes szag volt utána. Szerintem akkor még nem ismerték az ionizált levegő illatát. Inkább azt tudom elképzelni mint furcsa szagot.
Még olyant is hallottam, hogy gömbvillám bele ment egy vödör vízbe és a vizet felforralta.
Olyant is olvastam, hogy autót követett. Az autó el "akart menekülni" onnan de a gömbvillám követte az elektrosztatikusan töltött tárgyat (a gépkocsit), ami akár meg is tudta őrizni a töltését a gumik szigetelő tulajdonsága miatt. Ezért vonzotta a szokatlan stabilitású plazma gömböt.
A gömbvillámmal kapcsolatban (még nem hallottam róla de) én saját kútfőből arra tudok gondolni, hogy elektronok igyekeznek szökni belőle és ennek van egy mágneses tere, ami össze tartja jó ideig a töltéseket, amire egyébként egymás taszítása hatna, összetartó erő nélkül. Viszont amíg akkora a töltése, hogy a belőle kilépő elektronok elég mágneses mezőt gerjesztenek, addig a gömbvillám plazmáját, vagyis a gömbvillámot, képes önmagát összetartani.
Aztán lehet, hogy ez mégsem így van de egy ötlet, ami akár elképzelhető lenne, ha csak a régi orosz tokamak-ot ismerjük, annak lehet természetbeli analógiája. Az is erős mágneses térben tartott vissza plazmát. Miért ne jöhetne létre ilyen hatás a természetben is..
Tokamak: [link]
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!